Csillagszórók a Várban
Részemről karácsonyhalmozó lennék. Rendezek (inkább részt veszek) ugyanis egy ajándékátadó, meghitten üldögélő, édességet majszoló buliban a barátnőimmel, a munkatársaimmal, a barátommal, a családommal és az ő családjával. Tavaly viszont becsúszott még egy. Mivel Szigetiék rendkívül precíz és főként éhes família, nálunk már délután ötkor kész az egész ünnepi lakoma, úgyhogy 24-én ott kezdünk. A barátoméknál épp akkor indulnak karácsonyfát venni, amikor mi pár kerülettel arrébb elkezdjük bontogatni az ajándékokat. Amint véget ér mindkét ünnepség, és a dupla menütől pukkadozva elterülünk a nappaliban, úgy este tizenegy felé végighívjuk a haverokat: náluk milyen események zavarták meg az idei áhítatot. Általában semmi, de tavaly a legkedvesebbikről kiderült, hogy még a munkahelyén gubbaszt. Az anyukája kórházban van, tőle már eljött, a szerelme elhagyta, az üres lakásba pedig nincs kedve hazamenni, inkább előredolgozik. Kérdés nem volt, hogy nyakunkba véve a várost, némi gondosan elcsomagolt elemózsiával fél órán belül ott voltunk, és kirángattuk az irodából. Neki persze önfeláldozó mentőakciónk kevés volt, kitalálta, hogy menjünk fel a Halászbástyára, mert gyerekkori álma, hogy egyszer karácsonykor csillagszóróval a kezében nézzen le a havas városra. Mondanom sem kell, hogy nem igazán hegyi menethez voltam öltözve, de a csillagszóró-beszerző akció után (évek óta lapul egy csomag a fiókjában), felcaplattunk a Várba. Amikor elkezdtek pattogni a szikrák, és csak a sárga fény világította meg az arcunkat, pár pillanatra nem számított, hogy majd megfagyunk, és különben is, ki az, aki szenteste nem a családjával nosztalgiázik, hanem összevissza csámborog gyufával meg háromnapi hal- és pulykaadagokkal. Hát mi, és a családunk körében voltunk. A harmadik családunk körében.
Szigeti Hajni
Huszonegy tapti
Mennyi éjszakázás, osztás-szorzás, ajándéklista-gyártás előzte meg az első közös karácsonyunkat! Mennyire vigyáztunk a férjemmel, hogy a kölykök (az én hármam meg az ő kettője) fillérre azonos értékű ajándékot kapjanak! Persze, a ,,felállás sem volt egyszerű. Széppé varázsolni az ünnepet egy héttagú családban úgy, hogy az anya szerény személyem a gyeses kismamák hatalmas jövedelmével rendelkezik…? Úgy, hogy a gyerekek nem édestestvérek, csak a szüleik szerelme hozza össze őket…?
Ehhez képest olyan meghatóan gyönyörűséges lett az este, mintha nem is gyerekeink, hanem angyalkáink lennének utóbb kiderült, egyik sem az , és csak a kétéves Kicsi bömbölése zavarta meg az ünnepet. Túl sok volt számára az élmény, túl hangosan örömködtek a Nagyok, ráadásul már megint nem találtuk azt a francos cumiját, amihez mániásan ragaszkodott.
Ekkor aktivizálódtak a kölykök, és Noémi (korelnökként) nyilatkozott:
Ott van a fa mögött még négy ajándék, ki kellene bontani, talán megvigasztalódik a bőgőmasina!
A Kicsi elhallgatott (a copfjai égnek álltak izgalmában), érezte, hogy ő lett a központ, és lelkesen bontogatta a zacskókat. Szép lassan előkerült, egy cumi, öt cumi, tíz cumi, a végén: huszonegy (!) cumi.
Összebeszéltetek? kérdezte a párom röhögve, miközben a Kicsi boldogan tobzódott a cumierdőben. Egyszerre hármat gyömöszölt a szájába, a többit dobálta, ütögette, hajigálta, és lelkesen kiabálta: tapti, tapti! (Nem tudom, miért hívtuk a cumit taptinak, maradjunk annyiban, hogy történelmileg így alakult…)
Naná! Kevés a zsebpénzünk, és ti állandóan cumit kerestek! kiabálta Krisztián, majd gyorsan összeszámolta, hogy a lányok fejenként ötöt vettek, de ő, az egyetlen fiú természetesen hatot! Röhögött az egész banda, én meg arra gondoltam, hogy ez csudás! Hogy ez egy remek, taptibolond, nagy család! Sírtam-nevettem egyszerre…
Biztosan nem érjük meg, hogy unokáink szülessenek mondtam éjjel a páromnak , de ha mégis..,?!
Ó, akkor veszünk nekik egy óriászacskó taptit az első karácsonyunk emlékére fejezte be a mondatomat.
(Tegnap a Kicsi ma már magas, karcsú tinédzser halkan súgta a fülembe: Észrevetted, hogy apu megőrült? OK, én megértem, hogy imádjátok az unokákat, de azért nem kellene egy egész szatyor cumit vásárolnia!)
V. Kulcsár Ildikó
Etűd 18 pontban
Anyu és Apu karácsonyi ajándékot vásárolnak a rokonoknak:
1. Apu már hetekkel előtte ideges, hogy már megint egy rakás pénzt költenek el, teljesen feleslegesen. 2. Anyu már hetekkel előtte ideges, mert már megint nem tudja, mit vegyen; mert Apu totál ideges lesz, mert már megint harcolnia kell, hogy megvehesse a rokonok ajándékait… (persze ha nem venné meg, Apu utólag rákérdezne: Szívem, nincs valami, amit el tudnánk nekik vinni?) 3. Anyu egy-két héttel a karácsonyi hajrá előtt elkezdi pedzegetni a dolgot: kellene valamilyen ajándék a rokonoknak… 4. Apu nem reagál. De hirtelen elkezd fájni a szíve/lépe/kislábujja/valamije. 5. Anyu kiborul. 6. Apu reagál: OK, elmegyünk, csak nyugodj meg. 7. Anyu megnyugszik. 8. Apu halkan hozzáteszi, hogy *ssza meg, és megfogja ismét a szívét. 9. Anyu kiborul. 10. Irány az Áruház. 11. Anyunak nincs ötlete, mit vegyenek. Kell valami, ami elegáns ajándék, azaz illik a családi imidzshez: hasznos, a rokonok örülnek neki, jópofa, kis helyet foglal, mert így könnyen szállítható, még nem vettek ilyesmit, olcsó. Nem könnyű eset… 12. Apu túl akar lenni az egészen. Bármilyen olcsó cuccra ránéz Anyu, azt mondja: Nagyon jó, ez jó lesz! Nagyon lelkesnek mutatja magát, de közben ordít róla, hogy valamije már megint fáj. 13. Anyu kiborul. Látja a jövőt, hogy a család a karácsonyi szünetben is folyamatosan Apu szimptómáit fogja figyelni
14. Siker, Anyu rátalál a tökéletes egyen-ajándékra. Olyan szép, díszes izé, gravírozással. 15. Apu megkönnyebbülésében elsüt egy viccet, ami egyáltalán nem az. Rosszul is sül el. 16. Anyu kiborul. 17. Anyu megnyugszik, mert Apu elismeri, hogy semmire se menne nélküle. 18. Ajándékok megvéve, harmónia a családban. Viszlát jövőre!
Kertész Gábor
 |
