 |
Lehet. De Anna barátnőjének másik típusú férj, és legfőképpen másik típusú személyiség jutott. Ezért aztán elképzelni sem tudja, hogy Anna így is boldog lehet. Pedig az. Az asszony vidéken nőtt fel, szülei nagy területen gazdálkodtak, neki a munka természetes, eszébe sem jut lázadozni ellene. Pétertől nem segítséget kap, hanem valami olyat, ami korábban hiányzott az életéből: gyengédséget. Anna barátnője csak a hazatelefonálás tényét érzékeli, de azt nem, hogy a férfi a maga lelkes módján beleénekel a kagylóba, eldalolja, mikor ér haza, és ha otthon van, lekuporodik a sámlira a konyhában, meghallgatja a feleségét, beszélget vele, és boldogan csiklandozza végig mind a három gyerekét. Igaz, füvet azt tényleg nem nyír, de jobb is, mert az lenne a fűnyíró utolsó útja. Péter ugyanis muzsikus, a fejében állandóan dallamok zümmögnek, és a dallamok mellett csak érzelmeknek van helye, a fűnyírónak és társainak már nincs.
Ha Gary Chapman találkozna Annával és Péterrel, valószínűleg elégedetten csettintene. Azt mondaná, szerencsés emberpár az, aki minden különösebb tanulás vagy tudatosítás nélkül képes egymás szeretetnyelvén beszélni.
Az amerikai pszichológus elmélete szerint a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, ahogyan az anyanyelvünket. Ezért az, amit szeretet alatt értünk, aminek a megélésére képesek vagyunk, ugyanúgy eltérhet egymástól, ahogyan a nyelvek. Emiatt előfordulhat, hogy férjben és feleségben az egymás iránti érzések nagyon erősek, mégis mindketten elégedetlenek azzal, amit a másiktól kapnak. Hiányzik az a csatorna, amelyen keresztül érzéseik akadálytalanul áramolhatnának egymás felé.
Nem gondolom, hogy világrengető felfedezésről van szó, hiszen azt, hogy figyeljük és értsük meg egymást, már nagyon sokan és sokféleképpen megfogalmazták. A baj nem ezzel, hanem a hasznosítással van… Ám, ha valakiben akad arra hajlandóság, hogy akár javító technikák elsajátításával próbálkozzék, annak jó módszer lehet ez a nyelvlecke.
Igenis, kell a szó!
Nők és férfiak kommunikációja, pontosabban az eltérés a kettő között örök beszédtéma, de a szavak, a beszéd mennyisége és minősége nem csupán nemek szerint osztja meg az embereket. Ha valaki igényli a dicséretet, a szóbeli elismerést, de társa fukarkodik ezzel, akkor az illető boldogtalannak, elégedetlennek érzi magát, még akkor is, ha a vele élő esetleg segítőkészebb vagy gálánsabb a nagy átlagnál. Ha nem azt kapja, amire vágyik, azt érzi, hogy a másik nem tölti be az ő szeretetigényét. Ezt felismerni, majd tudatosan változtatni rajta minőségi fordulatot eredményezhet az együttélésben. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy kis megerősítés, támogatás, biztatás, köszönet(!), amit nemcsak érez, de ki is mond a társ
Nos, mindez erőt ad, megnyugtat.
Egy ismerős családban a feleség gyakorlatilag átvett minden a ház és a család körüli összes feladatot, amikor férje szakvizsgára készült.
Teljesen tehermentesítette a férfit, így ő maga és a barátok sem értették, miért is panaszkodik a férj egyfolytában arról, hogy feleségének az ő vizsgája egyáltalán nem számít. Csak a férfi szülei, akik jó néhány vizsgaidőszakot átélték már vele, tudták, hogy csekélyke önbizalommal rendelkező fiuk ilyenkor lelki doppingra vágyik. Arra, hogy napjában többször mélyen a szemébe nézve elmondják neki, hogy hiszen mindent tud, nem kell aggódnia, ő lesz a legjobb a vizsgán, okos, tehetséges, sikeres.
