 |
Akkor kell elgondolkodni komolyan a változtatáson, ha nem csupán pár napig vagy hétig, hanem tartósan egy-két hónapig azt érezzük, hogy kínszenvedés munkába indulni, illetve már egyáltalán nem motivál, amit csinálunk állítja Gyimesi Janka, a Job Center HR-szakértője. Először persze legyünk türelmesek, mert számos munkahelyi gond sokszor magától megoldódik. Amennyiben azonban mégsem javul a helyzet, döntést kell hoznunk. Ezt megkönnyíti, ha világos elképzelésünk van az általunk áhított életstílusról. Csak akkor tudunk okosan dönteni, ha megfogalmazzuk, hogyan teremthetünk harmóniát a magánéletünk és a karrierünk között. Mindenképp váltani kell azonban, ha máshonnan jobb ajánlatot kapunk, mert a változtatás adott esetben hosszú távú befektetés. Fontos az is, hogy időben és gyorsan döntsünk, amennyiben a cégünk bizonytalan anyagi, esetleg erkölcsi helyzetbe kerül. Cikkünk szereplői mertek váltani, és megosztották velünk élményeiket, hogy kiderüljön: néha bizony nagyot kell gondolni.
Utáltam a munkámat
Haris Júlia (34)
Sikeres és sokat foglalkoztatott fodrászként dolgozott évekig, majd beindította saját vállalkozását. Piliscsabán él férjével és két gyermekükkel.
Amikor tizennégy évesen befejeztem az iskolát, egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy a későbbiekben esetleg tovább fogok tanulni. Beiratkoztam a fodrásztechnikumba, nagy kedvvel és lelkesedéssel el is végeztem. Kezdetben szerettem a szakmámat, és olyanok szerint is jó voltam benne, akik értenek hozzá. Nemcsak a fodrászüzletben volt sok vendégem, hanem az akkoriban még ritkaságnak számító reklámfotózásokra is gyakran hívtak. Sajnos tíz évvel ezelőtt volt egy komolyabb autóbalesetem, amely után hoszszabb ideig nyomtam az ágyat. Sokat gondolkodtam, és igazából akkoriban fogalmazódott meg bennem, nem biztos, hogy azt a munkát végzem, amelyet valóban szeretnék. Egyszerűen megutáltam azt a helyzetet, hogy állandóan mások bajával kell foglalkoznom, nekem sohasem lehet rossz kedvem, és mindenkivel beszélgetnem kell egész nap. Egyik barátnőmnek elsírtam a problémámat, mire ő elárulta, hogy éppen partnert keres egy ruhaüzlet nyitásához. Hirtelenjében nem volt elég bátorságom meghozni ezt a súlyos döntést, és a kényszerpihenő után visszamentem fodrásznak. A munkámat azonban már egyáltalán nem élveztem, mi több, halálosan untam, ráadásul fájdalmaim voltak a rengeteg állástól.
Ezért félve bár, de úgy döntöttem, belevágok a vállalkozásba. Beiratkoztam egy üzleti iskolába, hiszen én mindössze a fodrász-üzlet működését ismertem, de hamar rájöttem, kellő rátermettséggel és önbizalommal menni fog. A barátnőmmel megnyitottuk első ruhaüzletünket, amely ugyan néhány hónapig ijesztően ráfizetéses volt, ám ez a helyzet hamar megváltozott. Nemrég avattuk a negyedik boltunkat, és boldog vagyok, mert kimondhatatlanul élvezem
az új munkámat. Több dologgal foglalkozom egyszerre, ha kell, üzletasszony vagyok, ha kell, eladó, így sohasem unatkozom. És azért a férjemnek, a barátnőmnek továbbra is én vágom a haját.
Ha a másik két hölgy vallomására is kíváncsi, olvassa el teljes cikkünket a Nők Lapja Évszakok december-januári számában!
