 |
| Mocsai Lajos |
Két arc, két kézilabda világverseny két, drámai döntőjéből. A helyzet: befejezés előtt néhány perccel fél tucat góllal vezetett a magyar női válogatott, aztán történt valami a pályán, a csarnokban netán a Naprendszerben, esetleg a világmindenségben? a lendület megtört, a játék kapkodóvá vált, az előny elolvadt. A biztosnak hitt győzelemből vereség lett, úgy a 2000-es olimpián, mint a tavalyi világbajnoki döntőben.
A két arc a csapat kapitányáé, Mocsai Lajosé, aki a kispadon ülve élte kis híján halta át a történteket. Az olimpián ez az arc feszült volt, szenvedélyekkel teli, a második alkalommal döbbent, rezignált, elfogadó.
Hát igen sóhajt , a két döntő között bölcsebb lettem, de az is lehet, hogy csak öregebb Az olimpián, amikor fogyni kezdett az előny, próbáltam néhány taktikai változtatással felrázni a társaságot, nem sikerült. Sokat töprengtem, miért, aztán egy felmérés kimutatta: a játékosok több mint kilencven százaléka kritikus helyzetben nem a kreativitására, hanem a küzdőképességére próbál támaszkodni, minden erejét a harcra összpontosítva beszűkül. Ma már úgy érzem, inkább nyugtatnom kellett volna őket, levenni a felelősséget a vállukról. Fontos, súlyos tapasztalatot jelentett.
A mostani gárdában 11 új játékos van. Érvényesek a tanulságok rájuk is?
Nagymértékben. Egyrészt az újak jórészt a korábbi kiválóságokon nőttek fel, tehát sok olyan tulajdonságot hordoznak, ami a régieket jellemezte. Másrészt vannak olyan, szinte nemzeti sajátosságok, amelyek sportágaktól, generációktól függetlenül is jellemzőek a magyar sportolókra. Ilyen például a személyiség fontossága, az invenciózitás, de ilyen az is, hogy a döntő pillanatokban rendre besokkolnak.
Milyen viszonyban vagy a játékosaiddal?
Törekszem az őszinte, korrekt kapcsolatra. Hogy tudjunk bármikor beszélni egymással. Hogy szakmailag elfogadjanak. Hogy emberileg hiteles maradjak számukra.
Kell tudnod, hogy melyik játékossal éppen mi van?
Abból indulok ki, hogy ezek a játékosok profik. Vállalják azt a terhet, hogy képviselik az országot, képeseknek kell lenniük arra, hogy teljesítményüket ne befolyásolják örömeik, vagy csalódásaik.
Egyébként téged személyesen érdekelne, hogy valaki miért szomorú, vagy feldobott?
Persze, de az érzelmi függőség, a túlzottan bizalmas beavatkozás kétélű fegyver. Eredményezhet lelki felszabadulást, vezethet fantasztikus teljesítményekhez, de védtelenné is tehet, bénítóan is hathat, ezért soha nem kockáztatom meg. Igyekszem megtalálni a határt, hogy nagyjából tudjak mindent, de ezek ne váljanak részévé a napi kapcsolatnak, a csapat egységének.
Téged szeretnek a lányok? Egyáltalán fontos ez?
Fontos, hogy elfogadjanak, hogy szakmailag respektáljanak, ne találjanak kétségbe vonhatót bármely cselekedetemben.
Szeretnek?
Tőlük kéne megkérdezni.
És szerinted?
Mindezek dacára, amilyen szentimentális vagyok, nagyon remélem…
