Karácsonykor is szolgálatban – II. rész

Gyurity István és Péter 1981 óta dolgozik tűzoltóként – Kattints a képre!

Pucéran oltottak

Egypetéjű ikrek, kétszázhét centiméter magasak, százhúsz kiló a súlyuk. Igazi, erős, szálfa legények. Már évtizedek óta erősítik az Óbudai Tűzőrség gárdáját. Gyurity István és Péter 1981 óta dolgozik tűzoltóként, s jóformán minden karácsonyt munkával töltöttek.

– Karácsonykor is, mint a hétköznapokon, tizenhatan adunk szolgálatot – tájékoztat Péter. – Szenteste általában nincs sok tűzeset, mert akkor még frissek a fenyőfák, nem kapnak olyan könnyen lángra.
– Én már oltottam szenteste égő karácsonyfát – veti közbe István. – Lakástűzhöz érkeztünk, és döbbenten láttuk, hogy a háziak, egy helyes, fiatal pár anyaszült meztelenül próbálta megfékezni a tüzet. Jöttünkre szabadkoztak: éppen szerelmeskedtek, miközben egy gyertya lángjától lángra lobbant a fa. Szerencsére nagyobb kár nélkül megúszták… Szilveszterkor viszont annál több a riasztás, előfordul, hogy a petárdák miatt borul lángba valami. Emlékszem, egyszer szilveszter éjjelén, panelrengetegben oltottunk. Csend volt, hullott a hó, aztán éjfélkor beindult a tűzijátékozás, petárdázás. Mi is szirénáztunk egy kicsit…
Azt mondják az ikrek, igazán csak akkor nehéz a karácsonyi szolgálat, ha már családja van az embernek. István például sokszor gondolt haza 24-én, s találgatta: vajon kibontotta-e már a fia az ajándékát? Péter hozzáteszi: bizonyos létszámot mindig tartani kell, s nem mehet el mindenki ünnepnapon szabadságra. Cserében viszont kicsit jobban fizetik az ünnepi szolgálatot.

– Régebben, ha karácsonykor nem volt munka, fociztunk, röplabdáztunk az udvaron – mereng Péter. – Ma már kényelmesebb az élet, inkább csak beszélgetünk, kártyázunk. Karácsonyfát állítunk, halászlét eszünk, és örülünk, ha nincs riasztás, hiszen az azt jelenti, hogy nincs tűz vagy baleset, békésen telik az ünnep.

– Sajnos, a lábam miatt én lassan egy éve betegállományban vagyok, és nagyon hiányzik a munka – mondja István. – Ha meghallom egy tűzoltóautó szirénáját, összefacsarodik a szívem, és arra gondolok: bárcsak én is ott lehetnék a kocsin!

A lélek mentőse

– Karácsonykor elég nagy a forgalmunk – meséli a Budapesti Lelkisegély Vonal 17-es számú munkatársa, aki minden karácsonykor ügyeletet vállal. A kedves hangú hölgy nevét azért nem árulhatjuk el, mert munkája megköveteli az anonimitást. – A legtöbb karácsonyi hívónk nő. Telefonál, akiknek van családja, de nem hívták meg őt karácsonyra. Az ilyen hívók többnyire szülők, akiknek megromlott a viszonyuk a felnőtt gyerekeikkel. Ilyenkor megpróbálom felfejteni a történetet, a hívóval közösen rájönni, hogy miért jutottak idáig, min vesztek össze, hogyan lehetne javítani a helyzeten. Betelefonálnak azok az idős emberek is – többnyire asszonyok –, akik azért maradtak egyedül, mert meghaltak a hozzátartozóik. Ők csak beszélgetni szeretnének. Velük felelevenítjük a régi karácsonyokat, hogyan készülődtek, hogyan sütötték a bejglit, ki díszítette a fát…

A legemlékezetesebb karácsonyi esetem néhány éve történt. Egy kisnyugdíjas néni hívott sírva, hogy az ő életének már nincs semmi értelme. Kiderült, hogy az unokájának hónapokig spórolt a nyugdíjából, de az ő ajándéka még így sem tudott konkurálni a több tízezer forintos játékokkal. Végül sikerült megnyugtatnom…

Karácsonykor az irodában feldíszítünk egy kis fenyőt, süteményt hozunk otthonról, amit kirakunk egymásnak az asztalra. A családom már megszokta, hogy ilyenkor is dolgozom, de ez igazán nem nagy áldozat, sem nekik, sem nekem. Az ünnep három napig tart, s én csak hat órát ügyelek ezalatt. A karácsonyi bevásárlások alkalmával is szoktam „dolgozni” néha. A bevásárlás közben kifejezetten hálás dolog, ha előttem idegesítik fel a pénztárost. Hálás, mert néhány mondattal meg tudom nyugtatni, és így nem kell egész nap mérgelődnie, undokoskodnia a vevőkkel. Egyébként a szolgálat leteltével is ilyesmit érzek. Nagyon fárasztó, nehéz a munka, de ez jó értelemben vett fáradtság, ami boldoggá tesz.