nlc.hu
Aktuális
Folytassa Paár Petra!

Folytassa Paár Petra!

A szentimentális hangulatban eltöltött ünnepek után beköszöntött a rideg újév. Az utóbbi hetekben egyre linkebb a pasi, úgyhogy mozgósítottam az Amazon Megfigyelõ Brigádot.

A csapat három vállalkozó kedvű barátnőmből és egyikőjük autójából állt – az enyém nem lehetett, mert azt ismeri a kiszemelt. További felszerelés: távcső – távoli célpontok esetére, édesség és mandarin – háromnapi hideg élelem csoki-mániásoknak és fogyókúrázóknak, telefonkönyv – idegen címek beazonosítására. Este tíz körül találkoztunk, elhelyezkedtünk az autóban, és megkerestük az én Mikimet. Ki kellett fürkésznem, miben mesterkedik ez a pacák! Ma éppen azt hazudta, hogy egy évfolyamtársával be kell gyakorolniuk egy jelenetet, amiből másnap vizsgáznak a Színművészetin.

– Haha, micsoda átlátszó trükk – kacagott fel sátánian Vali, a barátnőm (csúnya szakítás utáni állapotban van, ezért elnéztük neki a kárörvendezést, mivel mi, többiek még reménykedtünk).

Az óvatlan férfi elárulta az „évfolyamtárs” nevét, ezért a telefonkönyvből kinéztük a lehetséges címeket, telefonszámokat: három jöhetett szóba. A kocsiból felhívtuk őket: egyik helyen egy idős hölgy, másik címen egy család lakott, a harmadik számon pedig Ő vette fel a kagylót, az én Mikulásom! Azonnal kinyomtuk a telefont, és a helyszínre gurultunk, leparkoltunk a ház mellett. Remekül ráláttunk a csaj ablakára, de sajnos, tíz perc után behúzta a függönyt – a fifikás kis tyúk! Ilyenkor nincs mit tenni, várni kell, hogy kijöjjön. Addig a „Hagyd a fenébe ezt a szemetet!”-től eljutottunk a „Jaj, de olyan romantikus volt!”-ig, és vissza. Ketten épp elmentek pizzáért, amikor valami mozgolódás támadt a kapuban.

– Ott vannak! – sikítottam, és ugyanazzal a lendülettel lebuktam a kesztyűtartó alá. Vali – mint akinek nincs jobb ötlete – követte a példámat. Ebben a pillanatban kinyílt a kocsiajtó!
– Jesszusom, lebuktunk – suttogtam kétségbeesetten.
– Hé, ha nem bújócskáznátok, látnátok, hogy a célszemély és partnere balra el – mondták a csajok, kezükben a gőzölgő kajával.
– Taposs a gázra! – adtuk ki közösen az utasítást, de aztán láttuk, hogy még csak a saroknál tartanak.
– Petra, ne nézz oda! Kézen fogva mennek. Megálltak. Úúúú, nee! – hallottam a lányokat, mert én nem jöhettem fel a kesztyűtartó alól, nehogy kiszúrjon a palim.
– Mit csinálnak?
– Csókolóznak – mondta ki Vali a gyilkos mondatot.
– Micsoda? – ültem fel könnyes szemekkel. Ilyenkor két dolgot tehetsz: vagy belevered a fejed a pizzába, vagy kiszállsz a kocsiból, és nyilvános botrányt csapsz. Én a kilincs után nyúltam.

Szenvedés vagy botrány
Változatok rajtaütésre

1. Úgy teszel, mintha tévében néznéd ezt a – számodra rendkívül – szívfacsaró jelenetet. Hazarohansz, és éjszakákat végigzokogsz. Még akkor is sírsz, mint a záporeső, amikor állítólagos szerelmed feltárcsázza a számodat. Ettől ő rém zavarba jön: vagy kap a lehetőségen, és bevallja az igazat, így azonnal szakítotok. Vagy megsajnál, szégyelli magát, megígéri, hogy kidobja a másik lányt, de úgysem teszi meg, így csak két hét múlva szakítotok.
2. Dívaként, felvetett fejjel, „véletlenül” beléjük botlasz. Néhány gúnyos mondattal megsemmisíted a zugcsalókat. Némi diadalérzettel, egyenes derékkal, de könnyes szemmel hazasétálsz.
3. Kriszti bevált leégetős tippje: „Felhívod a srácot mobilon, miközben tíz méterre tőled ölelgeti a szeretőjét, hallgatod egy ideig, hogy mit hazudozik összevissza, majd egyszer csak eléugrasz. Pofára esés garantált!”
4. Szandra tippje: „A legszebb megoldás: a finom botrány. Ha például egy étteremben találsz rájuk, ülj le kedvesen az asztalukhoz, legyél látszólag nagyon megértő, de búcsúzásképp öntsd a levest kedvesed fejére! Csendben, nyugodtan, ordibálás nélkül.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top