Mi gyorsan fellobbanunk, veszekedős-kibékülős, se veled, se nélküled kapcsolatban élünk már tíz esztendeje. De nekem így is a férjem a FÉRFI, mindenben első nálam! Első csók, első együttlét, első gyerek (a kisfiunk hétéves). Pedig tavaly tavasszal épp a születésnapomon kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen… Amikor megtudtam, teljesen összetörtem. De nem hisztiztem! Egyszerűen azt mondtam, döntsön, mert így senkinek sem jó. Nem döntött! A bizonytalanság később sok szörnyű veszekedéssel tarkítva őszig elhúzódott. Gyilkos, gonosz szavak röpködtek, én voltam az elviselhetetlen (gebe) feleség, én voltam az oka a félrelépésének! Szülés után (akaratomon kívül) túlságosan lefogytam. Elismerem, hogy fiatal korom ellenére sem vagyok bombázó, közben a szeretője jó alakú csajszi (volt). Az önbizalmam romokban hevert (hever), ráadásul először telefonon, utána személyesen is megismerkedtem a nővel. Utáltam, mert kikezdett a férjemmel, de sajnáltam is, mert a huzavonát ő is megszenvedte. Mindent elmondott a férjemről, a rám vonatkozó panaszait sem hallgatta el. Forgatta bennem a kést… Nem akarom részletezni megaláztatásaimat, legyen elég annyi, hogy a férjem négyszer döntött mellettem, aztán négyszer ment vissza a barátnőjéhez, aki ilyenkor menetrendszerűen felhívott, és részletesen beszámolt mindenről. Mi a történet vége? Jó! Borzalmas! Elviselhetetlen! A férjem velem maradt, de velem maradt a megalázottság is. Nem bízom benne! És nem tudom elfelejteni azt a rettenetes éjszakát sem, amikor abban a reményben nyeltem le két doboz nyugtatót, hogy kiszabadulok a gyilkos háromszögből… Megmaradtam. Jó ez nekem? És jó nekem az olyan “technikázó szex, amelyik csak számomra ad érzelmi kielégülést? Van értelme az együttmaradásnak? Szebbé lehet tenni ezt a kapcsolatot? Tanácstalan vagyok, kérem, segítsen!
laura@….
Kedves Laura, nem tudom! És nem létezik a Földön olyan lélekgyógyász, aki fel tudna írni hatásos pirulát az ilyen helyzet orvoslására. Vannak párok, akik képesek túlélni a megrázkódtatásokat, és vannak, akik ennek a töredékét sem viselik el. Tudja, mi lenne hasznos? 1. Végig kellene gondolni, hogy ön a férjéhez ragaszkodik-e, vagy csak a feleség-státuszhoz. 2. Végig kellene gondolni, hogy a házasságuk mennyire “ápolt az ön által lefestett “veszekedős-kibékülős csatazajban. Tudja a férje, hogy önnek ő a FÉRFI? Egy régi pszichológiatanárom szerint a házasságok többsége az “ápolatlanságba hal bele, pedig némi egymásra figyeléssel, veszekedésmentes(!), kellemes estékkel sokáig életben lehetne tartani őket. (Amúgy szerintem felesleges volt hosszas értekezleteket tartani a házassága kirablójával.
A férje barátnőjéről egy volt évfolyamtársnőm jut eszembe, aki “megszerezte egy nős tanárunkat közben habzó szájjal szidta a kövér feleségét , aztán amikor őt is elhagyta a csapodár férfiú, az első feleség vállán akarta kisírni a bánatát…) 3. Végig kellene gondolni, hogy a jelenlegi légkörben hogy érzi magát a kicsi fia! Mert a gyerekek mindent megéreznek ám! Mi történne vele, ha ön úgy döntene, nem bírja tovább
? És ha a kérdésekre végképp nem talál választ, akkor keresse fel Lovas Zsuzsa pszichológust, aki e “téma kiváló szakembere. (A telefonszámát megkaphatja a szerkesztőségben.) Szeretettel üdvözlöm, és kívánok sok erőt!
