 |
| Gálikné Németh Marika |
Nem kell nekem semmiféle segédeszköz, elég a hitem nevet rám kedves természetességgel , nem vagyok én jós, de orvos sem! Csak közvetítő. Az angyalok üzennek, és ők gyógyítanak. Általam
Marika nem volt mindig ilyen mosolygós. Ám amikor rájött, hogy a gyerekfejjel kötött első házassága csak szenvedést hozhat neki és imádott kisfiának, váratlanul segítségére sietett a régen meghalt, szeretetett nagyapja.
A barátnőmmel próbáltuk őt megidézni, és sikerült! mondja elégedetten. A nagyapa erőt öntött belé. Megtudta tőle, hogy el fog válni, aztán rátalál az igazi párjára, majd a fia mellé születik egy kislánya is. Minden így történt! mutatja be ragyogó mosollyal a családját: jóképű férj, bájos kislány, helyes, kamaszodó srác.
Lelkesen meséli, hogy az őrangyal-nagyapa később sem hagyta magára. Amikor 2001-ben dolgozni kezdett az esztergomi Suzuki gyárban, kérte a nagyapját, hogy adjon valami jelet. Marika azt mondja, ekkor mozdult meg először a keze Lejegyezte egy füzetbe a nagyapa szavait, aki elmagyarázta, hogy minden embernek van őrangyala, és az angyalok vele fognak üzenni. A keze majd leírja az üzeneteket Ő beszámolt minderről a kollégáinak, akik nem nevették ki, inkább kipróbálták. Többek között leültettek elé egy férfit, akiről semmit sem tudott, csak a keresztnevét. Az angyalok lediktálták a teljes (pontos) előéletét, még azt is, hogy ki fog kerülni Japánba. (Később a férfi SMS-t küldött: igaza lett ) Egy esztendővel később azt írta a keze, hogy ezentúl gyógyítani fog, de ezt maga sem hitte.
Aztán tavaly húsvétkor elmentem a templomba, ahol valami furcsa bizsergés-melegség járta át a testemet. Egy hang azt súgta: Áldott a te kezed, mert gyógyítani fogod az embereket! Szeretetet, jóságot és hitet viszel a szívükbe, boldogan távoznak majd tőled meséli. Azóta ez így van teszi hozzá komolyan. Végtelen hálát érzek az Úristen és az őrangyalaim iránt, hogy épp engem áldottak meg ezzel a képességgel. Mert segíteni kell! Oly sok a szenvedés, annyi a betegség, és oly kevés a hit! És mindenki retteg a haláltól!
(…)
Most jöjjenek velem vissza az ipolyszalkai házba! Mivel az utamra elkísért a férjem, megkértem őt, legyen kísérleti nyúl a fájós bal lábával Lefeküdt a pamlagra. Marika mellétérdelt, a kezét néhányszor végigjáratta a teste körül mintha az aura felszínét simogatná , majd hirtelen megállt a keze a párom bal térdénél (honnan tudta, hogy az a beteg ?). Legalább húsz percig simogatta a levegőt a beteg térd felett, közben beszélgetettünk. A férjem behunyt szemmel feküdt, majd váratlanul kijelentette: Melegséget érzek a bal lábamban. Persze, a kezelés után halkan odasúgta: Most nem fáj a lábam, de én akkor sem tudok hinni! Nem!
Marika természetesen meghallotta, és nevetve fordult hozzánk:
Ó, én senkit sem akarok meggyőzni arról, hogy az angyalok segítségével gyógyítok! Nekem csak az fontos, hogy az emberek testileg-lelkileg gyógyuljanak nálam! Jönnek is naponta tizen-tizenöten, szájhagyomány útján terjed a hírem. Járnak hozzám papok és orvosok is Egy doktornő arra kért, ne meséljem el senkinek, hogy itt jött rendbe. Tudod, miért vagyok mégis szomorú? Mert nem sikerült felállítanom egy férfit a tolószékéből, és még egyetlen vaknak sem adtam vissza a látását. Pedig, de szeretném! Imádkozom is ezért szorgalmasan sóhajtja.
Csak amikor kikísér, akkor merem feltenni a legcsúnyább kérdést:
Mondd, Marika, mennyit fizetnek neked egy kezelésért?
Nem kérek pénzt, nincsen ár! Ha adnak valamit, elfogadom, hiszen a gyerekeinket fel kell nevelnünk. De nekem nem kell luxus, nem kell sok pénz, a gazdagok örökké aggódnak, hogy meglopják őket Legyen ennivalónk, legyen a házunkban hit és rengeteg szeretet! feleli határozottan, miközben megint rám ragyogtatja a mosolyát.
V. Kulcsár Ildikó
Utóirat: Kételyekkel érkeztem, zavarodottan, de hittel feltöltve távoztam. Aztán másnap-harmadnap megint elbizonytalanodtam Pedig tudom, sok minden létezik e világon, ami emberi aggyal fel nem fogható! Kedves Olvasók! Hiszem, hogy az ipolyszalkai Marika önzetlen hittel gyógyítja a hozzá fordulókat, mégsem akarok hiú reményeket kelteni… Ám azt mégis elmondom, hogy a páromnak már alig-alig fáj a lába.
A teljes cikket elolvashatjátok a Nők Lapja 52-53. ünnepi számában!
