Nem szereti a gyerekeimet

Nekem két gyermekem van, akik a barátom szerint “nagyon rosszak”, szerintem olyanok, mint a többi gyerek. Lehet, hogy kicsit jobban rám vannak ragadva, amit én az elmúlt fél év viharaiból adódóan természetesnek veszek. A barátom annál kevésbé, állandóan megjegyzéseket tesz a gyerekekre, általában nekem, de előfordul, hogy rájuk is szól. Mindezek ellenére – úgy érzem – szeretik őt a gyerekek, vagy csak nekem akarnak kedveskedni.

Ha nem ebből adódóan vitatkozunk, akkor a volt férjem megjelenése vagy a láthatás körül vitázunk. Azt hiszi a barátom, hogy még mindig félek a férjemtől, és ezért engedek meg neki mindent. Ez a minden csak annyi, hogy amiben a bíróság előtt megegyeztünk, abban nem korlátozom, és lehetőleg a gyerekeknél nem feketítem be az apjukat – szerintem attól, hogy mi elváltunk, nekik ugyanúgy az édesapjuk.

Valószínűleg attól fél, hogy ha “rendes” leszek a volt férjemmel, akkor egyszer még esélyt adok neki, ez mindenesetre nem valószínű, mert nagyon megsértett, nem tudnám már szeretni. A problémám lényegében a barátom, nagyon szeretem őt, a vitáink nélkül csodálatosan élhetnénk, de ezek nagyon megkeserítik a mindennapjainkat.

Imádom a gyermekeimet, s szerintem természetes, hogy nem akarom megbántani őket, még akkor sem, ha valóban kizsákmányolnak, kihasználnak engem – melyik gyerek nem? Nem tudom mit tegyek, meddig tűrjek, meddig engedjem, hol az egészséges határ? Mi a fontosabb, a gyermekeim nyugodt, kiegyensúlyozott élete – talán, de ha az anyjuk boldogtalan, akkor így sem biztos – vagy a szerelmem?
A.





Kedves A.!

Én a helyedben egyelőre szétválasztanám a barátommal való együttlétet és az anyaságot. Nem terhelném a barátomat a “mostohaapasággal”. Okosan beosztanám az időmet, és vagy intenzíven a gyerekeimmel lennék, vagy pedig a barátommal. A helyedben egyelőre nem erőltetném e két dolog egyidejűségét. A gyerekek és a barátom között ingáznék, de akármelyikőjükkel is lennék, nagyon fókuszáltan csak vele/velük! Írásodból az sejlik, hogy egyik sem vágyik igazán a másikra, sem a barátod a gyerekekre, sem a gyerekeid rá! A gyerekeknek most természetesen az apukájuk mellett – akit bölcsen teszed, hogy nem feketítesz be előttük – főleg rád van szükségük, hadd érezzék hát, amikor veled vannak, hogy teljesen velük vagy!

A türelem és a megértés bizonyára meghozza a gyümölcsét, és ha kitart melletted a barátod, szép lassan ő is meg kell, hogy értse, a gyerekeid életed legfontosabb részei! És ahogy a gyerekek nőnek, bennük is tudatosítani kell, hogy nő vagy, és az anyaságod mellett szükséged van egy partnerre is. Egyelőre légy türelmes és toleráns, tiszteld a barátod autonómiára való igényét – ettől nem kevesebb, hanem több leszel a szemében! Az, hogy két ember szereti egymást, nem feltétlenül és nem minden esetben jelenti azt, hogy együtt is kell élniük! Sőt! Szerintem kifejezetten jót tesz egy párkapcsolatnak, ha nincs két ember folyamatosan együtt! Aranyozd be az együttléteiteket, töltsétek el az időt a lehető legnagyszerűbben, minden lehetséges örömöt megélve, amit ez a kapcsolat adhat! Legyen ez számodra, és számára is az öröm szigete, amiben megmerítkezve és feltöltődve még többet adhatsz majd anyaságodban is!

Soma Mamagésa