Megmentettem az életét
Néha kicsit pszichológusok vagyunk. Pár hónapja egy középkorú svéd férfi, miután kiitta az egész minibárt, tőlem rendelgetett italt. Már akadozott a nyelve, de megkérdezte, nincs-e valami erős nyugtatóm. Mondtam, hogy a rengeteg italra nem vehet be gyógyszert is. Ekkor sírva fakadt, és közölte, hogy meg akar halni, mert elhagyta a barátnője, és már semmi értelme az életének. Közeledett a hajnal, amikor már lenyugszik a szálloda, és én vagy egy órán át nyugtatgattam őt, mondtam, hogy majd talál jobbat, szebbet, meg ilyen közhelyeket soroltam, megdicsértem a nyakkendőjét, próbáltam elterelni a figyelmét. Nem mertem egyedül hagyni, féltem, hogy tényleg kárt tesz magában. Végül már a keresztnevünkön szólítottuk egymást, és amikor jó éjszakát kívántam neki, egészen jó állapotban volt. Reggelit már a kollégám vitt neki, és legnagyobb meglepetésemre itt hagyott nekem ajándékba két Versace-nyakkendőt. Néha gondolok rá: vajon él-e még, vagy tényleg végzett magával? Jó lenne egyszer viszontlátni. Akkor úgy érezhetném, hogy kicsit én segítettem őt vissza az életbe.
Ez a mostani viszonylag nyugodt éjszaka volt, öngyilkossági kísérletek nélkül. Hajnali hatkor ért véget a munkanapom, de késett a kollégám, ezért még egy órát ráhúztam, és belekerültem a reggeli pörgésbe. A reggelit a szobájukba rendelők szinte sosem adnak borravalót, vagy ha mégis, akkor átlagosan száz forintot, úgyhogy ez nem a legjövedelmezőbb időpont nekünk. Végre megérkezett a váltás, még megettem egy meleg croissant-t, beadtam a mosodába az egyenruhámat, és eljöttem. Most két napig szabad leszek, aztán kezdődik elölről az egész.
Az Ötcsillagos kulisszatitkok következő epizódja a luxuskaszinók világába vezeti be az olvasókat.
