nlc.hu
Aktuális
Aki soha nem eszik pisztrángot

Aki soha nem eszik pisztrángot

Hideg és sûrû esõ esik, a Garadna-völgy felett pedig vastag pamacsokban úsznak a szürke felhõk. A hegyoldalakon vörös levélszõnyeg ázik, egyébként semmi nem mozdul.






Hoitsy György
Aztán mégis vidám vonatfütty űzi el a tél eleji borút. „Na, megjött a Garadna Orient” – nevet Hoitsy György és együtt figyeljük a pisztrángtelep kerítésén belülről, ahogy az erdei kisvonat elpöfög mellettünk, egy szál, fűthető kocsit vontatva.

Gyurit már több mint tíz éve ismerem. Egy tavaszi éjszakán vertük fel a sátrainkat a pisztrángtelep felett, miután sikerült visszaszereznünk a buszon felejtett összes sátorcövekünket. Másnap reggel körbevezetett bennünket a birodalmában – örült nekünk, mert ő is ugyanabban a középiskolában végzett, ahová mi akkor jártunk. Feleségével, Rieger Ágnessel, megvendégeltek bennünket: azzal a tizenkét fűszerben pácolt, frissen sütött, omlós pisztránggal, amiért ma messzi földekről zarándokolnak el az egészséges és ízletes halra vágyó gourmandok. Azóta sok minden történt. Szebb és modernebb lett a telep, de a legfontosabb, hogy már négyen fogadnak bennünket: a tizenhárom éves Marci és a nyolcéves Boglárka is meg-megjelenik a cserépkályhával jól befűtött konyhában. Természetesen most is pisztrángot ebédelünk, majd pedig finom, száraz fehérbort kortyolunk hozzá. Gyuri azonban nem eszik a halból. – Negyvenkét napig tart, mire az ikrából kikelnek az ivadékok. Rengeteget foglalkozom velük – az egész életem erről szól. Egyszerűen képtelen lennék megenni őket, de minden más halat szívesen fogyasztunk, nálunk hétente van hal az asztalon – mondja, és tölt még egy pohárral.

– Engem mindig vonzottak az alap-elemek, akár a többi embert. Gondolj csak bele: a víz mellett, a tűz lobogó lángjánál megnyugszol. Amikor Gödöllőre kezdtem járni, az Agrártudományi Egyetemre, akkor is a vízi, és az ősibb állatok kezdtek érdekelni: a kígyó, a béka, a hal.

– Amikor megkaptam a diplomámat, éppen semmilyen „halas” helyre nem kerestek embert. Ági ekkor már a feleségem volt, és éppen a miskolci egyetemen vett részt egy levegőtisztasági és környezetvédelmi tanfolyamon. Én sátort vertem a tapolcai kempingben, és onnét mentem mindenfele. Főleg rovart gyűjtöttem: nagyban cincéreztem. Egy nap éppen a pisztrángtelepnél jártam, és megkérdeztem, nem lenne-e itt egy üres állás. Az elődöm közölte, hogy fél év múlva nyugdíjazzák. Hétfőig kellett várnom az igazgatóra, így Szerényi Gábor barátommal bogarásztam még egy kicsit a Bohóréten. Persze, vasárnap jött egy óriási vihar, és teljesen szétáztunk egy kutyaólnyi sátorban. Hétfőn hajnalban jöttünk le a hegyről, csánkig sárosan. Kéthetes borostával állítottam be az igazgatóhoz, de alig akartam bemenni, mert nem mertem rálépni a vajszínű szőnyegre. Háromnegyed órát beszélgettünk, majd egy hét múlva munkába álltam.

Persze, a telepen ramaty állapotok uralkodtak: derékig ért a gaz, a medencék egy része beomlott, ráadásul a halállomány is meglehetősen lerobbant volt. Gyuri és Ági felgyűrték az ingujjat, és kemény munkába fogtak. Csak „őskor”-nak hívják ezt az időszakot. Egy darabig munkásszálláson laktak, mert az elődjük mégsem akart kiköltözni.

– Aztán kaptunk egy erdészeti lakókocsit – meséli Gyuri. – Egy ablaka volt, az is berácsozva. Középen állt egy szűk asztal, mellette pedig, lecsavarozva, egy-egy keményfa pad. Az egyik oldalon Ági aludt, a másikon én. Ez áprilisban történt, amikor még keményen fagyott. A kályhánk egy apró parázstűzhely volt, amibe csak gallyakat tudtunk betenni. Vagy éjjel fent voltam, és tüzeltem, vagy megfagyunk.

Mindez már a múlté. Mára ők a telep bérlői. Gyuri pedig, amellett, hogy halat tenyészt, még a Földművelésügyi Minisztérium megyei hivatalában is munkát vállalt: Borsod-Abaúj-Zemplén halászatának, horgászvizeinek ügyét intézi, mint halászati felügyelő. Májustól októberig működik az erdei halsütöde, ahol egymásnak adják a kilincset az erdőjárók, és elkészült a füstölő is, ahol a nemes halakat tartósítják majd, és onnantól kezdve üzletekben is kapható majd a Hoitsy-Rieger-féle, lillafüredi pisztráng.

A teljes cikket elolvashatjátok a Nők Lapja 52-53. ünnepi számában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top