Mennyiben tudod őt elfogadni?
Kattints a képre!
Zeneileg maximálisan…
És különben?
Úgyis… Összesen három ember véleményére adok a világon. Anyácskáéra, Novák Péterére és Presserére… Bennük tökéletesen megbízom. Még tartott a Megasztár, amikor egyszer csináltam valami oltári baromságot. Felelőtlenségből, dacból, vadságból, meg minden, és majdnem nagyon rossz vége lett. Akkoriban egyszer megfogott Presser és félrehívott: na, gyere, kéne beszéljünk! Leültünk, és elmondott néhány nagyon fontos dolgot, amit én most nem fogok elmondani neked…
Igazán megtisztelő…
Pár mondat volt, de ezzel alaposan helyre tett. Azóta másként látom a világot, és élem az életet.
Azaz?
Tudom a célomat, hogy mit kell tennem, mit szeretnék elérni, mit akarok megvalósítani… Tudom, mi az, hogy felelősség.
Nem furcsa neked, hipp-hopp belecsöppenni ebbe a sztárvilágba, sztáréletbe?
Ugyanúgy a magam életét élem, mint korábban, és ebbe nem engedek beleszólni senkinek. Illetve csak annak, akinek a véleménye érdekel. Attól, hogy valaki ilyen vagy olyan híres ember, nem esek fenékre.
Nem lehetsz könnyű ember…
Miért, annak kéne lennem?
Nem, dehogy…
A flancok egyébként sem érdekelnek, csak a lényeg.
És az mi?
Az ének. Persze még sokat kell tanulnom. Ma még sokszor befolyásol a hangulatom. Az, hogy aznap éppen hogyan keltem, vagy milyen napom van. El kell jutnom oda, hogy ilyesmi ne befolyásolja az éneklésemet.
Ez a kiszámíthatatlanság, szertelenség a varázslatos benned. Többek között.
Ezen akkor is változtatnom kéne.
Attól nem félsz, hogy ha tudatosabb leszel, ha megtanulsz énekelni, akkor elveszik a spontaneitás, megfakul az a szenvedély, amely átforrósítja a dalaidat?
Nem, az nem veszhet el. Én csak legbelülről tudok énekelni, legbensőbb érzéseimről. Örömeimről, vágyaimról, szomorúságaimról, fájdalmaimról. Ezért nem szeretem az ilyen interjúkat sem. Igazán csak énekléssel tudom kifejezni magamat. Ahogy szerintem a színészek is igazán a színpadon kezdenek el élni.
Igen, de sokszor nagy árat is fizetnek ezért. A pár órás színpadi varázsért odahagyják valódi életüket, valódi problémáikat, valódi kapcsolataikat.
Tényleg? Akkor egyszer erről is fogok majd énekelni…
Gáborral a bárzongorista-verseny szünetében ülünk le a Royal Szálló halljában. Karinthy egyik szösszenete jut eszembe: Színhely a szálló hallja. A szálló falakból áll, a falaknak pedig füle van, tehát a szálloda hallja… Hogy oldjam saját feszültségemet, elmondom neki nagy kacagást remélve, de csak feddő pillantást kapok cserébe.
Azért tegyük hozzá, nem ez a legjelentősebb műve Karinthynak…
Hát nem…
Neked sem a leglendületesebb kezdésed…
Mit csináljak? Veled mindig zavarban vagyok, és mindig reménykedem, hogy ki tudlak valahogy zökkenteni.
Mi a kérdés?
Nem rémes az, ha valakit elkezdenek mesternek tartani, szaktekintélynek tekinteni, nagy bölényként tisztelni..?
Rólam beszélsz?
Beszélhetek másról is, ha gondolod, de most éppen veled kapcsolatban jutott eszembe. Zsűrielnök vagy, díszvendég, zenei igazgató…
Oh! Jaj! Ezekbe bele lehet pusztulni! No? Ezt a választ várod? Hol a probléma?
Egyetlen dolog: hogy jelzi az öregedést…
Öregebbnek és szabadabbnak érzem magamat, mint bármikor korábban.
Eddig mitől nem voltál szabad?
Sokszor meg akartam felelni olyan elvárásoknak, amelyeknek már nem akarok.
Mi érdekel?
A ma. Hogy hogyan éljek, hogy zenéljek, hogy mit gondolok, min dolgozom…
Nem is érdekel például a korábbi műveid sorsa?
Azokat megírtam, útjukra bocsátottam. Velük már nincs dolgom. Az viszont nagyon érdekel, hogy mit szólnak az emberek ahhoz, amit most csinálok. Eljut-e hozzájuk, mit vált ki belőlük, hogy egyáltalán értékelik-e az új dalaimat? Mert iszonyú nehéz megharcolnom a régi dalaimmal. A régi dalok tobzódnak az ismertségben, és nem engedik az újakat szárnyalni.
