Nõi impotencia

Mégis, évről évre előjön egy problémám, ami néha elmúlik magától, de mostanában tartósan befészkelte magát az életembe. Egyszerűen nem kívánom a szexet. Ez már más kapcsolatomban is jelentkezett, de azután elmúlt, inkább egy hullámvölgyhöz tudnám ezt az állapotot hasonlítani. Talán nevezhetnénk ezt női impotenciának is, nem tudom, de a helyzet borzasztó. Máskor azért, ha úgy adódott, ha nem is kívántam a páromat, “magamban” azért elvoltam, elszórakoztam, de mostanában még a gondolattól is görcsöt kapok.

A tüneteket röviden ecsetelném: leblokkolok, nem tudok ellazulni, begörcsölök, és ez sokszor végig kísér az egész aktus alatt, szerencsés esetben a végét élvezem. Általában olyan gondolatok cikáznak végig a fejemben, hogy lejárt-e már a mosógép, vagy felrémlik a főnököm arca, amint aznap éppen kikelve magából ordibált egy ügyfelével, vagy egyszerűen, azon jár az agyam, látja-e rajtam a férjem, hogy nem élvezem. Rögtön hozzátenném, hogy a párommal nincsenek gondok, ő türelmes, gyengéd, odafigyel rám, de mégis, a probléma megmarad. Sokat szoktunk beszélni erről vele.

Tisztában vagyok, azzal, hogy ezt a görcsöt sok negatív élmény és lelki sérülésem előzte meg, és tisztában vagyok szinte az összes gyerekkori rossz emlékemmel, fájdalmammal. Bár nem vertek, nagyon lelkis ember vagyok, aki a szívén viseli egy galamb halálát is. Szeretem a szabadságot, a magányt, amit a páromtól, meg is kapok, ha éppen olyanom van. Tiszteletben tartjuk egymás “fóbiáit”! Sajnos viszont ezzel egyedül vagyunk, mert más körülöttünk nem. A legnagyobb gond, hogy még együtt lakunk az édesanyámmal, aki nagyon nehéz eset, de egyelőre nincsen elég pénzünk albérletre. Anyu mellett nincsen nyugtom, imád ugráltatni, ha megkérem, hogy hagyjon békén, akkor megsértődik, és neki áll feljebb. Ha bejelentem, hogy elköltöznénk anyutól, a családom egy része felháborodik azon, hogy akkor ki fog anyuval foglalkozni? “Egy szenvedő nő”.





Kedves Szenvedő nő!

Előszöris: a szexuális “absztinenciád” teljesen normális! Mondhatni, ez az egészséges! Ezzel minden érett, egészséges felnőtt nő így van, hogy időnként vannak aszexuális periódusai. Egy egyszerű hasonlattal élve: képzeld el, hogy a női öl maga a föld. Termékeny és befogadó. Viszont rendszeresen pihentetni kell, hogy képes legyen újra jó termést hozni. Szóval ezt ne valami “borzasztó” dolognak fogd föl – te használtad ezt a radikális szót -, hanem egy abszolút természetes jelenségnek. Én jelenleg már kb. 6 hete vagyok aszexuális periódusban, ebbe persze az is belejátszik, hogy rengeteget dolgozom, most készül a szóló albumom, így az energiák máshova koncentrálódnak.

Sok nővel beszélgettem már erről a témáról, és ezt mindenki átéli. Nem is annyira fiatalon, amikor tombolnak a hormonok, hanem felnőtt, érett nőként. Viszont az aszexuális periódusnak nem csak a természetes, “vetésforgó”-szerű pihenőidőszak lehet az oka. Én egyébként kifejezetten örülni szoktam ezeknek az időszakoknak, mert akkor jobban tudok fókuszálni egy csomó más, fontos dologra. Az aszexualitás eredhet blokkokból is. Különféle fizikai, lelki, érzelmi tényezők is okozhatják. A te esetedben elképzelhető, hogy már annyira nyomaszt, hogy nem tudjátok a férjeddel a saját életeteket élni, hanem folyamatosan egy harmadikhoz kell alkalmazkodni, hogy ez olyan feszültségeket okoz benned, ami már szexuális blokkokat is gyárt.

