nlc.hu
Aktuális
Lányok, sírjatok!

Lányok, sírjatok!

Amint ivarérett lesz az ifjú ember, elkezd esetlenül botladozni a lányok körül. Ahogy esik-kel, egyre ügyesebb lesz. Aztán, ha nagyon kitanulta a férfimesterséget, huszonéves korában már úgy hullanak körülötte a lányok, mint az õszi legyek.

Kristóf férfias szerénységgel ugyan nem így vezette be a történetét, de ami tény, az tény. Hanem meghökkent, amikor fülébe jutott a hír: párkeresési ámokfutásának szomorú áldozatai egytől egyig az édesanyjánál kopogtatnak – a mamának kész udvartartása lett Kristóf „levetett” barátnőiből.
– Nem mondhatnám, hogy jólesett megtudni, hogy kibeszélnek. Nyilván nagyjából egyetértettek abban, hogy én egy büdös görény vagyok, akivel nem lehet együtt élni. Néha – gondolom – találtak számomra mentségeket, esetleg kicsit sírdogáltak, sóhajtoztak, történeteket mesélgettek, mit műveltem legutóbb is. Amúgy jóban vagyok az anyámmal, tudom, hogy szeret, de föl nem foghatom, miért kell a volt nőimmel – akik egyébként velem már nem állnak szóba – engem analizálgatni. Az elfogult anya vagy a végsőkig védelmez, vagy szüntelen ostorozással igyekszik a gyerekét jó útra terelni. Az én anyám ez utóbbi típus. Mindig ilyen volt köztünk a felállás: sosem tudtam jót tenni, húsz évig én voltam a család fekete báránya. A csajok pedig megérzik, kinek lehet panaszkodni, és így, a szakítás után egy vékony kis szálon még hozzám tartozni.

Sinkovics Andrea pszichológus
Nem jók a kettős játékok

Az „ostorozva” szerető anyával szemben a gyerek általában igyekszik szövetségest keresni a családon belül. A gyerekek különben is nagyszerűen értenek ahhoz, hogy kitapogassák szüleik „egységfrontjának” gyenge pontjait, repedéseit. Tudják, hogy ha a papa szigorúan nemet mond, és a mama arcán átsuhan valami (vagy fordítva), akkor ott van még játéktér. A hajthatatlanság szerepébe ragadt fél ilyenkor úgy érzi, azok ketten a tekintélyét rombolják, „hülyét csinálnak belőle”. Vajon kell-e, hogy a szülők mindig egységesen lépjenek fel, akkor is, ha nem értenek egyet, máskülönben a gyerek úgy érzi, gumiból vannak a szabályok? – kérdeztük Sinkovics Andrea pszichológustól. Vagy éppenséggel jó, ha a gyerek azt látja, többféleképpen lehet gondolkodni, és egyik vélemény sem előbbre való a másiknál?

– Attól függ, milyen korú a gyermek. Kisebb korában szüksége van arra, hogy stabil keretek közt éljen. Kamaszkorban viszont, amikor megindul a szilárdnak hitt értékek relativizálódása, a szülők trónfosztása, a gyerekek szeretik megismerni, kielemezni az érveket, a döntések hátterét. Ekkor is fontos azonban, hogy a szülők közös döntéssel álljanak elő! Nem kell eltitkolni, hogy a véleményük nem egyezik, de nem lehet kétféle igazságot érvényesíteni, mert akkor a gyerekek kíméletlenül kijátsszák egymás ellen a szüleiket. Egyébként sem szerencsés, ha a két „alrendszer” – szülők és gyerekek – megbomlik, és a családtagok nyílt vagy titkos kettős játékba bonyolódnak. Nehéz mindenkor érvényes tanácsot adni arra az esetre, ha gyakori a véleménykülönbség. Nem ítélném el az időnkénti játékos szolidaritást, összekacsintást, hiszen ez erősítheti a szülő-gyerek viszonyt, de mindenképpen mérlegelni kell, hogy ebből ne csináljunk rendszert, illetve, hogy a cinkossággal nem hazugságot támogatunk-e. Az ugyanis nem jó üzenet a gyereknek, ha a gazságainak fedezésében segédkezünk. Az is különböző megítélés alá esik, ha a szülő nem játékosságból, hanem félelemből szövetkezik a gyerekkel – azért, mert nem mer konfrontálódni a házastársával. Ilyenkor „használja a gyereket”: átrakja rá a saját terhét, és ez nagyon zűrös családi játszmák fenntartója lehet. Gyakori az egymásra utaltság talaján kialakuló tartós véd- és dacszövetség olyankor, ha valamelyik szülő nem képes ellátni a feladatát, mert mondjuk beteg, munkanélküli vagy alkoholista. Aztán amikor felnő a gyerek, és még mindig rabja a „betokosodott” játszmának, kiderül, hogy nem tud egészséges kapcsolatot fölépíteni mással, mert sérült a személyiségfejlődése. Ettől a természetes elszakadási igény erős bűntudattal terhelődik meg. A magára maradt szövetséges pedig valóban nehezen viseli, hogy ezentúl egyedül kell helytállnia.

(Folytatás az e heti Nők Lapjában!)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top