Nagymáté Hanna: élt 18 hónapot

A fiatal szülők augusztus harmincegyedike estéjén vitték be Hannát a makói kórházba, és szeptember negyedikén már nem volt gyermekük.

Barátságos makói utca, ízléssel felújított, félkész ház. A debreceni egyetemen végzett édesanya – Farkas Éva – olyan vékony, mint egy gimnazista, az édesapának – dr. Nagymáté Csaba állatorvos – sötét karikák a szeme alatt. Éva már a belépésem percében észreveszi, hogy a kislánya szobáját keresem. Nem kell beszélni, a gesztusok, a pillantások többet mondanak… Bevezet a ház új szárnyába.

– Itt lakott – mondja, és a szeme száraz. A tágas szobában nincsenek gyerekbútorok, játékok, egy árva bohóc jelzi a sarokban, hogy nemrégiben egy kicsi lány élt itt. – A bohóc volt a kedvence…, ott, jobbra állt a kiságya. Minden holmiját elpakoltuk, a szobát átrendeztük. Hogy tovább tudjunk élni, hogy ne őrüljünk meg!

Letelepszünk a nappaliban – ahol Hanna nagyon szeretett játszani –, Csaba a kezembe nyomja a boncolási jegyzőkönyvet és a többi dokumentumot, Éva csöndesen – óriási önfegyelemmel! – mesélni kezd. Nem zokog, nem kiabál, legfeljebb elakad a hangja, vagy némán csorognak a könnyei…

KEDD

– Augusztus 31-én, este Hanna sokat hányt. A férjemen is átfutott a fertőzés az előző héten, mégis megijedtünk, hiszen ő nemigen volt beteg. Féltettük a kiszáradástól, ezért rohantunk vele a kórházba. A minket fogadó orvosnő, majd az osztályos főorvos sem tudta bekötni az infúziót, végül eldöntötték, beültetnek egy kanült, hogy azon át kaphasson infúziót. A karjába sem sikerült beültetni, tehát levitték a sebészetre, és a jobb lábába került. Majd’ megőrültem aggodalomtól, ráadásul a tortúra iszonyatosan hosszú volt! Fél tíztől éjjel fél kettőig…

SZERDA

– Jókedvűen ébredt, enni-inni kért, végignéztük az aktuális kedvencét, a Gőgös Gúnárt… Közben nagyon utálta a kanült, mondogatta, hogy leszedem, leszedem, mi mégis bizakodtunk: holnap talán hazavihetjük…

CSÜTÖRTÖK





– Reggel sokkal elesettebb volt, mint az előző napon, hajnalban magasra szökött a láza, kúpot kapott, hideg vizes borogatást. Lementem az osztályos főorvoshoz: nem adnak antibiotikumot? Ő nyugtatott: ez csak vírus, nincs felülfertőződve semmilyen baktériummal, az antibiotikum nem indokolt, a láz természetes kísérőjelensége a vírusnak… Vért vettek Hannától, az eredményt megnyugtatónak találták. A kislányunk mellett voltunk a férjemmel, folyamatosan mértük az egyre emelkedő lázát. Sűrűn szóltunk a nővéreknek, végül megjelent egy doktornő, aki Demalgonil injekciót fecskendezett a kanülbe. Ennek hatására Hanna azonnal görcsbe rándult, és eszméletét vesztette. Ezt a férjemmel észleltük, mert doktornő a nővérkével beszélgetett! Azt hittem, megtébolyodom! Kérdeztük a főorvost, ő bizton állította: lázgörcs volt. Később folytatták a lázcsillapítást, mi ismételten kértük a főorvost, hogy adjanak antibiotikumot, a válasz: nem szükséges.

•

Most szakítsuk meg a történetet az édesapa és az ismert szegedi ügyvéd, dr. Ábrahám László véleményével!

– Állatorvos vagyok, de azt pontosan tudom, hogy Demalgonil injekciót csak intramuszkulárisan, azaz izomba szabad beadni. Ez a gyógyszer dobozán is olvasható! – mondja az apa.

– Dr. Szabados György szakértő nem nyilatkozhat folyamatban levő ügyről, de általánosságban elmondta nekem, hogy Demalgonilt tilos vénásan adni gyereknek – jelenti ki dr. Ábrahám László. – És ha végiggondoljuk, hogy a fertőzés a kislányba helyezett kanül környékéről indult, akkor elképesztő számomra, hogy a szülők könyörgése ellenére sem adtak e mérgezésben meghalt gyermeknek antibiotikumot!

» A cikk itt folytatódik.