Én 18 évesen elköltöztem otthonról, FELROBBANNÉK, ha együtt kéne élnem a szüleimmel, akiket egyébként szeretek, és jó fejek. De együtt nem élnék velük, és a saját családomon kívül mással sem. És ezzel az emberek 99%-a így van. És ez így is van rendjén. Úgy lettünk teremtve – hál’ Istennek – hogy leváljunk a szüleinkről. Khalil Gibram azt írja: “Gyermekeink nem a mi gyermekeink. Ők csupán nyílvesszők, melyeket kilövünk, s követhetjük reptüket.” Vagyis nem magunknak szüljük a gyerekeinket, hanem magának a létnek. Az a szülő, aki nem képes elengedni a gyermekét, megbetegíti. Elvárni a gyermekünktől azt, hogy velünk lakjon, elvárásainknak megfelelve foglalkozzon velünk: önzés! Persze, az ember foglalkozik a szüleivel, mert szereti őket, és valóban hiányoznak, de fogcsikorgatva, a saját életet föladva, pusztán azért, mert a szülő, vagy a környezet ezt várja el… ezt nem lehet úgy csinálni, hogy ne csapjon vissza!

Én soha nem várnám el a gyerekeimtől, hogy erőszakolják meg magukat. Most sem ugráltatom őket, épp ezért el sem tudom képzelni, hogy bármely felnőtt embertársammal ezt megtegyem. Te egy felnőtt nő vagy, hogy az anyukád “ugráltathat”, vagyis a saját akaratát és elvárásait rád kényszeríti, erről te is tehetsz. Ehhez te is kellesz! SENKI elvárásainak nem kell megfelelnünk, a szüleinkének sem! Ez NEM azonos a tisztelettel! Nem ez a tisztelet! Viszont az anyukádnak meg kell tanulnia a tiszteletet irántad! Tisztelje a te saját életedet! A személyiségedet, a vágyaidat! Nem tartom egészségesnek, hogy együtt éltek! Ha az anyukád képes lenne a nagyvonalúságra, és képes leállítani az önzését, akkor a legjobb megoldás az lenne, ha eladnátok a kertes házat, és két kisebb lakásra cserélnétek!

És élje mindenki a SAJÁT életét! És akkor majd hiányozhat az anyád, és örömmel látogatod meg, a saját őszinte akaratodból. És az az együttlét egészen más lesz! NE foglalkozz azzal, hogy a családod egy része felháborodik azon, hogy elköltöznél otthonról! Nekik sem kell megfelelned! Mindenki nézzen magába, hogy kivel mennyit, és miért foglalkozik! Ők egy kicsit a saját lelkiismeretüket is nyugtathatják veled! Kicsit téged tartanak maguk elé… Persze, az a helyes, ha segítjük a szüleinket, de nem a saját életünk föladásának az árán! És ha egy szülő IGAZÁN szereti a gyermekét, ezt nem is várhatja el tőle!

Soha nem tudnám elképzelni magamról azt a mérhetetlen önzést, hogy rákényszerítsem a gyermekeimre magam! Hogy megköveteljem tőlük, hogy foglalkozzanak velem! Nekem ők nem csak a gyermekeim, de a barátaim is – bízom benne, hogy idővel ez fog egyre inkább dominálni -, akikkel egyenrangú lélek-társként éljük az életet. Anyukád nem a partner-viszony szerint építette föl a kapcsolatát veled, hanem a klasszikus – és már lejáróban lévő – hatalmi dráma eszközeit használja. Vagyis: a tekintélyéből kifolyólag ural le téged. Ehhez pedig te is kellesz. Régebben a gyereknek egy életen át “hallgass” volt a neve a szülővel szemben. Most már egyre inkább a valódi, az egyenrangú, a partner-kapcsolat veszi át ennek a helyét. Ajánlom erőgyűjtésként, hogy olvass a Gordon-féle PET módszerről! Gondolkodj el azon is, hogy milyen szülői szeretet az, hogy a saját érdekeim miatt a gyermekem érdekét a háttérbe szorítom!

Szóval: van választásod! És nem csak neked, de anyádnak is fejlődni kell! Légy önmagad!

Soma Mamagésa

Sománk továbbra is áll rendelkezésetekre. Sajnos hetente csak egy tanácsra jut hely, épp ezért írj hamar a soma@nlcafe.hu e-mail címre.