Vizit a plasztikai sebészeten

A szépészeti sebészek kezei alól pedig sorozatban kerülnek ki a „szupernők” és a „szupermenek”. Mi most egy hazai plasztikai sebészeti magánrendelő kulisszái mögé pillanthatunk be, hogy megnézzük, mi az igazság.

Az előszoba elegáns szalonba vezet: süppedős fotelok, televízió, női magazinok, a magnóból halk zene szól. Azért mégis megborzongok egy kicsit, amikor belebotlom egy nőbe, akinek hatalmas napszemüvege sem takarja el kékeslila monokliját – pedig ez a megjelenés itt talán természetesnek is mondható. „Már nem fáj” – próbál mosolyogni a nő, mielőtt bevonul az orvoshoz. „Egy-két hét múlva nyoma sem lesz, csak azt látják majd, hogy megfiatalodtam” – teszi hozzá reménykedve.

Ez az a hely, ahol – az orvosra várva – szemezhet az ember a tükörképével, vizsgálgathatja a tükörben a szarkalábait, és a váróban elhelyezett prospektusok alapján azt is kiszámíthatja, vajon ideálisak-e a méretei. (És nyilván nem azok, mert különben mit keresne itt?)

Az orvos halk szavú férfi, amint kezet fogunk, mélyen a szemembe néz, aztán az arcomat fürkészi, vélhetően feltérképezi a hibákat, majd, amikor távolabb kerül tőlem, diszkréten az alakomat is felméri. Furcsa helyzet, biztosan átgondolja, milyen beavatkozásokkal kellene javítani a külsőmön (és ez mennyit hozna neki a konyhára…). Kicsit kínosan érzem magam.

– Sejtem, mire gondol. Szakmai ártalom, hogy végignéztem magán, mint ahogy a páciensemen is szoktam – mondja, miközben bekalauzol a halványzöld csempével borított műtőbe. Az asztal most (szerencsére) üres, zöld műtőslepedő borítja. – Ám sosem javasolok semmilyen beavatkozást, hanem megvárom, amíg a páciens elmondja, mit szeretne megváltoztatni magán. Tudja, sokszor egyáltalán nem esik egybe az, amit én ajánlanék, azzal, amit ő szeretne.

Gyakorlatszerzés: baleseti sérülteken

– Nemcsak esztétikai, hanem helyreállító plasztikai sebészeti beavatkozásokat is végzek – meséli később a kényelmes irodájában. – A helyreállító műtétek során tettem szert akkora rutinra, hogy a szépészeti beavatkozásokat is biztos kézzel végzem. Operáltam baleseti sérülteket, néhányukat két-három éven keresztül szinte folyton műtöttük, hogy ismét emberi külsőt kaphassanak. Volt olyan égési sérült, akinél azt kellett elérnünk, hogy egyáltalán ki tudja nyitni a száját, hiszen annyira összezsugorodott az ajka környékén a bőr…

A plasztikai sebészeti szakma az utóbbi időben kissé felhígult. A szakvizsga megszerzésével csak az alapokat lehet elsajátítani. Az orvosnak ezután tovább kellene képeznie magát, természetesen szakmai felügyelettel. Mégis, a szakvizsga megszerzése után sokan azonnal rendelőt nyitnak, és megesik, hogy kellő önkontroll nélkül, mindenféle beavatkozást vállalnak. Olyan praktizáló „kollégáról” is tudok, akinek nincs szakvizsgája, vagy aki általános sebész, ám „kinevezte” magát plasztikai sebésznek! Ezért rengeteg a korrekció, hozzám is érkeznek olyan betegek, akiket valahol „elrontottak”. Többször előfordult például, hogy egy-egy szemhéjplasztika során – ezzel az idősebbek „szomorú szemét” lehet megfiatalítani, a tekintet nyíltabbá tenni – többet metszett ki a kolléga a szemhéjból, ezért az illető nem tudta becsukni a szemét! Ezután következhetett a helyreállító műtét…

Azt javaslom, aki plasztikai sebészt keres, figyelmesen járja körül a lehetőségeket, és ahhoz az orvoshoz menjen, akit személyesen több elégedett páciens javasolt neki. Az orvos által mutogatott albumokat („Ilyen volt – ilyen lett”) ne fogadják el mérceként, mert nyilván csak a legjobban sikerült eseteket prezentálják.

Fotó: Europress

» A cikk itt folytatódik!