Mégis, kinek az érdeke?

– Ennek, gondolom, megint a gyerekek isszák meg a levét. Olyat is hallani, hogy mire az illetékesek úgy döntenek, hogy a gyerek örökbe fogadható lehet, akkora már éveket töltött egy nevelőszülőnél, és a kialakult kötődés miatt állítólag jobb, ha ott marad. Azaz marad benn a rendszerben, meghatározhatatlan ideig. Holott a törvény azt írja elő, hogy a gyerek sorsának rendezésére végleges megoldást kell találni.

Molnár László, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) igazgatója: – Manapság sajnos, egyesek elfelejtik, hogy a nevelőszülői gondozás célja a gyermek visszajuttatása a vér szerinti családjába, vagy örökbe fogadó szülőkhöz.

– Éppen a Fővárosi TEGYESZ-nél mondták nekem, hogy ilyen esetekben sokszor inkább nem adják örökbe a gyereket.

Gáspár Károly, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermekvédelmi főosztályának vezetője: – Minden gyermek ügye különböző. Ezerféle dolog határozhatja meg a helyzetüket. De minden esetben, bármit döntenek is szakemberek a gyerek sorsáról, az valamennyi összevetőt figyelembe véve kell cselekedniük.

– Vagyis azokat, amelyeket a fentiek szerint gyakran nem vizsgálnak kellőképpen. Számtalanszor hallani, többek között örökbe fogadó szülőktől, hogy az ő gyereküket soha senki nem látogatta, mégsem nyilvánították örökbe fogadhatóvá hosszú évekig.

G. K.: – Valóban, az intézetek, az otthonok nem erőlködnek túlságosan, hogy a gyerekek kikerüljenek tőlük. Az ő érdekeltségük is nyilvánvaló, hiszen be fogják zárni az intézményt, ha nem tud folyamatosan „felmutatni” bizonyos számú gyereket. Vannak dolgok, amiket képtelenség állandóan ellenőrizni, vagy illetékesség hiányában lehetetlen határozottan fellépni.

Dr. Herczog Mária, szociológus: – A megyék nehezen szüntetnek meg intézményt, sokféle érdek és lehetséges érdekkonfliktus miatt. A megszüntetés óriási feszültséget jelenthet, botrány lehet, amit senki sem akar. Az, hogy a működő intézmény milyen, és ott jó-e a gyerekeknek, soha nem kérdés.

G. K.: – És rengeteg munkahely múlik rajta.

– Ezt így kimondjuk, és közben megint nem a gyerekek sorsáról van szó…

G. K.: – Visszajutottunk oda, hogy szükség lenne egy megfelelő, hatékony megelőzésre, azaz alapellátásra, megfelelő szakemberekkel, és akkor csak a gyerekek kétharmada kerülne be a rendszerbe.

M. L.: – Sajnos, még mindig komoly ellentmondás feszül az alaptörvény és a gyakorlat között. Jó lenne, ha az anyagi források elosztásában is kifejeződne, hogy a vér szerinti családot kell megerősíteni. Ha egy átlagos jövedelmű szülő megtudná, hogy a szakellátásban egy nem sokkal rosszabb helyzetű családból bekerült gyerekre mennyit költ az állam – az ő adójából is –, igencsak megdöbbenne…

H. M.: – Ha viszont minden megvalósulna, csak azok a gyerekek kerülnének be, akiknek tényleg muszáj, személyre szabott, intenzív és terápiás lehetőségek lennének, és csak annyi ideig tartanák benn őket, ameddig kell, akkor a „sok pénz” is elfogadható, sőt, kívánatos. Ahogy a szívműtétet is elvégzik, pedig tudjuk, hogy nagyon drága.

*

Tehát várni kell. Ha lenne idő… Mindenesetre jó, ha azok, akik talán tehetnek az ügyért – még ha ellenérdekelt felek is –, egy asztalhoz ülnek. Szerettem volna, ha csatlakozik hozzánk a Fészek Alapítvány képviselője, aki évek óta, amit csak tud, mindent megtesz azért, hogy minél több gyerek kerülhessen ki a rendszerből, családba. De a Fővárosi TEGYESZ úgy nyilatkozott, nem hajlandó egy asztalhoz ülni vele, mondván: nincsen szakirányú végzettsége…

Továbbra is várjuk véleményeteket postacímünkre, „Gyerekérdek” jeligére vagy a s.dobray@sanomabp.hu e-mail címre.

(A beszélgetés teljes szövegét elolvashatjátok a Nők Lapja 50. számában!)