Aktuális

A lélek szakadékainak peremén – II. rész





– Akkor ön miért pont itt kötött ki?

– Ki tudja? Talán, mert mindig is nyomasztott a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, akár szenvedő alanya, akár szemlélője voltam. Talán, mert a szenvedés megélése, megtapasztalása, cselekvésre késztet. És kevés megalázóbb, kiszolgáltatottabb, szenvedéstelibb helyzet van, mint a szexuális erőszak. De az is lehet, hogy egyszerűen csak belebotlottam valamibe, amivel nem foglalkoztak, és elkezdett érdekelni a dolog.

– Céltudatos embernek tűnik, aki tudja, merre megy.

– Én nem így érzem. Szemlélődő típus vagyok, ugyanakkor nyugtalan, kereső ember is. Mindig több dologgal foglalkoztam egy időben, jóllehet, valójában nem tudok egyszerre többfelé figyelni. Jogi egyetemet végeztem, ahová egyébként csak harmadik nekifutásra vettek fel, majd ötödéven párhuzamosan pszichológiát is kezdtem tanulni. Érdekeltek a határterületek, ezért is jöttem az Országos Kriminológiai Intézetbe, ahol azóta is dolgozom. Munka mellett megszereztem a pszichológusi diplomát, pszichoterápiát tanultam, szakvizsgáztam. Voltam ügyészségi fogalmazó, dolgoztam börtönben és pszichiátriai osztályon, tanultam, gyakoroltam külföldön. A barátaimnak húszéves korunkban többnyire határozott elképzelésük volt az életről, én meg teli voltam bizonytalanságokkal. Ez mostanra se sokat változott: a negyvenes éveim végén járok, és ma se igen tudom, mi leszek, ha nagy leszek.





– Azt mondják, Magyarországon nem is olyan könnyű játék ez az alapítványosdi…


– Ez így van. Mi sem úgy fejlődünk, ahogy szeretnénk. Tizedik éve állandó nehézségekkel küszködve, de folyamatosan dolgozunk, működtetjük az ESZTER Ambulanciát, és ez igazi sikertörténet. Az alapításkor egy országos segítőhálózat kialakítását, az „ESZTER-lánc” létrehozását tűztük célul, ezt viszont még nem sikerült megvalósítani. Bár állami feladatot vállalunk át, mégsem kapunk rendszeres támogatást, pályázatokból élünk, amelyeket vagy megnyerünk, vagy nem. Bizonytalan anyagi háttérrel pedig nehéz stabil intézményhálózatot teremteni és működtetni. Helyzetünk az elmúlt években, amióta a Philip Morris támogatja az alapítványt, konszolidálódott, és tavaly szeptembertől a hagyományosan folytatott ellátó tevékenységünk mellett nagyobb szabású kampányba kezdhettünk a családon belüli erőszak ellen. Ennek keretében képzéseket szerveztünk szakemberek számára, konferenciát rendeztünk ötszáz fő részvételével, plakátokat, szórólapokat helyeztünk el rendelőintézetekben, kórházakban, önkormányzati hivatalokban, amelyeken információkat közöltünk a családi erőszakról és a létező segítő szervezetek elérhetőségéről. Az egyéves kampányfolyamat zárásaként februárban országos médiakampányt folytattunk: óriásplakátokon, tévéreklámokban hívtuk fel a figyelmet a családon belüli erőszakra.

– Hogyan lehetne hatékonyabban küzdeni a családon belüli erőszak ellen?

– Hosszú távon csak kitartó és céltudatos munkával. Egyszerű és logikus lépések kellenek, ezekhez pedig elszántság és elkötelezettség, végiggondolt stratégia, a politika és a közigazgatás részéről is. Hatékony jogi védelmet kell nyújtani az áldozatoknak, elérhető helyi segítő-, tanácsadó- és kezelőközpontokra, átmeneti menedéket adó otthonokra van szükség. Szakembereket kell képezni. Szükség van a következetes felvilágosító, véleményformáló munkára. A gyerekeknek jóval több és használhatóbb ismeretet kell kapniuk a mindennapi életről, az együttélésről, a párkapcsolatokról, az elkerülhetetlen konfliktusok megoldásáról. Ők az igazi változás letéteményesei, ők a „jövő”. A gyerekeink ugyanakkor egyre inkább média- és monitorfüggők, egyre magányosabbak és esélytelenebbek a médiából áradó erőszakkal, butasággal, és manipulációval szemben. A világból érkező üzenetek éppen nem békéről, türelemről és megértésről szólnak, hanem harcról, küzdelemről, birtoklásról. Hogy hogyan fogják megérteni, hogy a bántalmazás fáj annak, akit bántanak? Hogy hogyan sajátítják el a tanítást, hogy ami nem jó nekem, azt ne tegyem mással sem? Erről szól a történet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top