Meggyûrûzték

Huszonhét évesen életműdíjjal felérő kitüntetést kapni szerinte azt is jelenti, hogy életműve hátralévő kilenctizede már semmiféle elismerésben nem részesül…

Magas, szemüveges, nagyon nyugodt. Hasonlít Süveges Gergőhöz a Híradóból, legalábbis barátnője családtagjai szerint, akik hosszú időn át összekeverték őket, és ahelyett, hogy a Kabarét hallgatták volna, inkább a híradót nézték.

A 98-as Humorfesztiválon tűnt fel, a szerzők között lett az első, de ma már szinte mindig ő adja elő az írásait. Ezek ugyanis olyanok, mint a beszéde: strukturáltak. Hosszú és több elágazású eötvösi körmondatokat használ, nem hagyja lankadni a hallgató figyelmét. Azt mondja, az orgánuma talán nem ideális, többen említették, hogy a hangja ugyanolyan az üzenetrögzítőn, mint az életben.
Volt úttörő és elsőáldozó, előbbinek történetét el is mondta a kabaréban, nekem különösen az ötösre és a hármasra osztályozott nyakgesztenyék elgurulása és összekeveredése tetszett.

Mindezekhez képest jogász. Ráadásul kreatív dolognak tartja a jogot, és hosszú távon tervez vele. Nem tudom, hogyan csinálja, mert munka mellett rádiókba, lapokba is ír, két könyve jelent már meg, és a barátaival szervezi a Madách téren működő Duma Színházat is, ahol minden fellépő fél órát kap arra, hogy megnevettesse a nézőket.

Szeret csapatban dolgozni, és jó csapatokban dolgozik. A Kabaré mellett – ahol gyakorlatilag már ő az állandó szóvivő, nemes hagyományokat folytatva – tagja a Showder gegcsapatának is. Ott néha már annyira jól érzik magukat, hogy a műsorról el is feledkeznek. De aztán időben eszükbe jut. Ez az idő általában az utolsó pillanat, mert, ahogy mondja, az egyetemi évek hatásaként ő is az utolsó pillanatban ír meg mindent. Nem rossz érzés-e, kérdezem, hogy más arat sikert azzal a poénnal, amit ő talált ki. Azt feleli, csak az a rossz, ha valaki elrontja az egyébként jól megírt poént, neki elég az az öröm, amíg megírja.

A humoristák be- és elfogadták. Sinkó és Farkasházy is segítette, Fábry Sándorral pedig különösen jó a kapcsolata, de a Karinthy Gyűrű átadásakor Éles István, Majláth Mikes László, Trunkó Barnabás és a többiek is ott voltak. Persze tudja jól: ezzel a díjjal sem éri utol népszerűségben Nócit, aki majdnem elveszítette a mobiltelefonját, vagy Kozsó volt barátnőjét, akit kis híján megvertek, de annyi baj legyen.

A politikai humorról kérdezem, kényes téma ez, hiszen ha valaki nagyon elkötelezi magát, már nem lehet nevetni rajta. Őt ez a veszély nem fenyegeti, egyfelől, mert a politikai humor alig húsz százalékát teszi ki az írásainak, másfelől, mert civil ember, saját értékrenddel. Nem úgy akar kiegyensúlyozott lenni, hogy ide is, oda is elhelyez egy-egy poént, sőt, ezt tartja a legrosszabb megoldásnak. Amúgy szerinte Magyarország ideális a humorhoz, mert kevés ennél abszurdabb ország van a világon, ahol ráadásul ezeken az abszurditásokon nevetni is lehet. Mert ugye, Észak-Korea ennél sokkal abszurdabb, tűnődik, de ott senkinek sincs kedve ezen nevetni.

Szülei nagyon jó humorú emberek, igyekeztek sok mindent megmutatni neki a világból, leginkább az értékes dolgokra koncentrálva. Biztosan büszkék rá, de mostani sikereit is nagyon józanul értékelik. Ha ehhez van képessége, akkor ezt csinálja jól, mondják, és ez sokat segít abban, hogy ő maga is hasonlóan gondolkodjék. A humort úgy tekinti, mint amikor az ember belecsöppen egy asztaltársaságba, és olyan dolgokról kell szórakoztatóakat mondania, amelyekhez többé-kevésbé mindenkinek köze van. Csak itt rendszerint egy nagyobb asztaltársaságról van szó, ezt kell észben tartania.

„A humor, mondhatni, életformám” – mondja, aztán megállapodunk abban, hogy ez a mondat kerüljön inkább a mellőzendők közé. Viszont igaz, így mégsem hagytam ki. Legfeljebb ráfogjuk Süveges Gergőre.