Juli, amióta beszéltünk, sokkban vagyok.
Ezt most éppen bóknak szántad?
Nem… azazhogy igen… illetve nem erről van szó… Most teljesen összezavartál…
Szóval jóvá akarod tenni a bűnödet?
Melyiket is?
Hogy arcátlanul a szemembe hazudtál.
Én? Mikor? Még arcásan sem, nemhogy arcátlanul.
Amikor képes voltál azt a szemenszedett valótlanságot mondani, hogy megszépültem.
Nem igaz! Én ilyet nem állítottam soha! Csupán közöltem veled, hogy még szebb, vonzóbb, izgalmasabb vagy, mint eddig.
Jaj, de vicces vagy!
Ez így van, hidd el! Vannak nők, akik negyven felett lesznek fantasztikusak. Ilyen volt Romy Schneider vagy éppen Sophia Loren.
Teljesen lökött vagy! De azért, ha találkoznál vele, nyugodtan megmondhatod, hogy adjon neked egy rendes szemüveget!
A háttérben gyerekzsivaj hallatszik. Juli hangja hirtelen megváltozik. “Bocs, de mennem kell, mondja. “Tegnap biciklizés közben lekapta a nap a gyerekeket. Megyek, bekenem őket. Köszön, és, megint elmondja, hogy oltári nagy hülyeség az, amit a múlt héten abban a pasaréti presszóban állítottam.
Pedig nem volt az. Szemben ültem egy kőrakáson, amikor egyszer csak megjelent a téren, és rögtön lenyűgözött. Pedig amikor először találkoztunk a Katona József Színház öltözőjében, feszültnek éreztem, bizalmatlannak, mint aki igazából nem is döntötte el, hogy akarja-e egyáltalán azt az interjút. Kérdéseimre kimérten és távolságtartással válaszolt. Legközelebb a Játékszín folyosóján beszélgettünk próba közben. Meglehetősen zaklatott volt a helyzet: időnként szólították, és bement a színpadra. Egyéb szabadideje nem lévén néhány hónappal volt a legkisebb gyerek születése után így amint vége volt a próbának, már rohant is haza Dávidhoz választottuk ezt a fura megoldást. Most viszont egy megállapodott hölgyet látok, annak az embernek a magabiztosságával, aki a zsigereiben érzi, hogy a helyén van. Én el is rebegem, hogy mennyire lenyűgözött. Tiltakozik. Ezen elvitatkozunk egy darabig, aztán hirtelen elhallgat. Én is abbahagyom a motyogást, tudom, valami fontosat fog mondani.
 |
Igen, az ember fiatalkorában olyan, mint egy vadgesztenye, azzal a nagy tüskés-érdes védőburokkal, aztán amikor lehull róla, ott marad fényesen, barnán, kerekdeden.
Baj? Kár a tüskékért?
Kicsit azért jó volt vadnak, nyersnek lenni. Olykor érdekesebb, mint így simábban, szabályosabban. De nem is az a nagy baj! Sokkal inkább az, hogy ez azt jelenti: öregszünk.
Ugyan! Te még hol vagy attól!
Hoool? A kellős közepében. Negyvenhét éves vagyok. Érted?!
Ekkor jön el az a pillanat, amikor kifejtem nézeteimet vele, meg Sophiával kapcsolatban szépségről, érésről.
Hülyeség. Tudod, ki szép? Például Kováts Adél, Tóth Ildi, Gryllus Dorka. Ők igen.
Ők is. De ez nem zárja ki.
Én jó pillanataimban talán tudtam attraktívan kinézni. De nem is biztos, hogy voltak jó pillanataim… Hülyeség.
Fiatalon jó volt vadnak, nyersnek lenni – II. rész >>
