Aki angyalokkal gyógyít

Gálikné Németh Marika

Szép arcú, fiatal nő vezet be az egyszerű, barátságos szobába, ahol a díványon kívül semmi sem utal arra, hogy itt betegeket kezelnek. (Hókuszpókusz, varázsgömb, félhomály sincs…)
– Nem kell nekem semmiféle segédeszköz, elég a hitem – nevet rám kedves természetességgel –, nem vagyok én jós, de orvos sem! Csak közvetítő. Az angyalok üzennek, és ők gyógyítanak. Általam…
Marika nem volt mindig ilyen mosolygós. Ám amikor rájött, hogy a gyerekfejjel kötött első házassága csak szenvedést hozhat neki és imádott kisfiának, váratlanul „segítségére sietett” a régen meghalt, szeretetett nagyapja.
– A barátnőmmel próbáltuk őt megidézni, és sikerült! – mondja elégedetten. A nagyapa erőt öntött belé. Megtudta tőle, hogy el fog válni, aztán rátalál az igazi párjára, majd a fia mellé születik egy kislánya is. – Minden így történt! – mutatja be ragyogó mosollyal a családját: jóképű férj, bájos kislány, helyes, kamaszodó srác.

Lelkesen meséli, hogy az őrangyal-nagyapa később sem hagyta magára. Amikor 2001-ben dolgozni kezdett az esztergomi Suzuki gyárban, kérte a nagyapját, hogy adjon valami jelet. Marika azt mondja, ekkor „mozdult meg először a keze”… Lejegyezte egy füzetbe a nagyapa szavait, aki elmagyarázta, hogy minden embernek van őrangyala, és az angyalok vele fognak üzenni. A keze majd leírja az üzeneteket… Ő beszámolt minderről a kollégáinak, akik nem nevették ki, inkább „kipróbálták”. Többek között leültettek elé egy férfit, akiről semmit sem tudott, csak a keresztnevét. Az angyalok „lediktálták” a teljes (pontos) előéletét, még azt is, hogy ki fog kerülni Japánba. (Később a férfi SMS-t küldött: igaza lett…) Egy esztendővel később „azt írta a keze”, hogy ezentúl gyógyítani fog, de ezt maga sem hitte.

– Aztán tavaly húsvétkor elmentem a templomba, ahol valami furcsa bizsergés-melegség járta át a testemet. Egy hang azt súgta: „Áldott a te kezed, mert gyógyítani fogod az embereket! Szeretetet, jóságot és hitet viszel a szívükbe, boldogan távoznak majd tőled” – meséli. – Azóta ez így van – teszi hozzá komolyan. – Végtelen hálát érzek az Úristen és az őrangyalaim iránt, hogy épp engem áldottak meg ezzel a képességgel. Mert segíteni kell! Oly sok a szenvedés, annyi a betegség, és oly kevés a hit! És mindenki retteg a haláltól!

(…)

Most jöjjenek velem vissza az ipolyszalkai házba! Mivel az utamra elkísért a férjem, megkértem őt, legyen „kísérleti nyúl” a fájós bal lábával… Lefeküdt a pamlagra. Marika mellétérdelt, a kezét néhányszor végigjáratta a teste körül – mintha az aura felszínét simogatnᅖ, majd hirtelen megállt a keze a párom bal térdénél (honnan tudta, hogy az a beteg…?). Legalább húsz percig „simogatta a levegőt” a beteg térd felett, közben beszélgetettünk. A férjem behunyt szemmel feküdt, majd váratlanul kijelentette: „Melegséget érzek a bal lábamban.” Persze, a kezelés után halkan odasúgta: „Most nem fáj a lábam, de én akkor sem tudok hinni! Nem!”

Marika természetesen meghallotta, és nevetve fordult hozzánk:
– Ó, én senkit sem akarok meggyőzni arról, hogy az angyalok segítségével gyógyítok! Nekem csak az fontos, hogy az emberek testileg-lelkileg gyógyuljanak nálam! Jönnek is naponta tizen-tizenöten, szájhagyomány útján terjed a hírem. Járnak hozzám papok és orvosok is… Egy doktornő arra kért, ne meséljem el senkinek, hogy itt jött rendbe. Tudod, miért vagyok mégis szomorú? Mert nem sikerült felállítanom egy férfit a tolószékéből, és még egyetlen vaknak sem adtam vissza a látását. Pedig, de szeretném! Imádkozom is ezért szorgalmasan – sóhajtja.

Csak amikor kikísér, akkor merem feltenni a legcsúnyább kérdést:
– Mondd, Marika, mennyit fizetnek neked egy kezelésért?
– Nem kérek pénzt, nincsen ár! Ha adnak valamit, elfogadom, hiszen a gyerekeinket fel kell nevelnünk. De nekem nem kell luxus, nem kell sok pénz, a gazdagok örökké aggódnak, hogy meglopják őket… Legyen ennivalónk, legyen a házunkban hit és rengeteg szeretet! – feleli határozottan, miközben megint rám ragyogtatja a mosolyát.
V. Kulcsár Ildikó
Utóirat: Kételyekkel érkeztem, zavarodottan, de hittel feltöltve távoztam. Aztán másnap-harmadnap megint elbizonytalanodtam… Pedig tudom, sok minden létezik e világon, ami emberi aggyal fel nem fogható! Kedves Olvasók! Hiszem, hogy az ipolyszalkai Marika önzetlen hittel gyógyítja a hozzá fordulókat, mégsem akarok hiú reményeket kelteni… Ám azt mégis elmondom, hogy a páromnak már alig-alig fáj a lába.

A teljes cikket elolvashatjátok a Nők Lapja 52-53. ünnepi számában!