Kezdjük azzal, hogy miért kerülnek oly sokan intézetbe, gyerekotthonba, azaz a szakellátásba! A törvény szerint akkor lehet kiemelni egy gyereket a családjából, ha dokumentált és bizonyított, hogy a helyi alapellátás keretében minden megtörtént azért, hogy ő a családban maradhasson, ám ez mégsem lehetséges.
Dr. Herczog Mária: Az alapprobléma ott van, hogy a Gyerekvédelmi törvény bármilyen kiváló, alkalmazásának az anyagi, személyi és technikai feltételei sok esetben nem biztosítottak. Fontos, hogy a törvény azt is kimondja, hogy kizárólag anyagi okok miatt gyereket a családjából kiemelni tilos.
Ezek szerint, ha a szülők hajléktalanná válnak mert például akkora hátralékaik, közmű- vagy egyéb tartozásaik vannak , törvényellenes elvenni tőlük a gyereket?
H. M.: Pontosan. A törvény szerint ebben az esetben az adott kerület vagy település önkormányzatának biztosítania kellene, hogy ez a család valamilyen módon hajlékhoz jusson. Ennek ellenére a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek közül minden harmadik szociális okok miatt kerül a rendszerbe.
Gáspár Károly, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermekvédelmi főosztályának vezetője: A nyugat-európai országokban a 014 éves korosztálynak általában 0,50,6 százaléka él állami gondoskodásban. Nálunk ez eléri a 0,9-1 százalékot, ami valóban azt bizonyítja, hogy a megelőzés nem úgy működik, mint ahogy kellene.
H. M.: A gyámügyesek arra szoktak hivatkozni, hogy adott esetben nem hagyhatják megfagyni, meghalni a gyerekeket, és mivel a probléma helyben való megoldására nincsenek források, kiemelik őket a családból. Ezzel együtt komoly törvényszegést követnek el, és többnyire kényszerhelyzetben, tehetetlennek érzik magukat. A csapda ebben az, hogy abból a pénzből, amelybe a gyerek ellátása az intézetben kerül hároméves korig több mint hárommillió forint évente , fényesen megoldható lenne több család lakhatása vagy anyagi problémája. Azt az önkormányzatot, jegyzőt, kollégát pedig, aki törvénytelenül és szakmailag indokolatlanul kiemeli a gyereket, nem lehet felelősségre vonni, mert nincsen törvényi szankció. Az önkormányzatnak pedig semmilyen érdeke sem fűződik ahhoz, hogy otthon tartsa őt, mert akkor neki segélyezni, gondozni kellene a családot, adott esetben köteles lenne hajlékot biztosítani. Így pedig nemcsak a gyerektől szabadul meg, hanem az anyagi tehertől is.
G. K.: Ezért próbáljuk elérni, hogy a helyi önkormányzatoknak fizetniük kelljen egy meghatározott összeget a gyerek után akkor, ha nem gondoskodnak róla helyben, és beküldik a szakellátásba. A fővárosi önkormányzatoknak mindenesetre volna elég pénze erre.
Csépányi Gabriella, a Diótörés Alapítvány elnöke: Én, mint a terepen dolgozó szociális munkás azt mondom, az elmélet után most nézzük meg a gyakorlatot! Valamilyen okok miatt kiemelik a családból a gyereket, bekerül valamilyen szakellátásba. Igaz, hogy feltápláltan, ruházva, papíron még valamilyen szinten iskolázva is kerül ki onnan, de család nélkül a pszichés sérülések, amelyeket bent szerez, maradandóak lesznek.
Továbbra is várjuk véleményeteket postacímünkre, Gyerekérdek jeligére vagy a s.dobray@sanomabp.hu e-mail címre.
(A beszélgetés teljes szövegét elolvashatjátok a Nők Lapja 50. számában!)