Ajándékba semmit!

az egyetemi évek alatt azonban már megélhetését kellett biztosítania. A debreceni lány szülei azt mondták, állják a budapesti médiaintézet tandíját, a fővárosi élet többi költségéről viszont magának kell gondoskodnia.

– Már az első év előtti nyáron dolgoztam egy brókercégnél, az volt a feladatom, hogy különböző befektetésekre beszéljem rá az embereket. Humbugnak tartottam az egészet, nem is ment igazán jól, néhány hónapig éltem belőle. Igaz, előfordult, hogy könyvet vettem a konyhapénzből, és volt, amikor kiszámoltam, hogy ha még két hét van hátra a hónap végéig, akkor százhuszonhat forintot költhetek naponta: nem sok, de egy-két zsömlére, teára, margarinra és joghurtra elég.
Az egyetemi évek alatt Kriszti dolgozott újságkihordóként, gépelést vállalt cégeknek, lusta vagy elfoglalt szakdolgozatíróknak, volt weblapszerkesztő, pénztáros és ügyfélszolgálati munkatárs. Nappal dolgozott és bejárt néhány órára, éjjel pedig tanult.

– A kevés időt jól be lehet osztani, a túl sokat viszont nehezen – mondja Kriszti, aki az idén végzett. – Nem bánom, hogy dolgoznom kellett ezekben az években, nem akarok beleülni a készbe, nem akarok semmit ajándékba kapni. Arról nem is beszélve, milyen jó érzés, amikor a megérdemelt fizetéséből meglepi magát valamivel az ember. Egyszer például heteken át szemeztem egy szép fekete, alkalmi cipővel. Amikor megkaptam a fizetésemet, egyenesen ebbe a boltba mentem, és megvettem. Hihetetlen öröm töltött el, nemcsak a cipő, hanem a tudat miatt is, hogy ezt megtehetem, hogy ez a pénz nem fog máshonnan hiányozni!