Nagyszerű könyvecske jelent meg nemrégiben a Nemzeti Tankönyvkiadó kiadásában. A címe: Aludj velem! Szerzői: Dr. Gál Éva és Dr. Kemény János, a budapesti Madarász utcai Gyermekkórház orvosai. A Madarász utcai Gyermekkórházban néhány éve Alváslaboratórium működik, ahol csecsemőkortól vizsgálják az alvászavarokat, és ehhez hamarosan kielégítve a szülők nagy érdeklődését és tanácsadás iránti igényét alvásrendelés is kapcsolódott. A szerzők a külföldi és belföldi kutatások eredményeit, az alvásrendelésen szerzett tapasztalatokat és saját kialakult álláspontjukat (és gyakorlatukat) összegzik ebben az elsősorban szülőkhöz, de gyerekekkel foglalkozó szakemberekhez (védőnőkhöz, óvónőkhöz, ápolókhoz, stb.) is szóló könyvecskében. (A könyv címét is az az “Aludj velem! feliratú rongybaba adta, mely az egyik szerző gyermekének tízéves koráig volt agyonmosott, egyre kopottabb, rongyosabb alvótársa.)
A könyvecskéből mindjárt az elején megtudjuk, hogy este 8-tól reggel 6-ig körülbelül hétszer (!) csökken gyermekünk alvásának mélysége annyira, hogy részlegesen vagy teljesen rövid időre néhány pillanatra felébred. Velünk is ez történik! De úgyszólván “észre se vesszük. Megfordulunk, sóhajtunk, feljebb húzzuk paplant, és már alszunk is tovább. De a gyerekeknél, ha elalvásukban elaltatásukban! aktívan közreműködtünk, akkor az éjszakai teljesen normálisnak tekinthető rövidke felébredés után a visszaalváshoz is nélkülözhetetlenek vagyunk. A gyerek nem érti, miért változott meg hirtelen minden körülötte az elalvás pillanatához képest…
Az alvásproblémák zöme ugyanúgy, mint maguknál egy- és kétéves kor között jelentkezik, és fokozódik a második életév vége felé haladva. Ha a gyerekek nem tanultak meg egyedül elaludni, a természetesnek tekinthető éjszakai felébredések után (esetleg hétszer egy éjszaka!) sem tudnak visszaaludni.
(Nem a maguk esete, de hadd írjam ide: a másik nagy csoportba azok a gyerekek tartoznak, akiknek az alvászavaráért a napi tevékenységek rendszertelensége, a napirend hiánya a felelős.)
Felmerül bennem a kérdés: nem volt korai, hogy a kiságyat, a rácsos ágyat (a megszokott, éjszakai biztonságot nyújtó alváshelyet) felvitték a padlásra? Nem volt kicsit korai a nagyágy beállítása? (Gyakori megoldás, ha azt akarjuk, hogy a már önállóan járkáló gyerek ne érezze magát “bezárva a rácsos ágyba, kiveszünk kifeszegetünk, rosszabb esetben kitörünk egy-két rácsot, hogy a gyerek, mint egy kis kapun, ki tudjon lépni az ágyából, ugyanakkor még megmaradjon a “körülkerített biztonság megszokott érzése.)
Levelének többi kérdésére legközelebb próbálok válaszolni. Addig is: javasolom vigasztaló és irányt mutató olvasmányul az Aludj velem! könyvet.
