Udvaros Dorottya |
Nem vagyunk mi normálisak. Itt ülünk a szerkesztőségben egy kánikulai szombat délelőtt, Dorottya a falat díszítő régi címlapokat nézi.
Tessék, a Barbara Streisand se nyitja ki a száját. És a Soma se. Miért mondta az az édes fotós, hogy félig nyílt szájjal mosolyogjak? Nekem az nem áll jól! A Julie Christie-nek könnyű, meg a Cindy Crawfordnak is! Nekik szép szájuk van, csücsöri. Nekem meg nincs szép szám. Azért csuktam be.
Rám néz. Helyesel magának. Bekapcsolom a magnót.
Nem volt könnyű téged kiböjtölni. Monostorapáti, Révfülöp, Szeged, Budapest…
Sri Lanka.
Hú! Mikor?
Két nap múlva.
Igen, nincs idő. Izgatott vagyok és ideges. Megőrülök a csomagolástól. Rosszul csomagolok, ügyetlenül. Én nem tudok pikk-pakk egy óra alatt mindent összerakni, azt’ mehetünk. Halálosan görcsölök már előre.
Az utolsó pillanatban pakolsz?
Dehogy. Mindent összerakok, napokig tele van az ágy és a székek. Egy csomó hülyeséggel, a felét itthon kéne hagyni. Mindig így van, de nem okulok.
Még van két napod…
Hát ez az.
Ma reggel a rádióban egy magatartáskutató azt fejtegette, hogy mi, emberek azzal, hogy elégedettek vagy éppen elégedetlenek vagyunk, a poklot mennyországgá, a mennyországot pokollá tudjuk változtatni. Te elégedett vagy?
Jaj, nem. Én egy rombolós típus vagyok. Meggondolatlan. Ha elkap egy olyan hangulat, a következmények nem érdekelnek. Aztán persze bánom. Bár van ennek jó oldala is.
Micsoda?
A mi szakmánkhoz kell valamiféle vakmerőség. Ahhoz, hogy az ember belevágjon valami másba, olyasmibe, amit nem ismer, ahhoz kell a kalandor-alkat. Minden egyes újabb szerepbe, filmbe, játékba bele kell vetődni.
Hosszan mérlegelek, végül az első megérzésemre hallgatok. És nagy dérrel-dúrral cselekszem. Például jól döntöttem, amikor kezdő színésznő koromban Szolnokon, nem vállaltam el egy nagyszerű tévéfilmben egy nagyszerű munkát, maradtam a színházban, ahol egy kétmondatos szerepet próbáltam. Igaz, Ljubimov volt a rendező. Ennek aztán csodás következménye lett. Másfél hét múlva én voltam a főszereplő a darabban. És amikor a Nemzeti Színházhoz szerződtem, Ljubimov volt az első rendező. Polly szerepét kaptam a Háromgarasos operában
De katasztrofális döntésem volt, hogy az utolsó évben otthagytam az Új Színházat. Székely Gábor még meg akarta csinálni az Amphitriont Cserhalmi Gyurival meg velem és akkor én elmentem a Bárka Színházba. Hogy ott szükség van rám. Soha nem bocsátom meg magamnak.