 |
Végh József |
Az ismert emberekhez képest, a sztárok előre megtervezve készülnek mondja
Végh József klinikai szakpszichológus. Lehetőséget látnak bennük, elkezdik őket építeni, megtervezik az útjukat. Felépítik őket reklámmal és promócióval. Sőt, a személyiségüket is megdolgozzák, megcsinálják az arcukat. Olyanra, amelyre vevők lesznek az emberek vagy az emberek egy csoportja. Így aztán elmondható, hogy senki sem születik sztárnak. Az exhibicionizmus menet közben fejlődik ki. Személyiségük részévé válik, hogy meg akarják mutatni magukat. Visszajelzésre, elismerésre vágynak. Egy-egy nagy puszira az emberektől hogy érintést kapjanak, figyeljenek rájuk. Nagyobb az igényük erre, mint a többieknek. Mondhatnánk mindezt szeretetigénynek, de nem az, merthogy a figyelem sosem egyenlő a szeretettel. Ezért a sztárok lelke nem is jut harmóniába, hiszen az csak a szeretet által lehetséges. Így mindig marad hiányérzet: a sztárrá válással nem jön el az az érzés, amely dédelgethetné, megnyugtathatná.
 |
A sztárgyáraktól az ember lelke akár teljes mértékben megnyomorodhat. Hiszen kreálhatnak az eredeti személyiségtől teljesen különböző arcot is. Ezért aztán kettős személyiséggel élnek a világban. A sztárgyárosok arra már nem fordítanak figyelmet, hogy az új személyiség a sajáttá váljon. Így kevesen lesznek hitelesek az ál-arcban. Olyan helyekre kell menniük, ahová nem szívesen mennek, akkor is mosolyogniuk kell, amikor legszívesebben vicsorognának. Ezért fordulnak drogokhoz, italhoz, ezért menekülnek. Meg kell tanulniuk reflektorfényben élni. El kell fogadniuk, hogy nemcsak pozitív, hanem negatív visszajelzések is érkeznek az emberektől. Be kell látniuk, hogy referencia-személyiségek lettek: hozzájuk viszonyítják magukat az emberek. És egyben projekciós felületek is immárom, azaz, rájuk vetítenek pozitív vagy negatív tulajdonságokat.