A dal számodra ennyire meghatározó?
A hatvanas évek óta, azt gondolom, mindannyiunk számára meghatározó. Ne várj tőlem magyarázatot, hogy miért, de a dal fogalmazza meg leginkább legszemélyesebb érzelmeinket és legközösebb élményeinket. Mindig megdöbbentem a leveleken egy-egy dalom kapcsán, hogy valaki miért ismer magára, a maga problémáira, kétségeire és megoldásaira benne. A dal ellenőrizhető műfaj, néhány percecske, az egyszerű ember kis öröme. De néha nagyobbat szól, mint egy ágyú. Emlékszem, mennyire megrendítő volt, ahogy a hajdani vízlépcső-tüntetésen a felvonulók énekelték, Ha én rózsa volnék
Igen, a jó dalok egyszerre jelentenek mindenki számára mást és mást, egy közösség számára pedig ugyanazt. Ezért van ekkora jelentősége a dalnak a világ ezen szegletén.
Számodra is vannak ilyen meghatározóan fontos dalok, amelyek valamit megőriznek, visszahoznak az életedből?
Persze. Ezeket mind más írta…
Soha nem értettem, hogy egy olyan ember, aki a zenéjében ennyire kitárulkozó, aki képes ennyire kiadni legmélyebb érzéseit, az az élet egyéb területein miért ennyire zárkózott, maga köré falakat húzó.
De miért nem elég, hogy a dalaimban mindent elmondok magamról, szinte közszemlére teszem magam?! Nem nagyobb és lényegibb őszinteség ez, minthogy arról locsogjak, hogy mittudomén, fütyülök-e borotválkozás közben, vagy cukorral iszom-e a kávét?!? Van egy pont, amelyen túl nemigen engedek. Keveseket vagy senkit.
Nekem ez mindig olyan furcsa volt, ez a kettősség, amit éreztem benned. Személyednek kimértségét, megközelíthetetlenségét, ugyanakkor zenédnek a mély személyességét, bensőségességét, intimitását, amely mintha lélektől lélekig hatna.
Ez a kettő valahogy, legalább mesterségesen, de elválasztható. Mert a zenében meg a dalokban üzenet van. Üzensz. Dolgokat, amelyeket elmondani nem tudsz. Vagy nem mersz.
Miért nem merjük vagy miért nem tudjuk ezeket a dolgokat elmondani szerinted?
Mert akkor nem kellenének a dalok. Ami fontos, az van a dalokban. A többiről minek beszélni hosszan, unalmasan?!
Először is, mert amit mondasz, az se nem hosszú, se nem unalmas.
Na, jó…
Másodszor pedig, te magad is, a zenédtől függetlenül, egy érdekes, izgalmas, szeretnivaló fickó vagy.
Erre nem tudok mit reagálni. Tudomásul veszem, hogy te ilyennek tartasz. Más meg másmilyennek. És azt is tudomásul veszem.
Neked mi az első emléked Oláh Ibolyáról?
Hogy áll a pódiumon, a haja hátrafésülve, valami fekete pulóver van rajta, és ahogyan elkezd énekelni, nyilvánvaló, hogy rendkívüli tehetség.
Szerinted mit jelent az, hogy valaki tehetséges?
Olyasmit kérdezel, amire csak közhelyekkel tudnék válaszolni. Nem tudom. Te tudod, miért leszel valakibe szerelmes?
Nem, de ettől még te tudhatnád, hogy valaki mitől tehetséges.
Tudhatnám, de nem tudom. Én zenész vagyok, és nem ideológus. Érzek dolgokat, de nem tudok ilyeneket megfogalmazni, azok csak bombasztikus általánosságok volnának. A tehetség titokzatos dolog, talán sohasem megfejthető, csak érzékelhető. Hogy hogyan, arról dunsztom sincs. Oláh Ibolyánál nyilvánvaló volt az első pillanatban, hogy tehetséges.
Azt tudod, hogy miattad jelentkezett a Megasztárba, amikor hallotta, hogy benne vagy a zsűriben?
Nem tudtam, de csacsiság lett volna nem jelentkeznie.
Zsűritagként nem féltél a felelősségtől?
Ha azt mondom, amit gondolok, nem kell félnem.
Csak éppen szavaid emberi életeket, sorsokat befolyásolhattak.
De ezek az emberek ezt akarták. Vállalták e zsűri előtti megméretést, vagy joguk lett volna akár visszalépni. Úgy gondolom, hogy kölcsönös a felelősség.
