Végig kellett járnotok ezt a göröngyös utat, hogy egymásra találjatok?
Lehet, hogy butaság, de én azt hiszem, hogy meg kell szenvedni a boldogságért. Mi sokszor beszélgettünk arról, hogy sok évet elherdáltunk egymás nélkül. Épp ezért fogadtuk meg, hogy soha nem fogunk külön külföldre utazni, be kell hoznunk a lemaradást… És ezt tartjuk is!
Te milyen vagy otthon?
Háziasszonynak borzalmas. Anyának, feleségnek, és most már nagymamának is, remélem, megfelelő. Mindenekfelett imádom a kölyköket (akik már nem kölykök, hiszen a legkisebb is betöltötte a tizenkilencet)! És amíg élek, kitartóan építgetem köréjük azt a védő szeretetburkot, amelyet körém is építettek gyerekkoromban.
Honnan benned ez a rengeteg energia?
Talán a tanár anyukámtól. Látod, milyen furcsa, most velem készítesz interjút, közben körülöttem csak jobb, tehetségesebb emberek voltak, vannak… a nagyi, Tamás, anyu… Ő nemcsak rengeteget dolgozott, hanem önzetlenül pátyolgatta a környék legszerencsétlenebb gyerekeit is. Neki sikerült harmóniába hozni a magánéletét és a munkáját, én meg néha azt hiszem, hogy kettős életet élek: az egyik felem újságot ír, utazik, tanít, a másik a családját szolgálja. Gyakran úgy érzem, hogy csak erőlködöm lelkiismeret-furdalásom van , aztán meg történik valami jó valamelyik életemben, és táncra tudnék perdülni örömömben. Őrület! Nem?
Nem félsz, hogy ebben az izzásban meg fogsz perzselődni?
Ne felejtsd el, csak 1990-ben lettem újságíró! Annyi minden halmozódott fel bennem, annyi minden érdekel! Ettől vagyok türelmetlen. Persze néha tényleg félek, amikor egy-egy téma túl mélyen érint. Riport egy gyerekkórházban, beteg, kiszolgáltatott kicsik… Vagy néhány hete, amikor a makói kislány haláláról írtam… Annyira fájt, hogy napokig nem tudtam egy betűt se leütni a gépen.
Volt már olyan, hogy maradéktalan elégedettséget éreztél?
Talán egyszer, amikor egy nemzetközi riportpályázaton első lettem Olaszországban. A díj átadásakor olyan tiszta szívből ünnepeltek, hogy néhány percre képes voltam elhinni azt a sok jót, amit ott mondtak nekem.
Elköszönünk. Jövök kifelé. Nincs nálam semmi. Mégis milyen nehezen cipelem!
