Elméletben minden kiváló

Az utóbbi hetekben rengeteg – szakembertől és nem szakembertől származó – véleményt hallgattam végig arról, hogy a másik mit csinál rosszul. A mostani beszélgetéstől azt reméltük, talán közelebb jutunk az igazsághoz, ha a különböző álláspontok egy asztalnál ütköznek. Bevallom, naivan még azt is gondoltam, hogy a problémák hallatán a minisztérium előveszi a varázspálcát…

– Kezdjük azzal, hogy miért kerülnek oly sokan intézetbe, gyerekotthonba, azaz a szakellátásba! A törvény szerint akkor lehet kiemelni egy gyereket a családjából, ha dokumentált és bizonyított, hogy a helyi alapellátás keretében minden megtörtént azért, hogy ő a családban maradhasson, ám ez mégsem lehetséges.

Dr. Herczog Mária: – Az alapprobléma ott van, hogy a Gyerekvédelmi törvény bármilyen kiváló, alkalmazásának az anyagi, személyi és technikai feltételei sok esetben nem biztosítottak. Fontos, hogy a törvény azt is kimondja, hogy kizárólag anyagi okok miatt gyereket a családjából kiemelni tilos.

– Ezek szerint, ha a szülők hajléktalanná válnak – mert például akkora hátralékaik, közmű- vagy egyéb tartozásaik vannak –, törvényellenes elvenni tőlük a gyereket?

H. M.: – Pontosan. A törvény szerint ebben az esetben az adott kerület – vagy település – önkormányzatának biztosítania kellene, hogy ez a család valamilyen módon hajlékhoz jusson. Ennek ellenére a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek közül minden harmadik szociális okok miatt kerül a rendszerbe.

Gáspár Károly, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermekvédelmi főosztályának vezetője: – A nyugat-európai országokban a 0–14 éves korosztálynak általában 0,5–0,6 százaléka él állami gondoskodásban. Nálunk ez eléri a 0,9-1 százalékot, ami valóban azt bizonyítja, hogy a megelőzés nem úgy működik, mint ahogy kellene.

H. M.: – A gyámügyesek arra szoktak hivatkozni, hogy adott esetben nem hagyhatják megfagyni, meghalni a gyerekeket, és mivel a probléma helyben való megoldására nincsenek források, kiemelik őket a családból. Ezzel együtt komoly törvényszegést követnek el, és többnyire kényszerhelyzetben, tehetetlennek érzik magukat. A csapda ebben az, hogy abból a pénzből, amelybe a gyerek ellátása az intézetben kerül – hároméves korig több mint hárommillió forint évente –, fényesen megoldható lenne több család lakhatása vagy anyagi problémája. Azt az önkormányzatot, jegyzőt, kollégát pedig, aki törvénytelenül és szakmailag indokolatlanul kiemeli a gyereket, nem lehet felelősségre vonni, mert nincsen törvényi szankció. Az önkormányzatnak pedig semmilyen érdeke sem fűződik ahhoz, hogy otthon tartsa őt, mert akkor neki segélyezni, gondozni kellene a családot, adott esetben köteles lenne hajlékot biztosítani. Így pedig nemcsak a gyerektől szabadul meg, hanem az anyagi tehertől is.

G. K.: – Ezért próbáljuk elérni, hogy a helyi önkormányzatoknak fizetniük kelljen egy meghatározott összeget a gyerek után akkor, ha nem gondoskodnak róla helyben, és beküldik a szakellátásba. A fővárosi önkormányzatoknak mindenesetre volna elég pénze erre.

Csépányi Gabriella, a Diótörés Alapítvány elnöke: – Én, mint a terepen dolgozó szociális munkás azt mondom, az elmélet után most nézzük meg a gyakorlatot! Valamilyen okok miatt kiemelik a családból a gyereket, bekerül valamilyen szakellátásba. Igaz, hogy feltápláltan, ruházva, papíron még valamilyen szinten iskolázva is kerül ki onnan, de – család nélkül – a pszichés sérülések, amelyeket bent szerez, maradandóak lesznek.

Továbbra is várjuk véleményeteket postacímünkre, „Gyerekérdek” jeligére vagy a s.dobray@sanomabp.hu e-mail címre.

(A beszélgetés teljes szövegét elolvashatjátok a Nők Lapja 50. számában!)