Hogy vagy, Balaton? – II. rész

Okosan csábítani!

– Még nem tudom értékelni a szezonunkat, hiszen az elején vagyunk – állítja Rezes Miklós FOTÓ, a Delta T. Tours Utazási Iroda tulajdonosa az északi part másik “végén”, Ábrahámhegyen. – De azt már elmondhatom, hogy tavalyhoz képest körülbelül harminc százalékkal kevesebb a külföldi vendég. Pedig óriásit fejlődött a kiadó házak színvonala, gyönyörű, medencés villákat tudunk ajánlani a német és holland partnereinknek! Az azonban örvendetes, hogy legalább tíz százalékkal több a hazai vendég! Lassan-lassan nő a fizetőképes magyarok száma.
– Négyszemélyes apartmant bérelt ki egy ismerősöm száz eurórért Cipruson. Ehhez képest milyenek a balatoni árak?
– Jóval olcsóbbak! Négy-öt személyes házat tudunk ajánlani naponta 8-10000 forintért két fürdőszobával, nappalival, konyhával, ha ezt lebontja…, kétezer forint jut egy főre. Nagycsaládnak, népes baráti társaságnak való, medencés házat 12-13000 forintért naponta… Tudok házat mutatni 45 eurórért is, óriási kerttel, hatszáz méterre a strandtól. A strand is szép! Az önkormányzatok sokat tesznek a környezetért, persze, lehetne még többet. Láthatja, hogy az irodánkkal szemben rémes az a gazos magánterület! Sokan azért pártoltak el tőlünk, mert ki akarják próbálni a horvát tengerpartot vagy a csehek remek üdülőhelyeit (ők rengeteget költöttek az idegenforgalomra.). Épp ezért kellene okosabban csábítani a vendégeket, ki kellene emelni a mai Balaton előnyeit! Persze, azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a korábbi állapothoz képest megdrágultunk, a közbiztonságon is lehetne javítani, és az erős forint miatt kevesebbet kap a vendég az eurójáért.





Minőségi turizmus

Hogy a déli partot se hagyjuk ki a kalandozásból, megállunk Balatonszárszón, Gulyás Zoltánék házánál. Nagy kert, szépen nyírt pázsit, tágas terasz, hangulatos, nem hivalkodó. A házaspár – Zoli és Irén – 1987-ben vásárolta meg a telket, azóta kétlelkűvé váltak. Otthon vannak Budapesten, otthon vannak Szárszón is. – A nyolcvanas években hatalmas volt a tömegturizmus, de tudomásul kell venni, vége! Ma nincs más út, mint a minőségi turizmus – magyarázza Zoli, aki vendéglátóipari szakember és (csöppet sem mellékesen) lelkes horgász. – Ennek érdekében okosabban kellene “kihasználni” a tavat. Nem lerabolni, mint régen, hanem tudatosan használni! Miért van a Fertő-tavon sokkal több a vitorlás, mint itt?
– Horvátországban tapasztaltuk – veszi át a szót Irén –, hogy rengeteg magyar vitorlázik a tengeren, pedig itt lehetne őket tartani! Kényelmesebb egy-két órát utazni a Balatonig, mint egy napot a tengerig. Jelzem, a hideg osztrák tavakon is hatalmas a vitorlásélet! Jól felszerelt, kulturált kikötők kellenének, ahol az egész nap hajózó kiköthet, tisztálkodhat, kellemes helyen vacsorázhat! Az sem megvetendő szempont ám, hogy a vitorlázók nem szegény emberek, tehát költenének!

Gulyás Zoltánék

– Ahogy a horgászok is! – folytatja Zoli. – A rövid a szezont épp a horgászturizmussal lehetne meghosszabbítani. Átgondolt – szakemberek által irányított – haltelepítéssel sokakat lehetne visszacsalogatni. Mert ha kevés a hal, a horgásznak nincs öröme, akkor elmegy egy horgásztóra, megveszi a napijegyet, és boldogan viszi haza a halát…
A rokonszenves házaspár egyre jobban belelendül – közben érzem, “érte haragszanak, nem ellene”, elmondják, hogy sok apró intézkedés is javíthatna a helyzeten. Ha kukákat kapnának a nyaralók, és a kutyák nem tépnék szét éjszaka a szemeteszsákokat, ha a boltok nem húznák le a redőnyt koraeste, hanem a mediterrán országok gyakorlatának megfelelően délben bezárnának, ennek fejében későig nyitva tartanának. Ha a kerékpárutakat karbantartanák, ezen a sokat kerekező házaspár együtt mérgelődik rengeteg sorstársával, hiszen az aszfalt sokhelyütt felpúposodott, a faágak a biciklizők arcába csapnak… Ha lennének olyan élőzenés kerthelyiségek, ahol a középkorúak vacsora után táncolhatnának egy jót. – A csendrendelet miatt este tíz körül kihalnak a települések, a tizennyolc éves fiam meg a baráti köre sem válogathat a szórakozóhelyek közül, mert kevés van, és bizony drágák – mondja Irén.
– A gondok egy része tényleg csak pénzzel orvosolható, de sok probléma megoldásához nem kellene más, mint figyelem és törődés – állítja Zoli. – Komolyan mondom, szívesen fizetnék akár többet is az önkormányzatnak, ha tudnám, hogy a pénzt visszaforgatják (bár elismerem, hogy Szárszó most csodásan “fel lett virágozva”, és a strand is gondozott). Azt se bánnám, ha mi, állandó-nyaralók –sokan vagyunk ám majdnem-idevalósiak! – is beleszólhatnánk a falu fejlődésébe.




– Rengeteg az eladó ház. Nem jutott eszetekbe, hogy ti is elmenjetek?
Megütközve néznek rám. – Bejártuk a férjemmel a világot, sokat vitorláztunk az Adrián is – meséli Irén –, mégis imádom a Balatont. A miénk! Ideköt a múlt, a jelen és (tán) a jövő is… A fiunk, a lányunk itt cseperedett fel, rengeteg a barátunk, eszünkbe sem jut, hogy elhagyjuk e gyönyörű vidéket. Én még abban is bízom, hogy a gyerekeink majd okosabban csinálják…