Anya születik – II. rész

Már szülésznőt is választanak

Gócza Józsefné, Anikó ma nem dolgozna. Ám ma szül az egyik kismama, aki megkérte, legyen mellette a szülésnél. Ma már egyre gyakoribb, mondja Anikó, hogy az anyák szülésznőt is választanak, nemcsak orvost.

– Ez jó, mert szinte egészen intim kapcsolat alakulhat ki közöttünk, mire eljön a szülés ideje. Tőlem bármit megkérdezhet, olyat is, amit az orvosától nem merne. A kismamák nyugodtak, majd meglátja most is. Ezerszer végigbeszéltük már, mikor, mi fog történni, tudja, hogyan kell lélegezni, nyomni a kritikus pillanatban. Nincs egyedül. Csak rá figyelek, megteszek mindent, ami a nyugalmához, a koncentráláshoz kell.

Kicsit izgulok, mit fog szólni a szülni készülő kismama ahhoz, hogy fotós kolléganőmmel tanúi legyünk élete egyik legintimebb pillanatainak: első gyermeke születésének. Storozinszki Rita ahogy kilépne az öltöző ajtaján, épp a megkötős hálóinggel bajlódik. “Elől vagy hátul kössem”, kérdi. Anikó odalép és megköti neki. Látszik a feszült, sápadt arcán, hogy fél és fájdalmai vannak. Lassan lépked, kicsit meghökken a kérésemtől, de szinte azonnal elmosolyodik.

– Persze, lehet. De azért megbeszélem a férjemmel. Hamarosan megérkezik.

Dr. Béres László szülészorvos is “rendelésre” jött ma be. Több mint tíz évet dolgozott a Margit Kórházban, nemrég lett “szabadúszó”: magánrendelésén fogadja a pácienseit, és a szülésekhez szerződött a kórházzal. Neki sincs kifogása a jelenlétünk ellen.

– Tudja, mióta a családtagok is bent lehetnek a szüléseknél, megszoktuk, hogy kirakatban dolgozunk. Ha nem haragszik, most kötünk egy epidurált.
Az oldalán fekvő asszonyhoz lép, kitapintja a gerincén a megfelelő pontot, és szúr. A tűvel hajszálvékony, hajlékony kanült vezet be deréktájon. Néhány perc múlva Rita a hátára fordulhat.

– Ajánlja a szülő nőknek az érzéstelenítést? – kérdem.

– Teljesen rájuk bízom. Nagyjából ötven százalékuk kéri. Ettől azért ő még érezni fogja, hogy szül, sőt, a kitolási szakaszban talán még intenzívebben is, hiszen a hatás két óráig tart. Amikor szükséges természetesen van mód a dózis ismétlésére. Sokan halogatják, aztán előfordul, hogy már későn kérik. Egy bizonyos ponton túl már nem alkalmazunk epidurális érzéstelenítést. A szülés közben endorfinok szabadulnak fel, ami heves boldogságérzést okoz, ha ez nem volna, sokkal fájdalmasabb volna a kitolási szakasz.

Még mindig mosolyog

Rita arca egészen elernyed. “Nem fáj?” kérdem. Mosolyogva ingatja a fejét. Úgy látszik, mindjárt elalszik.

– Tud ezzel a zsinórral járkálni? – kérdem az orvost.

– Hogyne. Jó is volna, mert a szülés szempontjából az a legrosszabb, ha fekszik. De most még nem baj, ha pihen egy kicsit.

Rita egyébként néhány nappal túl van a “terminuson”– a szülés várható időpontján. Burokrepesztéskor derült ki, hogy kissé zöldes a magzatvíz (a baba székletétől), ami annak a jele, hogy ideje szülni. Zöld műtősruhába öltöztetve megérkezett Rita férje. Neki sincs kifogása a jelenlétünk ellen. Kicsit elévődnek még a “Kitty vagy Noémi”-kérdésen, mellékesen az is fölmerül, hátha rosszul mutatta az ultrahang, és mégiscsak fiú lesz. Most már örül, ha lány is lesz, ismeri be a kezdeti elkedvetlenedést a férj:

– Valahogy nem tudtam elképzelni, mihez kezdhetnék egy kislánnyal, – mondja.

Közben Rita egészen elernyedt, csak egy kis keményedést érez időnként, mondja.

Mi pedig meghívást kapunk az osztályvezető főorvos, Dr. Tóth Károly Sándor szobájába, ahol az egyik szülésznő munkába állásának huszonötödik évfordulóját ünnepelik. Megtudom, hogy a Margit Kórházat az óbudaiak építették téglajegyekből, hogy ne kelljen a távoli János Kórházba járni. Büszkék rá, hogy itt volt a fővárosban az első apás szülés.

– Nálunk nem lehet kötélen lógva, medencében üldögélve vajúdni. De higgye el nem ezen múlik, hogy igazán családbarát kórház vagyunk. Bár a kitüntető címet hivatalosan nem birtokoljuk. Van nálunk rooming in (vagyis, amikor a baba születésétől fogva folyamatosan a mama mellett lehet) és van hagyományos rendszerű kórterem, mert arra is van igény.

Éppen a kávéhoz látnánk, amikor jön a hír, fölgyorsult a szülés, ideje visszamennünk. A főorvos velünk jön.

Rita még mindig mosolyog. Nem hiszem el! A hüvely környéke szépen leborotválva, alig látható domborulat jelzi, hogy a baba feje egészen előrenyomakodott már. A következő tolófájás után odanyúl.

– Igen. A haját simogatod éppen. – mondja Anikó.
Rita visszahanyatlik, sóhajt, várja a következő tolófájást. Bent van már a csecsemősnővér, az orvos oldalt készenlétben áll, sebészollójával már bemérte a gátmetszés helyét.

– A következőnél megvagyunk: anya születik – mondja Anikó.

Rita fölül, és hangtalanul nyom, az erőlködéssel a könnye is kicsordul. Minden szem arra a táguló nyílásra tapad, ahonnan kigördül a ragacsos-maszatos hajjal borított fejecske. A szülésznő megfogja a nyakánál, és szépen a tenyerébe csusszan a sötétlilásszürke kis test.

– Jó, most még nem engedlek sírni, – dünnyögi, és gyors mozdulatokkal kinyomkodja, szívókával kiszippantja a baba orrából-szájából a váladékot.
Ekkor sivít csak fel az új kis jövevény. Az anyja hasára teszik. Rita sír:

– Hát ilyen gyönyörű vagy!

A szülőszoba endorfinszintje majd szétfeszíti a falakat. Mindenki lelkesülten gratulál.

– Hogy maguknak milyen szerencséjük van! – mosolyog az orvos. – Ez volt az utóbbi öt év legszebb szülése!

Látogass el a Nők Lapja Café internetes fórumára is, ahol várjuk a Te véleményedet is: Mitől lesz egy kórház családbarát? www.nlc.hu/forum/korhaz

S ha saját gyermeke(i)d születésének történetét megosztanád velünk és olvasóinkkal, kérjük, írd meg nekünk e csodálatos nap(ok) krónikáját! A legjobban sikerült írásokat megjelentetjük lapunkban, szerzőiknek pedig ajándékot küldünk.

Kérjük, visszaemlékezésed ne legyen több két gépelt oldalnál! Leveleiket október 29-ig várjuk postacímünkre, a borítékra írják rá: “Szülésem története”, írhatnak e-mailt is: noklapja@sanomabp.hu