Princess – Hercegnõk hegedûvel – II. rész

Molnár Ildikó

Molnár Ildikó

“Zenészcsaládban nőttem föl, a papám az Operett Színház első brácsása volt. Molnár Gézának hívták, sajnos tíz évvel ezelőtt meghalt. Anyukám nem zenész, de köztük él, hiszen a budapesti konzi tanulmányi osztályvezetője. Hat éves koromban rá akartak venni a hegedülésre, de én zongorázni szerettem volna. Sőt, az egész zenei képzés ellen lázadoztam, mert testnevelés tagozatos suliba jártam a bátyámmal, és ez sokkal jobban tetszett, mint a zene. Amikor kezdett komolyra fordulni a dolog, rájöttem, hogy mégis elkezdem a hegedűt. Arra gondoltam: új hangszeren eleinte nem kell annyit gyakorolni. Végül mindkettőn főtanszakos lettem. Érettségi után a Győri Zeneművészeti Főiskolára mentem. Korábban szigorúan csak klasszikusokat játszottam, a Danubia Ifjúsági Zenekar oszlopos tagja voltam és vagyok a mai napig. Viszont nagyon szerettem a könnyűzenét. Korszakfüggő, hogy milyen stílusokat szeretek. Általános iskolás koromban nagy Depeche Mode-függő voltam, aztán jött a Cure, a Madness, mivel zenei ízlésemet nagyban befolyásolta a bátyám, de a mai napig szeretem őket. Középiskolás koromban fedeztem fel a jazzt, ekkor jött be a latin zene, a funky és a soul. Nagyon sokat jártam szórakozni, diszkókba – ami nem feltétlenül jellemző a klasszikus zenészekre.”

– Mennyire változtatott meg a Princess?

– A személyiségem nem változott, az életformám viszont tökéletesen átalakult.

– Hogy viselik a pasik az életformádat?

– Egy pasi remekül viseli, inkább nekem vannak gondjaim azzal, hogy messze él tőlem. Nem magyar ugyanis, éli a saját életét, és időnként találkozunk.

– Milyen gyakran?

– Néha hetente, kéthetente, de megesik, hogy egy hónap is kimarad.

– Mióta tart ez a távkapcsolat?

– Évek óta. A mi szakmánkban nehéz a magánéletet összeegyeztetni a munkával. A legtöbb művésznek, előadónak nincs állandó partnere, vagy olyat választ, aki hasonló szakmában dolgozik. Nem hiszem, hogy Ganxsta Zolinak összejöhet működő kapcsolat egy hivatalnoknővel, aki napi nyolc órát dolgozik, aztán hazamegy és elvárja, hogy délután hattól reggel hétig együtt legyenek.

– Mintha könnyebb lenne elfogadtatni, ha a férfinak van rendkívüli életformája, amihez a felesége, barátnője alkalmazkodik, mint fordítva.

– Nekünk nehezebb, bár a mai nőket ismerve a helyzet gyorsan változik.

Pados Kriszta

Pados Kriszta

“Nálam az anyuka zenész, zongoratanárnő. Apuka is hegedült valamikor, de ő vegyészmérnök. Anyu a főnök a családban, úgyhogy mi a testvéremmel zenét tanultunk. A szakközépiskolát Kecskeméten jártam, a főiskolai diplomát pedig Pesten szereztem meg. Két nappal a diplomaosztás után már a Rock Színházban hegedültem. Közben fél évet a Duna Szimfónikusoknál is játszottam. Ezután kezdődött a haknikorszak, mindenhová mentem, ahová hívtak. Jártam kisegíteni az Operett Színházba, a Vigadóba, az Interoperetthez, a Musical World társulatához. Folyamatosan dolgoztam a Madách Színházban, a Nyomorultak című musicalben is. Sőt, volt egy valódi színpadi szerepem is a Fame című musicalben, a Thália Színházban. A színpadon kellett hegedülnöm. Volt szövegem is. Nagyon szerettem, mert régebben azt az álmot dédelgettem, hogy színésznő leszek.”

– Korábban azt nyilatkoztad, hogy a Princess megalakulásakor épp „gödörben” voltál.

– Magánéleti zűrök nyomasztottak akkoriban, de a zenekar-alapítás kirángatott belőle.

– Nem gondolkoztok azon, hogy később esetleg énekeljetek is?

– Nem hiszem, hogy muszáj énekelni, könyvet írni, műsort vezetni, csak mert sokan szeretik, ahogy hegedülünk a színpadon.

– A többiektől tudom, hogy nem könnyű társat találniuk. Gondolom, neked sincs egyszerűbb dolgod.

– Nyáron lábaltam ki egy kapcsolatból, és borzasztóan örülök, hogy végre sikerült. Jól vagyok, sőt boldognak is mondhatom magam. Épp alakulófélben van valami, amitől még boldogabb lehetek.

Hercegnők hegedűvel – Kattints a képre!

– Bővebben?

– Nem akarom világgá kiabálni ezt az új szerelmet, mert féltem. Nekem furcsa, amikor olvasom, hogy „sztárok” ötpercenként megtalálják az igazit. Hozzá kell tennem, hogy sokak szerint túlságosan is önmarcangoló típus vagyok, aki nehezen teszi túl magát egy szakításon. Rák vagyok, többnyire a múltban keresem a vigaszt, ragaszkodom a meglévő dolgokhoz. Most viszont, önmagamat meghazudtolva, azt tudtam mondani, hogy kész, vége, sőt még boldog is vagyok.

– Tőled is megkérdem: hogyan lehet olyan férfit találni, aki elviseli az életformátokat?

– Az egyik lehetőség, ha a másik is hasonló módon pörög, de ennek általában az a vége, hogy kiderül: nincs idő szeretni egymást. Sokan választják az egyedüllétet. Ez szintén nem vezet sehová.

– Mi a megoldás?

– Talán az, hogy tudja az ember, hogy ennek az életformának előbb-utóbb vége szakad. Mindhárman családot szeretnénk. Most őrültekháza van körülöttünk, folyamatos pörgés, rohanás, de közben muszáj időt, energiát szakítani arra, akit igazán szeretsz, akihez ragaszkodsz, akivel jól érzed magad, különben elromlik az is, ami jó lehetne.

– Sokat kell elviselnie annak, aki téged választ?

– Aki belémszeret, az tudja, miért teszi, én pedig szeretettel, gondoskodással, szerelemmel viszonzom. Próbálom önmagamból a maximumot adni, de kell szerencse is ahhoz, hogy ez működjön.