Higgyük el: a magányos emberek jó része nem él egyedül. Vannak emberek körülötte, csak éppen nincsenek vele. Vannak például magányos gyerekek, nem is kevesen, ők nem önszántukból zárták ki magukat a családból, egészen egyszerűen nem figyel rájuk senki. Ez azért is fájó, mert ha nem figyelnek rájuk, nem tanítják meg őket szeretni, és akkor nagy valószínűséggel magányosak is maradnak.
Együtt egyedül
A felnőttek jó része azért van lelkileg egyedül, mert túl sok mindent, vagy túl fontos dolgokat kényszerül rejtegetni mások elől. Ne higgyük, hogy ez ritka eset! Egy férfi például, aki folyamatosan csalja egyébként szeretett és tisztelt feleségét, éppen annak hazudik, aki a legközelebb áll hozzá. Hiszen az asszonnyal még mindig sok mindent meg tud beszélni, csak éppen ott van a lelkében az a mindig zárt ajtó, amely mögött sötét van és hideg, és ezt a hűvösséget nem melegíti fel semmi és senki, a szeretője sem.
Emlékezzünk csak vissza gyerekkori hazugságainkra: milyen rossz volt átélni, hogy éppen azoktól választjuk el magunkat egy “saját építésű fallal, akikhez a legközelebb szeretünk lenni.
Már meg is van a magány egyik legfontosabb tünete: az őszinteség hiánya. Ebből következik, hogy a legkevésbé azok érzik egyedül magukat, akikben van egyfajta alapvető bizalom a világ, pontosabban az emberek iránt. A megnyílásra való képesség gazdagító adomány, vagy nevezzük csak nyugodtan gazdagító örökségnek.
 |
Medveczky Kata pszichológus |
Legyen öröm!
Most, amikor ijesztően nő a zömében nem önszántukból egyedül élők száma, mégiscsak a házasságon, párkapcsolaton kívül élők alkotják a magányosok táborát.
A legalapvetőbb, legtermészetesebb emberi vágyak egyike, hogy az ember társra találjon, vagy tágabb értelemben, hogy legyen valaki, aki feltétel nélkül elfogadja, és viszont, akit ismer, szeret, és aki szereti őt. A magazinok praktikus tanácsai általában megrekednek a “lássa meg egyedül is az élet szép oldalait-féle jó tanácsoknál, rosszabb esetben pedig arra biztatják az olvasókat, hogy fogyjanak le néhány kilót, kezdjenek el vízisízni vagy flamandul tanulni, és meglátják, egy csapásra megváltozik az életük. Ám ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma magány sem, az önmagunkkal történő egészséges mértékű foglalkozás nem megspórolható. Az elszigeteltség érzését senki sem rázhatja le magáról úgy, mint kutya a vizet.
Teljesen természetes és jogos érzés, hogy valaki fájdalmat érez különböző élethelyzetekben, amikor szembesül a saját magányával. Akár, mert lát egy filmet, vagy egy boldog párt. Nem kell ezt a fájdalmat elnyomni, éppen hogy utat kell adni neki tanácsolja Medveczky Kata pszichológus. Lemondani sem kell arról, hogy valaha társat találjon, ezzel együtt kell törekedni a belső békére. Igen, el kell fogadni mint pillanatnyi állapotot, mint a jelent, át kell élni, és arra kell törekedni, hogy ebben a jelenben így is minél több igazi örömforrás legyen az életünkben. Igazi örömre gondolok, nem a szingliipar kínálta pótcselekvésekre. Nem kell, hogy amit csinálunk, az divatos legyen vagy drága, az a lényeg, hogy mi nagyon élvezzük.
Visszatértünk tehát egyik kulcsfogalmunkhoz, az őszinteséghez. Mert ahhoz, hogy rátaláljunk a nekünk valódi örömöket kínáló cselekvésekre, társaságra, nem szabad engedni a manipulációnak, csakis erősen fülelni a belső hangra.
>> Itt következik a cikk II. része!
