Még nem büszke jelvény

Szűcs Anikó

Mivel ma nem akarnak ilyesmit „megetetni” velünk, egy percig sem tagadom: a szingliség éppúgy hozzátartozik a hazai mindennapokhoz, mint a németországihoz vagy az angliaihoz. Ám a színe, az íze, a napi gyakorlata más! Egyrészt azért, mert nálunk még szűkebb az a réteg, amelyik megengedheti magának a szinglilétet. Azaz olyan jól keres, hogy megáll a saját lábán társ nélkül, és arra is van módja, hogy kényeztesse önmagát. (A nyugat-európai országokban, minél feljebb megyünk a társadalmi ranglétrán, annál több szinglivel találkozunk!) Az itthoni szinglik többsége (még) nem viseli büszke jelvényként az életformáját, inkább vérmérsékletének megfelelően keresi a társát. Sokan közülük szidják a férfiakat, lógnak a neten, apróhirdetést adnak fel, bejelentkeznek a társkereső irodákba is…
– Magyarországon több a nő, mint a férfi – legyint a felületes szemlélő –, ezért a társra vágyó nők megküzdenek a férfiakért.
Tudják, mi erre a gyakorta hallható közhelyre a válaszom? Ostobaság! Persze nem mernék ilyen kategorikusan fogalmazni, ha nem ismerném a Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai Évkönyvének (megjelent: 2003. január elsején) számait. Aki végigböngészi a táblázatot, az megbizonyosodhat arról, hogy hazánkban – egészen a negyvenes évjáratig – több a férfi, mint a nő! (Az már egy másik – szomorú – téma, miért „hullanak” a középkorú férfiak úgy, mintha atomtámadás érné őket…) Tehát a népességi adatok szerint képtelenség, hogy egy huszon- harminconéves csinos, művelt nő ne találjon társat! Ezzel szemben…?

Bridget Jones rátalált az igazira

Szűcs Anikó (harmincnégy éves marketinges):
– Saját elhatározásból – csaknem nyolc hónapja – magam is az egyedülálló harmincas nők nem éppen boldogító hétköznapjait élem. Önként vállalt „szingliségem” ellenére sem akarok a társtalanságomból erényt kovácsolni. Szerintem a szingliség átmeneti állapot, még akkor is, ha az elmúlt években már-már követendő – trendi – életformává vált. Azokra a szinglikre gondolok, akik megszállott karrierépítők, akik elhitetik magukkal, hogy az élet minden területén képesek egyedül helytállni, ezért rendezkednek be önálló életre. Az én életemben viszont a család fontosabb szerepet fog betölteni, mint a karrierem (pedig szeretem a munkámat)! A nyolcéves kapcsolatomból is azért léptem ki, mert a család és gyerek utáni vágyam erősebb volt, mint a látszatbiztonság. Bizonytalanságérzésem elsősorban abból fakadt, hogy a páromnak – szerettem őt! – nem volt határozott elképzelése a közös jövőnkről, és a döntésképtelensége egyre inkább veszélyeztette családteremtő vágyaimat. A szingli fogalmat „importáló” Bridget Jones történetében épp azt a bájos-keserű humort és öniróniát imádom, amellyel Bridget – saját korlátjait és tökéletlenségét (f)elismerve – a szingliállapoton mielőbb változtatni akar. És rátalál az Igazira…