Aktuális

A MÁV nem mehet csõdbe

A vasúti személyszállítás biztosítása állami feladat, és mindenütt a világon veszteséges. Bár a magánosításnak vannak hívei, egyelõre a MÁV megreformálása a fõ cél.

Tanfolyamra jár a húgom, Fonyódról a szomszédos megyébe, Pécsre. – De jó neked! – irigykedem. – Hány könyvet elolvashatsz a vonaton oda meg vissza, ismerkedhetsz, bámulhatod a somogyi dombokat. – Hogyisne! – mondja. Ha nem akarok fél négykor kelni és kétszer átszállni, kocsival kell mennem. –
Elszörnyülködöm. Fonyódtól Pécs alig száz kilométer, kétszáz éve a postakocsi ennél rövidebb idő alatt megjárta volna.

Egyelőre nem tudni, vajon a beígért járatritkítás érinti-e a Fonyód-Pécs vonalat, de nem lennénk meglepve, ha beigazolódott volna: a két város között statisztikailag elhanyagolható mértékű a vonattal közlekedő utasok száma, tehát fölösleges az a hajnali járat is.

A MÁV súlyos válságban van: immár százötvenmilliárd forintra rúg az adósságállománya, amely évről évre nő, mivel a nyolcvanas évek közepe óta az áruszállításban keletkező haszon már nem elég a személyszállítás veszteségességének kiegyenlítésére.

A MÁV nem mehet csődbe

A vasúti személyszállítás biztosítása állami feladat, és mindenütt a világon veszteséges. Az állam eldöntheti, hogy a saját tulajdonában levő részvénytársaság (MÁV) révén finanszírozza a vasúti közlekedést, vagy teret nyit a magántőkének. Bár a magánosításnak vannak hívei, egyelőre a MÁV megreformálása a fő cél – legalábbis a szavak szintjén. Ugyan a nagyvárosokat övező elővárosi közlekedés, illetve a minőségi járatok (Intercity, expressz) fejlesztésére szépreményű koncepció készült (lásd: keretes írásunkat!), a MÁV jelenleg a túlélésért küzd.

Nagy Béla, GKM
– A kormány semmiképpen sem fogja engedni, hogy a MÁV csődbe menjen – szögezi le Nagy Béla, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vasúti közlekedésért felelős főosztályának helyettes vezetője. – A fejlesztésre kért több mint hetvenmilliárd forintot ugyan nem tudja a költségvetésből előteremteni, de nemrég készfizető kezességet vállalt a részvénytársaság hatvanmilliárdos hitelfelvételéhez. Az állam feladata finanszírozni – többek között – a pályahálózat fenntartását és a személyszállítást, az már más kérdés, hogy milyen kiterjedésű és minőségű szolgáltatást képes támogatni. A magyar vasúthálózat meglehetősen egyenetlenül terhelt: a vonalak felén megy le a forgalom kilencven százaléka – a többire viszont, sajnos, nem jut pénz. A vasúti árufuvarozás már rég nem annyira nyereséges, mint régen, ráadásul a csatlakozással megszűnt a MÁV monopolhelyzete, meg kellett nyitnunk a pályákat a külföldi társaságok előtt.

(Folytatás az e heti Nők Lapjában!)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top