A lagzi lelke: a võfély

Farkas László agrármérnökként végzett Gödöllőn, Orosházán él, és az ország különböző tájain vőfélykedik. Ikertestvére lakodalmán mutatkozott be, mert az ifjú asszony falujában az a szokás járta, hogy a vőlegény legény testvérei közül kérnek fel valakit erre a fontos szerepre. László felkészült alaposan, nem felolvasta, hanem kívülről megtanulta a verseket a „Köszönöm, hogy vőfély lehettem” című néprajzi gyűjteményből.

– Akik ott láttak, hallottak, megkértek, vállaljam el náluk is, így kezdődött – meséli. – Szolgálat ez, az ifjú pár és a násznép szolgálata, hogy mindenki jól érezze magát, elűzzük a gondot arra az estére. De nemcsak a verseket mondom el, én tartom a kapcsolatot a konyhával, a pincérekkel, vigyázok, hogy a leves ne hidegen kerüljön az asztalra. Bár nemrég egy négyszázhatvan fős lagziban bizony kihűlt, mire kihordták minden asztalra. Szerintem száz-százötven fő az, ahol még családiasan és jól irányíthatóan mennek a dolgok. Leves előtt énekeljük el a Himnuszt is. Azért, mert az esküvő nagyon nagy családi ünnep, meg azért is, hogy ne feledjük el, kik vagyunk, hová tartozunk.
A vőfély beszéljen érthetően, szolgálja ki az ünneplő családot, ne igyon, és ha lehet, táncoltassa meg a pár nélkül vagy botlábú párral érkező hölgyeket. Ne legyen főszereplő, inkább észrevétlenül mozgassa a szálakat.

– Megkérdezem az ifjú párt, a családot, mit szeretnének, mi az, amit nem. Azt veszem észre, manapság nemigen kedvelik a kétértelmű verseket, pedig régen szokás volt. Van, hogy a vőlegény nem szeretne szerepelni, vagy idegenkednek a játékoktól. Máshol szeretik a pénzsöprést, ahol a földre szórt, és a násznép által szétrugdosott pénzt kell összesöpörni a párnak. A kéz- és lábfelismerő verseny is jól sikerül, itt az új asszonynak vagy az új embernek kell a párjáéra ismerni hat női kéz vagy hat férfiláb közül.

László többnyire zsinóros nadrágban, ingben, bőrcsizmában, vőfélybottal vezeti a szertartást, de a verseket angolul is elmondja, ha kell, ebben nemigen van párja. Műfordító segítségét kérte, hogy a versek az angol, vagy mint legutóbb, az ír rokonoknak is tetsszenek.

– Emlékezetes balesetem még nem volt, szép emlékem annál több. Nemrég az ifjú feleség gondolt egyet, elkérte a mikrofont a zenészektől, és elénekelt egy szép dalt a férjének. Máskor az örömszülők hatódnak meg könnyekig, sokan tán éppen ezért kérik, fogjam rövidre a szülőktől való búcsúzást. De én azt tartom, nem kell szégyellni a könnyeket, azok éppen úgy hozzátartoznak ehhez a naphoz. Ha hazajövök, a feleségem mindig megkérdezi: na, milyen volt? Az a jó, ha olyankor azt tudom mondani: tudod, ez egy nagyon jó lagzi volt!