És akkor a pap bácsi elhozott ide… – II. rész

Legyen világosság!

Biztosan ismerik néhányan Böjte Csaba történetét, de sokan talán nem. Az édesapja börtönben volt, mikor ő született, néhány 1956 után írt versért fogták le, azt sem mondták meg neki, hogy fia lett. Egy kék cipőcskét csempésztek be hozzá, abból találgatta, mekkora lehet a gyereke. Aztán kiengedték, de a rengeteg verésbe egy hónap múlva belehalt.
A gyűlölet, a bosszúvágy együtt nőtt a fiúval. Aztán egy bányában eltöltött magányos, munkás év után valami mássá alakult. A sötétséget nem lehet ütni, verni, fényt kell benne gyújtani, apró mécseseket, hogy világítsanak. Erre jutott Böjte Csaba odafenn a Hargitán, és lett belőle pap, ferencesrendi szerzetes. Világító ember.

– Rengeteg a dolga – meséli Gyöngyi, aki Kecskemétről jött Dévára, nevelőnek. – Amikor idejöttem, napokig beszélni sem tudtam vele. Egyszer csak mondta, üljek be a buszba, megyünk szénáért, útközben megbeszéljük, mit vállalok. Nemsokára kapok néhány kislányt, őket nevelem majd.

Rengeteg munkát ad egy ilyen intézmény, különösen, hogy mindig akad új terv, új teendő. Csaba atya nemrég megvette, vagy inkább megmentette Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén. A szép reneszánsz épületből így nem török kamionosok pihenője lesz, hanem a fejedelemség emlékhelye, még akkor is, ha lassan halad a felújítás, mert mindegyre elfogy a pénz.

– Szárhegyen, Szászvárosban, Szalontán, Zsombolyán, Petrozsényben is ott vagyunk, néhol csak egy családdal. Tegnap Torockóról telefonáltak, hogy kevés a gyerek, be akarják zárni a magyar iskolát. Nosza, betettünk a buszba ágyakat, mosógépet, konyhai felszerelést, meg egy családot gyerekekkel. Odamentünk, vettünk egy házat, estére már ott aludtak, a gyerekek meg járnak majd az iskolába. Az is egy kis mag, nőnek majd, többen lesznek. Sokszor gondolok a honfoglaló őseinkre. Pár év alatt maguknak otthont építettek, az unokáik meg már olyan nagy vállalkozásba fogtak, mint a gyulafehérvári székesegyház. Ők sem vártak papírokra… Nálunk is hamar megy minden.

Hamar, de nem könnyen. Nem volt rég, mikor a dévai iskola és a város vezetői összeszaladtak, mert egy kockás inges fiatalember néhány gyerekkel megjelent az évnyitón, hogy akkor ők volnának az iskola magyar tagozata. A hatóság sokszor zaklatta őket, és állami támogatást csak a gyermekmentő munkára kapnak, az oktatásra nem. De mostanra van óvoda, nyolcosztályos iskola, és az idei évnyitóra maga a dévai polgármester jött el, beszédet mondott, talán irigyelte is kicsit a gondozott, egyszerű, tiszta, szép tantermeket. Déván egy másik iskola évnyitóján az igazgatónőnek arról kellett beszélni, melyik szinten van működő vécé.

Ehhez képest az itteni évnyitó előtt a misén Csaba atya azt mondta a gyerekeknek: „Soha ne adjátok fel az álmaitokat! Mert minden becsületes álom valóra válik. És ha mondják, hogy a világ rossz, ti ne higgyétek el! A cipőtöktől a hajatokban lévő csatig, mindent ajándéka kaptatok. Hát hogy lehetne rossz a világ, ha ennyi jó ember él benne?”





Legyetek jók!

Az a gyerek, aki legyengülve, testi-lelki sebeivel, azzal a tudattal néha, hogy ő nem kell senkinek, eljut Dévára, először azt tanulja meg, hogy ő igenis fontos. Nagyon fontos. Szeretetet kap, szelíd szavakat, megértést, fogódzó szabályokat. Ruhát, ételt, tudást és hitet. Visszakapja az anyanyelvét. Megkapja a jövőt.
Ugye, van jövőjük?…

– Mindenütt a világon szükség van becsületes, jó, tisztességes emberekre – nyugtat meg Csaba atya. Hiszen már egyetemistáik is vannak. Kolozsvárott, Vásárhelyen, bérelt lakásban, összetartásban, szegényen. Takarítanak, kertásást, disznóvágást vállalnak. Olyan magyar értelmiség lesz belőlük, amilyen a dévai iskola igazgatója, Karda Róbert. Fiatal székely ember Csíkszentdomokosról, két kislány édesapja.

– Mi úgy tartjuk, hogy a nevelés a fontosabb, elsősorban ember kell legyen valaki, jóakarattal, jóindulattal, aztán jön csak a többi. Figyelünk rájuk, és bizony, nem hunyunk szemet semminek.
A Rotary Klub budapesti szervezete nemzetközi összefogással asztalosműhelyt adományozott az iskolának, tizenhat fiú tanulja benne a mesterséget. De ne ám egyszerű asztalosok legyetek, mondta nekik az atya a templomban, legyetek olyan mesterek, amilyet még nem látott a világ!





Az egyik ilyen mester Dorel lesz. Nyolcéves volt, amikor a családja az utcára került, hetekig ott tengődtek, aztán az édesanyja bevitte a kórházba, és otthagyta. Onnan hozta el Csaba atya. Magyarul nem tudott, pedig magyar ő is. Mióta itt van, járt már Esztergomban, Budapesten, még a Balatonhoz is eljutott.

A mellette álló Józsinak dicsérem a karóráját, azt mondja, egy soproni családtól kapta, akik rendszeresen meghívják magukhoz. Sok gyereknek van már olyan pártfogója, aki fizeti a nevelése költségeit, napi egy eurót, ez nagy segítség.
Többet akartam írni Böjte Csabáról, de tudom, ő nem akarná. Szerény ember. És jó apa. Szerettem nézni, ahogy simogatta, dögönyözte a hóna alá bújó gyerekeket.

•





Azokban, akik Déva várát építették, kevés volt a hit. Nem hittek saját erejükben sem, így szörnyű áldozatot tettek. Most a vár alatt, a hegy lábánál hit és áldozat a legszebben mutatja magát.

Köszönöm a Rotary Klub segítségét, akik elvittek Dévára! És az asztalosműhelyt is, sokunk nevében!

Jó tudni – mert jó adni

A Nők Lapját sokan olvassák, biztosan lesz, aki szeretne segíteni. – Mivel lehetne? – kérdeztem Csaba atyát. Azt felelte, a legnagyobb segítség az lenne, ha olyan lányok, nők jelentkeznének, akik vállalnák, hogy az életükből valamennyi időt ezeknek a gyerekeknek adnak. Ha elmennének, nevelni, oktatni, segíteni. Felelősség ez, szép, emberi feladat.

Az iskola igazgatója azt mondta, megköszönik, ha valaki akár csak egy hétre elmegy, mesterséget tanít, programot, foglalkozást ad a gyerekeknek. És persze iskolaszerekre mindig szükség van, hiszen ezeket ők veszik meg a szülők helyett. Füzet, toll, ceruza, radír, körző, miegymás.

Én azért hozzáteszem, hogy a gyerekeket etetni kell minden nap, a lakásokat fűteni, szemüveget, fehérneműt, mosóport, benzint venni. Segít sok magyar ember, de segítenek románok, németek, svájciak, nem is sorolom tovább.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlaszáma:
10300002-20145639-00003285