A néninek van babája? Mert ha nincs, akkor menjen el a Piklerbe, és hozzon egyet! tanácsolja nekem komoly arccal a hatéves Ricsi. A Pikler Intézet valójában egy csecsemőotthon, Ricsit is onnan fogadták örökbe, három éve. Körülöttünk egy csapat gyerek szalad, nevet, kiabál: Anyúúúú, nééézd!, meg hasonló, egészséges gyerekszólamok. Pedig ők nem Anyu hasából jöttek ki annak idején. Ez nem titok, mégis érzik, most már minden a legnagyobb rendben. Ők és a szív szerinti Anyuk és Apuk havonta összejönnek ebben a játszóházban, megosztani egymással a jókat, rosszakat, mert sokuknak nem volt egyszerű az út idáig. De létezik valódi sikertörténet is: mert van, hogy úgy megy az örökbefogadás, mint a karikacsapás! Boldogságtól kicsattanó anyuka, egy csodaszép féléves kislányt tart a kezében, a lábába egy négy- és egy hároméves kisfiú csimpaszkodik.
Hogy érzik magukat a lakásotthonokban élő gyerekek?
Az utóbbi években sok nagy létszámú nevelőotthont alakítottak át kisebb gyermekotthonná, illetve a legideálisabbnak vélt tizekét fős lakásotthonokkal váltották ki őket, azért, hogy az ott élő három és huszonnégy év közötti gyerekek családiasabb körülmények között nevelkedhessenek. De vajon ők maguk hogyan látják a helyzetüket? A következő nem tagadottan kiragadott kérdések és válaszok egy huszonhét lakásotthont felölelő, tavaly készült, nem tudományos igényű vizsgálat részletei.
Szoktál valakivel beszélgetni a családodról?
Nem, nem akarok, szégyellem.
Hol tartod a személyes tárgyaidat? El tudod zárni őket?
Itt a szobámban van zár a szekrényemen, csak nincs hozzá kulcs. Nem adja oda a nevelő.
Én bezárhatom a szekrényemet, de minden zár egyforma.
Hogyan zajlanak az ünnepek?
A szülinapomon reggelizni mentem, és feldíszített konyha fogadott. A magnóból Halász Judit dala szólt, uzsonnára pedig torta volt, és ajándékot is kaptam!
Nekem elfelejtették megünnepelni a szülinapomat, pedig még a faliújságra is ki van írva, hogy kinek mikor van. De már nem érdekel.
Ha megkérdezik, hol laksz, mit szoktál mondani?
Megmondom az igazat, de emiatt csúfolnak: intézetis, nevelőotthonos hülye! Tök ciki itt élni.
Az ofőm mindenkinek kikiabálta tavaly. Sőt, állítólag azt mondta, hogy az anyám egy K. Most már mindegy.
Hányast adnál a lakásotthonodra, és miért? Ajánlanád más gyerekeknek?
Ötöst adnék, de nem ajánlanám, mert mindenkinek jobb a családjában.
Ne jöjjön ide senki! Inkább a dekkolás bárhol. A légkör szar. Akiket szeretnek a nevelők, azoknak mindent lehet. A többieknek pokol. Szidás, gorombaság, ordibálás, kicsiknek verés, néha a nagyoknak is.
Volt-e már olyan, hogy nem értettetek egyet a nevelőddel?
Úgyis az van, amit a felnőtt akar, mert ő a felnőtt. Én csak hallgatok. Felesleges bármit mondani.
(A hét témájának teljes szövegét elolvashatod a Nők Lapja 2. számában!)