nlc.hu
Aktuális
Folytassa Paár Petra!

Folytassa Paár Petra!

Egy hétvégi kirándulás Mr. Igazival? Minden szingli álma. Hogy válik mégis pasiundorral fûszerezett rémálommá a vadregényesnek induló nap? Miért veszik magukra a férfiak, ha eltévedünk az erdõben? Paár Petra történetébõl kiderül.

– Vettem egy díva-szalmakalapot, bepakoltam a piknikkosárba, és a kaputelefon mellett rágtam a körmömet, mikor jön már értem Ő. Igen, Ő – az aktuális –, akivel ma kirándulni megyünk egy közeli csodás helyre, ahol lehetőleg nem fogok leégni, és bogárinvázió sem ront a romantikán. Brrrr – szólt a telefon, húszig számoltam, majd egy búgó halló után száguldtam lefelé. Micsoda férfi, indulás! Fél óráig remekül elcsevegtünk az autóban, lassan meg kellett volna érkeznünk: talán nem a megfelelő irányba tartunk? Finoman jelezni próbáltam a dolgot, de partnerem csak mosolygott: „Jó kezekben vagy, bébi.” „Oké, ha te mondod.” Húsz perc múlva, amikor még mindig nem akart jönni sem a beígért kis tó, sem a kedves rét, indítványoztam, hogy vegyünk elő egy térképet. Éles fékcsikorgás, rám meredő szempár volt a reakció: „Nem bízol bennem?” „De, de” – rebegtem, bár kételkedtem a pasi navigációs képességeiben. Miután már harmadszorra véltem látni ugyanazt a benzinkutat és egy víztornyot, szóltam, hogy szerintem körbe-körbe megyünk. „Nem hiszed, hogy képes vagyok megtalálni egy tavat?” – kiabált sofőröm, és homlokán izzadtságcseppek csillogtak. Két óráig bóklásztunk, egy puszta közepén megálltunk elfogyasztani a piknikkaját, majd Ő szitkozódva folytatta a keresést. A térképet a csomagtartóba rejtette, ha helyieket láttunk, felhúzta az ablakot, nem kérdezősködhettünk a helyes irány felől. Délutánig eredménytelenül autóztunk némán, a pasi leeresztett lufiként ült mellettem. Végül hazavitt, poros puszit nyomott az arcomra, majd százzal söpört el. Belőlem meg kitört a röhögés. Legközelebb a lányokkal megyek kirándulni…

Férfirejtvény

Allan és Barbara Pease a Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? című könyvében a hét legnagyobb férfirejtély között olvashatunk a „Miért érzik szükségét a férfiak, hogy mindenben nekik legyen igazuk?” problémakörről. Az írók szerint mire a fiú férfivá érik, vérévé válik, hogy ha nem képes megoldani egy problémát, akkor mint férfi, csődöt mond. Ha egy nő így szól: „Álljunk meg, és kérdezzük meg, merre kell menni!”, a férfi ezt hallja: „Reménytelen eset vagy. Keressünk egy másik férfit, aki többet tud nálad.” Ha egy nő tanácsot ad egy férfinak, azt ő úgy értelmezi, hogy partnere nem bízik benne, sőt, irányítani akarja. Ezért a nőnek kerülnie kell minden olyan megnyilvánulást, amelytől a férfi úgy érezheti, tévedett. Ne arról beszéljen, hogy mennyire nincs igaza a férfinak, inkább öntse ki érzéseit! Például ahelyett, hogy „Te sosem tudod, merre járunk, ezért folyton eltévedünk.”, mondja azt, hogy „Nagyszerűen megy ez neked, drágám, de ezek a táblák olyan zavarosak. Jobban érezném magam, ha megkérdeznénk valakitől a helyes elágazást.” Más szóval: nem a pasas a hibás. Legjobb, ha érkezéskor meg is dicséri: „Köszönöm, kitűnően idetaláltál.” Vagy meglepi egy navigációs rendszerrel!

Szingli Szalon-postaláda

Miért jó szinglinek lenni?
1. Nincs, aki elfelejtse a szülinapodat.
2. Lehetnek fiúbarátaid, anélkül, hogy állandóan védekezned kellene: ,,Nem történt köztünk semmi!”
3. Feltöltheted a hűtőszekrényt friss gyümölccsel, zöldséggel, ásványvízzel és zsírszegény tejjel anélkül, hogy a sör és a szalonna elfoglalná az összes helyet.
4. Nincs több átlátszó magyarázat, amelyet képtelen vagy elhinni.
5. Órákat dumálhatsz telefonon a barátnőiddel vagy az anyukáddal anélkül, hogy szemrehányó és sötét pillantások kereszttüzébe kerülnél.
6. A tévé távirányítója a tiéd, és csakis a TIÉD.
7. Nem kell folyton arról biztosítanod a pasidat, hogy valóban úgy néz ki, mint Bruce Willis.
8. Senki sem veszi rossz néven, ha egy egész napot azzal töltesz, hogy kimész a strandra, és bámulod az életmentőket.
9. Nem jönnek fel a „haverok” havonta több alkalommal egy üveg sörre, hogy aztán egész éjszaka nálatok randalírozzanak, miközben központi témaként Pamela Anderson testét tárgyalják ki.
10. Boldog lehetsz azzal az éneddel, aki vagy, nem kell olyannak lenned, amilyennek ő szeretne téged.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top