Lelki nagytakarítás

Szerettem volna megtartani a babát, de a férjem nem akarta. Van már két gyermekünk: a lányunk tizenegy, a fiunk nyolcéves. Mindennaposak a veszekedések, főleg a pénz miatt. A férjem azt mondja, nem tudok spórolni, de a mi keresetünkből nem is lehet. Igaz, van szép házunk, autónk, amit törlesztünk, és persze némi tartozásunk is, de szerintem nem olyan vészes a helyzetünk, ahogy ő gondolja. Próbáltam vele beszélni, de nem sikerült. Nincs semmihez kedvem, senkinek sincs rám szüksége, csak baj vagyok mindenhol. Mostanában gyakran gondolok arra, hogy talán jobb lenne, ha nem is élnék. Kérem, ne nevessen ki, de én senkivel sem tudom megbeszélni a gondjaimat, a szüleim is kétszáz kilométernyire laknak.

Üdvözlettel: Dóra

Dehogy nevetem ki! Sőt, nagyon értem-érzem, mennyire kétségbeesett és keserű most (persze ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a következtetéseivel). Kezdjük az elején! Ezernyi vizsgálat mutatta már ki, hogy azok a nők, akik nem vállalják a másállapotot, más (rossz) lelkiállapotba kerülnek. (Főleg akkor, ha kényszer hatására szakítják meg a terhességüket.) Nos, szerintem ön most ebben a „lelki másállapotban” van, ezért jut olyan következetésre, hogy senkinek sincs szüksége önre… És a két gyermeke? Ugye, nem gondolja komolyan, hogy nem lesz dolga velük, amikor majd kamaszodnak? Nem kell majd milliónyi problémát megbeszélni, amikor szerelmesek lesznek, pályát választanak, felvételiznek?

Közhely, de igaz: egy édesanya szeretetét, figyelő tekintetét semmivel sem lehet pótolni. Mit gondolok a házasságukról? Azt, hogy nincsenek válságmentes kapcsolatok. A férje valószínűleg a manapság gyakori “szociális szorongásban” szenved: el tudom tartani a gyerekeimet?, megmarad az állásom? (Jelzem, e szociális szorongás általában azokra jellemző, akikben túlteng a felelősségérzet). Mit lehet tenni? Nincs nálam a bölcsek köve, de tapasztalataim szerint először fel kell mérni, hol tartunk érzelmileg. Szeretem-e még annyira a páromat, hogy erőfeszítéseket tegyek a kapcsolat megmentéséért? Ha igen, akkor az anyagi természetű viták oldására – egy közgazdász barátnőm szerint – papír és ceruza kell. Szépen le kell írni, mi folyik be, ebből mennyi a kifizetendő, mennyi marad egy napra, hol lehet takarékoskodni! Ha ezt együtt végigszámolják, tisztábbak lesznek a viszonyok. (Ha állandóan a vitatkozunk a pénz miatt, boldogtalanok lehetünk, de gazdagabbak nem!) Mit lehet kezdeni a lelki gondokkal? No, ez nehezebb. Nem lehet “megúszni” a beszélgetést! Igenis, végig kellene együtt gondolni – bűnbakkeresés nélkül –, mi miért történt (talán el kellene utazni kettesben néhány napra…). Jó módszer, ha mindkét fél a saját hibáit és a másik erényeit sorolja fel, utána pedig fordítva… Ráadásul arról is érdemes szót ejteni, hogy önnek mekkora trauma volt az abortusz.

Ha még szeretik egymást, akkor egy ilyen lelki nagytakarítás igenis sokat érhet. Kedves Dóra! Tudom, mindez nem könnyű, de mondja, boldogabb lenne, ha egyedül élne? Erre csak ön tud felelni…

(Ha szüksége van családterapeutára, írjon!)