nlc.hu
Aktuális
A múltammal együtt elfogadott

A múltammal együtt elfogadott

András esküvõi fényképein jól látszik, hogy a volt párjai milyen jó viszonyban vannak vele, Lindával és egymással is. András szerint azért is alakulhatott így, mert Linda és az „exei” okosak.





– Látod ezt a fotót? – dug az orrom elé egy fényképalbumot. – Most nyáron készült, amikor összeházasodtunk Lindával. Mondom, kik ülnek ebben a sorban: Szamóca, az első feleségem, mellette a második párom nagylánya, Luca – akinek nem én vagyok az apja –, balján a harmadik párom, Edit, az ő szomszédságában Bendi, a második páromtól született fiam, majd Tomi, akinek a harmadik párom az anyukája, mellette Andris, Eszter és Anna, az első házasságomból született gyerekeim.

Nem vagyok biztos benne, hogy mindannyian tudjuk követni Halasi András rokoni szálait, nekem mindenesetre segítséget jelentett, hogy a fotóalbumát lapozgathattam. András papíron kétszer nősült, de Linda a negyedik párja.

– Szamócával tizenegy évig éltünk együtt, s három gyerekünk született – avat be minket első házasságába András. – A most tízéves Anna lányom születése után kezdett „döcögni” a kapcsolatunk, nem működött olyan jól, mint korábban, s végül én szálltam ki belőle – bár a barátság nem szűnt meg köztünk, sőt, úgy váltunk el, hogy közös volt az ügyvédünk! Másfél évig tartott az elszakadás, de akkor már ismertem Csillát. Vele „se veled, se nélküled”-kapcsolatban éltünk, elég rövid, de intenzív volt a viszonyunk. 1998 nyarán ismertük meg egymást, s 1999 tavaszán úton volt a gyerek. Már feszültségek voltak köztünk, de a vágy összetartott minket, és a gyereket akartam. Én minden gyerekemet akartam! – teszi hozzá.








 Több igazi vár ránk!

 – Életünk során több emberben is megtalálhatjuk az igazit – mondja Szajcz Ágnes. – Gondoljunk csak bele, mi lenne velünk, ha csak egy igazi várna ránk, de egy másik kontinensen? Lehet, hogy sohasem találkoznánk! Ha valakiben felismerjük az igazit, az azért van, mert sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami tetszik nekünk. Ha szakításra is kerül sor, ezek a – nekünk tetsző – tulajdonságok megmaradnak, csak az elvállás traumája miatt megkeseredünk, nehezebben ismerjük fel ezeket. András szerencsére máshogy „működik”, számára ezek a pozitív tulajdonságok a szakítás után is egyértelműek maradnak.
– Aztán egyre többet vitatkoztunk, és hamarosan külön költöztem tőlük, de Bendivel, a fiammal természetesen napi kapcsolatban maradtam. Nem sokkal később jött Edit: tőle két év után született Tomi fiam. Aztán érzelmileg kihűlt ez a kapcsolat is, de szerencsére meg tudtuk őrizni a barátságot. Biztos voltam benne, hogy majd egyszer megtalálom az igazit, és így is történt: 2002-ben besétált egy lány – Linda – az éttermembe, és az életembe. Nem röpködtek köztünk szikrák az első találkozásnál, de nagyon szimpatikus volt. Eleinte csak beszélgettünk, sétáltunk a Római-parton, a Margitszigeten. Aztán egy délután leültünk egy padra, és szerelmet vallottam neki. Nem sokkal később megleptem őt valami aprósággal, és azt mondtam: „egyet kérek cserébe: a kezedet”. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, tökéletes függőségben élünk. Valószínűleg kellett a többi kapcsolat is ahhoz, hogy Lindára rátalálhassak, mert sokat tanultam a korábbiakból. Nagyon jó, hogy a volt szerelmeim személyében jó barátokra lelhettem, és boldog vagyok, hogy öt gyerekem született tőlük. Lindával két gyereket szeretnénk, de lehet, hogy több is lesz majd.

– Boldog vagyok, hogy Linda a múltammal együtt elfogadott, és természetesnek tartja, hogy szoros kapcsolatot tartunk a gyerekeimmel és volt párjaimmal is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top