Kedd, tizenkét óra
Miklósa Erikával randevúzom az Operaházban, viszem neki azt a lapot, amelyikben szerepel. Emlékszem az első találkozásunkra: egyik húsvéti számunk címlapinterjúját készítettem vele. Zolival, a férjével és menedzserével érkezett, aztán Zoli elment, és amikor néhány órával később visszajött, még mindig a beszélgetés közepén voltunk. Erika vagánysága, humora, őszintesége és szerénysége nagyon szimpatikus volt számomra. A világ nagy operaházaiban énekel, az operarajongók mindenütt ismerik a nevét, de egyáltalán nincsenek sztárallűrjei. Milyen jó lenne, ha a valóságshow-szereplők és a tízperces sztárok némelyike legalább feleennyire emberi és együttműködő volna!
Erika pontos. Zoli elhúz mellettünk kocsival, és integet. Szerintem beszélgetőtársam a világ legkarcsúbb operaénekesnője, és ez nem kis teljesítmény, tekintve, hogy saját bevallása szerint folyton eszik. Biztosan a sportmúlt. Nevetve meséli, hogy a bakonyi falujukban ő tartja az asszonytornát, és a múltkor, amikor a torna egyéves évfordulójára került sor, tanítványai nem jöttek el. Erika már éppen hazaindult volna, amikor előkerültek az asszonyok, csinos ruhában, hatalmas tálcákkal: aznap torna helyett terülj-terülj-asztalkámat varázsoltak a tornaterembe, és buliztak egy jót.
Szerda
Busi náthásan bár, de bejön értekezletre. Teljes a létszám. Ennek örömére elkezdődik a Nagy Ötletelés.
Napokig harminckilenc fok fölött volt a lázam panaszolja Busi később, a kávézóban.
Akkor meghaltak a spermáid bukik ki belőlem. Három hónapra megölte őket a láz.
Szegények! sóhajt Busi, és egyperces néma gyász után rendel egy Unicumot, hátha végrehajthat vele egy bravúros újjáélesztést.