Hamisítómaffiák
Az ötödik aukció után alakult ki a bizalom a galéria iránt. De miért is kell bizalom egy ilyen vállalkozás elismertetéséhez? kérdezhetnénk. Ők kapásból mondanák a választ: elsősorban azért, mert mára “iparágszerűen működik a képhamisítás, nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is, és bizony, beadhatnak hamis képet is egy galériába értékesítésre. Mint ahogy hetente próbálkoznak ilyesmivel náluk is…
Felkerestünk nagybányai festőket, hátha találunk olyan képet, amelyet kiállíthatnánk emlékszik vissza György. Elvittek egy művészhez, akinek a művei nem nagyon tetszettek nekünk. Amikor az illető látta, hogy nem veszünk tőle semmit, azt mondta: szívesen fest nekünk Cziffer Sándortól, Balla Bélától, Nagy Oszkártól vagy bárkitől képet, rendeljünk nyugodtan! Ez nyilván azt jelentette, hogy időnként fest egy-egy Nagy Oszkár-képet…
Nemrégiben behoztak eladásra egy gyönyörű, nagyméretű Berkes Antal-festményt bekeretezve a galériába meséli Katalin. Enyhén piszkos volt az üveg, a kép hátoldala vászon. Az eladó hatszázezer forintot kért érte, mondván, ez egy aukción egymillióért is elmehet ami, ha eredeti a kép, elképzelhető. Csakhogy gyanús lett a mű, ahogy a fény ráesett. Kibontottuk a keretezést, és kiderült: kiváló minőségű posztert rejt, a hátoldalára vásznat ragasztottak. A férfi néhány hét múlva visszajött: “Na ugye, hogy el lehet adni egymillióért!. Eladta eredetiként, pedig meggyőződhetett róla, hogy nem eredeti a birtokában lévő “festmény. Néhány hete pedig megkerestek Romániából, mondván, egy orvos hagyatékát szeretnék értékesíteni, és hoztak egy CD-t a festményekről. Negyven kép lehetett az adathordozón: Orbán Dezső, Kmetty János és még néhány nagyon jó nevű nagybányai művész “alkotása. Első ránézésre, a monitoron jó kvalitású képeknek tűntek, de azután láttuk, hogy egyik sem eredeti! Ebben a művészettörténészek is megerősítettek, akiknek megmutattuk a CD-t.
Már az is gyanús volt, hogy a “hagyatékkal házalók kiraktak néhány rajzot, mondták, ez mind Gulácsyé. Kitűnő rajzok voltak, csakhogy lovat és szekeret ábrázoltak, amit Gulácsy sosem rajzolt! mosolyog György. Sajnos, előfordulhat, hogy később ezek, vagy a CD-n bemutatott képek közül valamelyik valahogyan forgalomba kerül, valakit, aki nem ért hozzá annyira, megtévesztenek.
Mesélik, ők maguk kétszer jártak piacon, ahol látták, hogy sok kereskedő nem ennyire profi módon készült képeket árult. Mind a vidéki, mind a fővárosi piac dúskált hamisítványokban: egy eladó éppen győzködött valakit, milyen remek vételt csinál, ha megveszi tőle százezerért a kiállított “Rippl-Rónait. Azt mondják, jellemző, hogy idős emberek árulnak “padlásukon talált festményeket, jó nevű festők aláírásával. Amikor a vevő megkérdezi: “Ez tényleg Munkácsy?, az idős ember széttárja a kezét, mondván, nem ért hozzá, ez a padláson porosodott. Így a vevő azt hiszi, jó fogást csinál, ha ad a képért néhány százezer forintot és esetleg csak akkor jön rá, hogy átverték, ha szeretné értékesíteni a festményt.
Azt tapasztaljuk, a hamisítók is rájöttek, hogy a drága, több millió forintos képeket a vásárlók feltétlenül megnézetik több szakértővel és művészettörténésszel folytatja György , ezért egyre inkább ráállnak az olcsóbb árfekvésű festők képeire. A hamisítványok eladását célzó kísérletek is hihetetlen kárt okoznak, tehát határozott lépést kellene tenni a megállításukra.
Szöuli ijedelem
Katalinék, bár egyre sikeresebbek lettek, nem gondolták, hogy külföldön is felfigyelnek rájuk. Elámultak, amikor év elején felhívta őket Brüsszelből a Dél-koreai Nemzetközi Kereskedelmi Központ egyik munkatársa. Elmondta, hogy idén kezdődik hazánk és Dél-Korea között a kulturális kapcsolat kialakítása, és ennek apropóján egyedüli magyarországi vendégként meghívták az Abigail Galériát a százhuszonöt, nemzetközi kiállító közé egy nagy, nemzetközi, szöuli kiállításra. Csak ma élő, kortárs művészek festményeit vihették.
Megijedtünk, amikor megláttuk a többi kiállító képeit: csak kortárs, nagyon modern anyagokat állítottak ki, például hatalmas fehér vászon sarkában két pici, fekete hal úszkált, és hasonlókat nevet Katalin. A rendezők rémüldöztek a képeink láttán: ezek elavultak, mondták. Náluk szinte nem ismert a háború előtti művészet. Szorongtunk a megnyitó előtt, de szerencsére nem volt rá okunk, óriási sikert arattak az általunk kiállított festmények, olyannyira, hogy így búcsúzhattunk Szöultól: jövőre, veled, ugyanitt
