A sors akarata, hogy gyerekotthonban dolgozzam – II. rész

Keressünk egy szép gyerekotthont!

Amíg tanult, Anyácska bejárta az ország szinte valamennyi gyerekotthonát, Vas megyétől Szabolcs-Szatmár-Beregig. Főiskolásként ismerte meg a férjét, amikor megszületett az első két gyerekük, maguk elé vették a térképet, és kerestek egy szép helyen lévő vidéki gyerekotthont. Így esett a választás Tiszadobra.

– A férjem tanár volt a nevelőotthonban, most a helyi Teleház és Multicenter vezetője. Bent élünk a gyermekváros területén, aki ott él, érintetté válik. Nálunk ez az egész családra igaz, a gyerekeinkre is. Dávid, a legnagyobb fiam most érettségizett Debrecenben, művészeti gimnáziumban. Nóra lányom Szolnokra jár, jövőre érettségizik. Péter kilencedikes volt, ő számítástechnikát tanul, Miskolcon. Lilla, a legkisebb, nyolcadikos lesz. Ők választották az iskoláikat, ezért szóródtak szét ennyire az országban. Rengeteget dolgozom, egy átlagos napom reggel nyolckor kezdődik, este hét után érek haza. A gyerekek megszokták, hogy ritkán látnak, de ha otthon vannak, bármikor felugorhatnak az irodámba. Lilla még velünk lakik, reklamál is eleget, mivel rá jut a legkevesebb időm – a többieket naponta egyszer biztosan felhívom telefonon.

Büntetésből nyaralás

Arankának csak este vagy a hétvégéken van ideje a családjára. Persze csak azokon a hétvégéken, amikor nem ügyeletes, vagy nincs semmilyen rendezvény. Abból viszont akad bőven a tiszadobi gyermekvárosban: roma kulturális találkozó, országos sportverseny, karácsonyi műsor, szilveszteri buli, nyári táborok, vagy a már külföldön is híres Zongorafesztivál.

– A rendezvények szervezésében részt vesz a nevelőotthon minden lakója. A Zongorafesztiválra túljelentkezés van segítőből, hiszen, aki nem segít, annak táboroznia kell. Ezt a gyerekek úgy fogalmazzák meg, hogy büntetésből nyaralni küldjük őket. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy sok programot szervezzünk nekik – így válik közösség belőlük. Nálunk főleg nagyok vannak, felnőttként kezeljük őket. A diákönkormányzaton keresztül minden döntésbe beleszólásuk van, így sokkal könnyebb nekünk is, és nekik is. Egymást fegyelmezik, nem zúgolódnak a menza miatt, mert tudják, hogy fejenként háromszáztíz forintból kell napi ötszöri étkezést biztosítanunk. Annyi pénzből, amennyit a nagyobbik fiam reggelire költ.

A jó nevelőotthon Anyácska szerint kicsi, és nagyon jó a szakembergárdája. A Tiszadobi Gyermekváros szerinte túl nagy. Van egy száz férőhelyes gyermekotthonuk, két, tizenkét férőhelyes lakásotthonuk. Az intézményhez tartozik egy szakiskola, ahová nem csak az otthon lakói járhatnak; egy nyolcvan férőhelyes kollégium, valamint a régi Andrássy-kastélyból kialakított tanszálloda. És mindezekért Aranka felel.

– Mindig adódnak gondok, de én szeretem a kihívásokat. Örömmel tölt el, ha megoldok egy-egy problémát. Így, ezzel a nyüzsgéssel érzem jól magam, már kicsi koromban is izgága voltam. Ez a munka nem a folytonos elégedettségről szól, de szeretem csinálni, és ez boldoggá tesz, megadja a lelki békém.
A kikapcsolódásra kevés idő jut: jó lenne többet olvasni, a grafológiával foglalkozni, mert már néhány szakkönyvet is beszerzett. Néha, kedvtelésből kielemez egy-egy kézírást. A szakmai sikerek mellett természetesen fontos a magánélet is.

– Most kezdünk építkezni, ez is nagy öröm! Egyszerű, de szép házunk lesz. Már nagyon várom, hogy saját kertem legyen, ahol kertészkedhetem. Nem költözünk messzire, öt percre leszünk a gyermekvárostól, ha kimegyek majd a teraszra, és jobbra fordulok, látom a kastély tornyát is. Ezt a telket akkor néztük ki magunknak, amikor ideköltöztünk. Pedagógusfizetésből, négy gyerek mellett nem könnyű spórolni, filléreket raktunk félre. Nem tudom, hogyan épül fel a ház, de remélem, sikerülni fog!