Élet a kaszinóban – egy krupié vallomása – II. rész

Sírnak és könyörögnek, hogy játszhassanak

– Azt gondolom, hogy a Black Jacken van a legnagyobb esélyük a játékosoknak a nyerésre, itt, aki jól számol, esetleg ki is következtetheti, hogy nagy valószínűséggel milyen lapot kap. A rulett hosszú távon biztos bukást jelent, és ha valaki függővé válik, a gatyáját is elveszíti. Ismerek egy Magyarországon élő, külföldi, nagyon menő üzletembert, aki pár év alatt ötmillió dollárt hagyott a kaszinóban. Ki tudja fizetni, de a családja méltatlankodik, mert nem úgy élnek, ahogy megtehetnék. Sokkal több luxust megengedhetnének maguknak, ha a pasi nem hordaná zsákszámra a pénzét a kaszinóba. Egyébként kérheti a játékos, hogy tiltsák ki a kaszinóból (a családtagjai is fordulhatnak ilyen kéréssel a vezetőséghez), mert nem akar többet veszíteni. Ilyenkor, akármennyire kéri is, nem engedik be. Láttam már a recepciónál könyörgő férfit és zokogó nőt, aki be akart jönni, de kitiltatták a családtagok. A nők között is vannak függők: egy üzletasszony, akinek a fotója fel-feltűnik a lapok társasági rovataiban, hetente többször, délelőtt jön hozzánk, feltesz öt-tízezer dollárt, vagy veszt, vagy nyer, aztán délben megy a dolgára. Szerintem a családja nem tud a szenvedélyéről.

Félkarú rabló kontra élő játék

– Az amerikai játékosok inkább a légkört élvezik, és beszélgetnek, ismerkednek a kaszinóban. Évekig dolgoztam luxushajókon, voltam nyolcvannapos úton, de általában a Karib-tengeri térségben köröztünk. Az teljesen más világ. Ott tényleg szórakoznak az utasok, ha este, a vacsora, a színház vagy a show után bejönnek elegánsan a kaszinóba, beszélgetni vágynak, és közben eljátszanak néhány száz dollárt. Egy-egy hajóút során szinte minden játékosnak megtanultam a nevét, megismertem a családi hátterét. Érdekes, hogy az amerikaiak nem igazán szeretik az amerikai rulettet: inkább kártyáznak és a félkarú gépekkel játszanak. A hazai kaszinókban a nyerőgépek szinte teljesen hidegen hagyják az embereket, inkább az élő játékot szeretik.

Szakítás és szerelem a luxushajón

Egy Karib-tengeri körön megismerkedtem egy amerikai házaspárral, akik sokat meséltek a velem egyidős fiukról. Teljes meglepetésként ért, amikor két hónappal később ismét megláttam őket a hajón: ekkor már velük volt a fiuk is. A srácot Davidnek hívták, nagyon helyes volt, együtt vízisíeltünk, nappal, a szárazföldön közös programokat szerveztünk, például kéz a kézben fedeztük fel Jamaicát (a hajón a krupiék csak éjjel dolgoznak), és végül eléggé közel kerültünk egymáshoz. Ez szigorúan tilos, a hajón a személyzet nem kerülhet intim kapcsolatba az utasokkal. Amerikában ugyanis nagyon komolyan veszik a szexuális zaklatást, egyik olasz kollégám csak szóban udvarolt egy hölgy utasnak, a nő mégis feljelentette, és a srácot a rendőrök vitték el a hajóról. Persze, sokan nem törődnek ilyesmivel. Én sem féltem, hogy David feljelentene „zaklatásért”. Mégis túl közel kerültünk egymáshoz, és David szülei már azt tervezték, hogy „elrabolnak” a hajóról, és majd a fiuk felesége leszek. Ez nagyon ijesztő volt számomra: élveztem a kaszinós nyüzsgést, és bár David aranyos volt, nem akartam hozzákötni az életemet egy idegen országban. Elég zűrös szakítás volt, át is kértem magam utána másik hajóra, nehogy újra megszervezzék a közös utazást.

Végül mégis egy luxushajón találtam meg a nagy szerelmet, egy magyar pincérfiú személyében. Egyszerre jöttünk haza, a kint keresett pénzből lakást vettünk, és ő beindított egy vállalkozást, én meg visszajöttem a kaszinóba. Annyira szeretem ezt a világot, hogy egyelőre nehezen hagynám el. Nagy álmom Las Vegas: oda megyünk jövőre majd nászútra, és ott biztosan fogok játszani is. Aztán van még egy nagy vágyam: szeretnék egy Monte Carlo-i kaszinóban dolgozni. Akkor sem akarok elszakadni a kaszinók életétől, ha majd gyerekem lesz. Tudod, akit egyszer megfertőzött ez a légkör, az nehezen szabadul…

Két hét múlva folytatjuk sorozatunkat, már egy másik ötcsillagos, éjszakai helyszínről.