Csak adja ide a gyerekeket! – II. rész

Az anya jelzése nem jelzés

A helyzet tisztázása érdekében megkértük Papp Ritát, felettesét, Nagy Kázmért, a nyergesújfalui jegyzőt, és Aranyos Antalnét, aki a megyei gyámhivatal helyi képviselője, üljenek le velünk beszélgetni.
Aranyosné úgy emlékszik, kezdettől megmondta Molnárnénak, hogy nem illetékes az ügyében, mert a gyerekek állandó lakhelye Tokodaltáró. Emlékezete szerint két dolgot tett: felkérte Papp Ritát, hogy “gondozza a családot az alapellátás keretében”, ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy tartsa szemmel, időnként látogassa meg őket. Továbbá az esztergomi rendőrség felkérésére elvégezte a környezettanulmányt: „bejelentkeztem, meglátogattam a családot, az apuka éppen teregetett, a tűzhelyen főtt az étel, rend és tisztaság volt, nem láttam okot semmilyen intézkedésre. A láthatásról nem hoztam, nem is hozhattam volna határozatot, mert arra a dorogi gyámhatóság volt hivatott.”
Molnár Imréné szerint Aranyosné nem küldte őt sehová, hanem a maga elutasító módján, de végül is intézkedett az ügyében – így. Amikor a dorogi gyámhivataltól is segítséget kért, ott azt tanácsolták, adja be a válókeresetet, majd a bíróság határozatot hoz a gyermekelhelyezésről. Ezt Molnárné megtette március 23-án, nem tudván, milyen hosszadalmas procedúrának néz elébe. A válóper első tárgyalását október végére tűzte ki a bíróság. A gyerekek időközben elkezdenek iskolába járni Nyergesújfalun, ahol laknak, és Molnárné attól fél, esélyei arra, hogy a bíróság neki ítélje a gyerekeket, erősen megcsappannak.

A beszélgetésen kiderült, Papp Rita érdekesen értelmezi a “gyermekjóléti jelzőrendszer valamely eleméből érkező jelzés” fogalmát. Molnárné személyes látogatását (március 12-én) és kérését, hogy segítsen méltányos láthatást elérni a férjénél, nem érezte “jelzésnek”.

– Vagyis mondhatjuk, hogy nem “mozdultál rᔠaz ügyre – szögezi le érezhető rosszallással, bár a jelenlétünkben nem minősítve a dolgot, a jegyző. Kiegészítőleg megjegyzi: a város képviselőtestülete úgy döntött, nem hoz létre gyermekjóléti szakapparátust, hanem megoldja ezt a feladatot két ügyintéző foglalkoztatásával. Papp Rita szakképzettségére rákérdeztünk, de a jegyzőnek nem állt módjában ezt elárulni.

Papp Rita Molnárné ügyében először április 2-án tett lépést: megnyitotta a Molnár család aktáját. Igaz, addigra már lezajlott a környezettanulmány, a gyerekek helyzete eldőlt, és a család ügye kikerült a közigazgatás hatásköréből. Papp Rita, mint mondja, konfliktuskezeléssel próbálkozott. Magához hívatta a szülőket, és kérte, egyezzenek meg a láthatásban. Molnárné állítja, azt kérte, legalább húsvétra hadd vigye el a gyerekeket a nagyszülőkhöz. Ennek a jegyzőkönyvben nincs nyoma. A feljegyzés szerint az apa ragaszkodik ahhoz, hogy az anya csak az ő jelenlétében, és csak a lakásban láthassa a gyerekeket, úgy, hogy előtte két nappal vele egyeztet az időpontról. Molnárné ebbe “a gyerekekre való tekintettel” beleegyezett. Molnárné azt mondja, Papp Rita azzal vette rá, hogy aláírja a jegyzőkönyvet, hogy másképpen még ennyit sem láthatja a gyerekeit. Papp Rita tagadja, hogy ilyet mondott volna. Tény, hogy az anya álláspontjának nincs nyoma a feljegyzésben. Hónapokkal később Papp Rita kérvényt írt az illetékes bírósághoz, amelyben kérte, hogy a gyermekelhelyezésről soron kívül hozzanak határozatot.

Mivel a gyerekek láthatásáról, elhelyezéséről a mai napig nincs határozat, sort lehetne keríteni új megállapodásra. Csakhogy erre az apa semmiképpen sem hajlandó (ahogy nekünk sem adott nyilatkozatot). Molnárné szerint a láthatást is korlátozni kívánja, amíg ő “be nem vásárol a gyerekeknek”. Molnárné azt mondja, ő szívesen vásárol, de nem ad pénzt a férjének, adja oda a gyerekeket, majd ő eltartja őket, egy fillért sem kér cserébe.

(A történetet folytatjuk, megkérdezünk néhány gyermekvédelemmel foglalkozó szakembert, hogyan kellene működnie a közigazgatásnak az ilyen esetekben. Mert hogy nem így, az bizonyos.)