Igazi férfiak

Koncz Gábor

– Mindent megadnék, ha egy nő olyan maradna, amilyennek megismertem. Mondok egy példát: állok a buszmegállóban, esik az eső, rohan a kis nő, lekési a buszt, csapzottan lógnak a hajtincsei, gyönyörű. Beleszeretek. Esetleg elveszem. Nem szól, hogy még szebb akar lenni, csak elmegy az „átváltoztatjuk-szalonba”, és kijön egy idegen nőci. A haja már nem tincsekben áll, hanem mintha cukros vízzel öntötték volna le. Számzáras aktatáskát hord, „sikeres nőnek” szóló magazinokat olvas, blézert, fekete nadrágot hord.

Aki mellettem élt, az mind királynő volt, függetlenül attól, hány iskolája volt. Ha egy analfabétába szeretek bele, azt is királynővé teszem. Csak hagyja magát! Csak üljön mellettem, húsz centivel lejjebb a trónon. A nap ugyanúgy éri, de ne akarjon belém kapaszkodni, és lehúzni magához. Máskülönben nem kerül be a történelembe az én oldalamon.

A lányaim panaszkodnak, nincsenek krapekok mostanában. Ezt onnan is tudom, hogy amikor szerepet próbálok osztani a színházban, nem találok hőst. Ma nem nevelnek olyant, aki adja és kapja a pofont, olyanból van sok, aki lesi a verekedést. Ugyanígy hiánycikk a naiva: Shakespeare Júliája, és Molnár Ferenc Liliomának Julikája. De nincsenek királynői jelenségek sem – Almási Évák, Moór Mariannák. Hol vannak a királynők, akik azért a királyt respektálják?! Mert a trónterembe csak akkor mehetett be a királynő, amikor a király megengedte. És ha a király azt mondta: ma este drágám, meglátogatlak, akkor nyitott ajtó várta.
Patriarchális családban nőttem föl, ahol a férfiak imádták a nőket. Amikor nagyapám ült a hatalmas faragott székében, és elütötte az óra a tizenkettőt, akkor nagyanyám bejött a húslevessel, amely pont olyan volt, amilyennek kellett lennie, és szedett a férfiaknak. Azt a kifejezést, hogy „pont olyan”, ma már nem értik a nők – az a leves nem lehetett se forró, se langyos.

A házasságban szükségszerű, hogy hierarchia legyen. Kell, hogy a nő fölnézzen a férfira. Azt nem lehet, hogy egyforma magasságból nézzük egymást. Nem szeretném, hogy nálam okosabb legyen egy nő. Nem tudnám elképzelni, hogy fölnézzek rá. Szeretem a nőkben a lírát, a szőkeséget, a lágyságot. Nem bírom, ha erőszakosak. Annak ott vagyok én.

Nagyon szeretem a nőket, mert olyasmit tudnak, amire mi nem vagyunk képesek: megszülnek minket, férfiakat.

Farkas Attila

„Mindenben a minőséget keresem”

Farkas Attila, a Travel Service légitársaság harminckét éves igazgatója „nagyon erős személyiség” – ahogy magáról mondja. Hétfő reggeltől péntek estig legalább két ember munkáját végzi, folyamatosan tárgyal, intézkedik, dönt, telefonon és személyesen. A huszonegy éves Michaela péntek esténként lép be az életébe, és onnantól hétfő reggelig „csak a magánélet van”. Kilenc hónapja ismerik egymást, Attilának előtte évekig csak futó kapcsolatai voltak.
– Én mindenben a minőséget keresem: nőben, autóban, öltönyben. Voltak szép barátnőim korábban is, de egyik sem volt „minőségi”. Michaelában találtam meg azt a belső szépséget, amit egy nőben keresek.

Ambivalens módon a belső szépséget igazi hiúság vásárán lelte: megismerkedésük helyszíne ugyanis a szlovákiai szépségverseny volt, ahol Michaela egészen a dobogó széléig jutott.

– Épp egy vívóversenyről mentem oda, eléggé szemtelenül bemutatkoztam, aztán reggelig el sem mozdultam mellőle, beszélgettünk könyvekről, a családunkról, vívásról, ami eszünkbe jutott. Azóta együtt vagyunk. Az emberek többsége csak annyit lát: itt egy gazdag pasi és egy gyönyörű nő, szokványos történet. Nem látják azt a harmóniát, ami közöttünk van. Igen, én fölkaroltam Michaelát, erkölcsileg is, anyagilag is. Viszem magammal, amerre csak utazom, és vinném még több helyre, járunk étterembe, megvennék neki mindent, amire csak vágyik, de ő nem engedi. „Már van kabátom!”, mondta, amikor be akartam cipelni egy elegáns szalonba, hogy shoppingoljunk. „Ne menjünk étterembe, maradjunk itthon, inkább főzök” – mondja időnként. Ha megkérdezem, mit szeretne csinálni a hétvégén, repüljünk-e Dubaiba, sokszor azt feleli, sétáljunk inkább az erdőben. Eleinte nehezére esett elfogadni tőlem az utazásokat is, azzal tudtam csak rávenni, hogy ez nekem munka. A családját is jól ismerem, úgyhogy látom, nem játsszák meg magukat.

Michaela gépészmérnöknek tanul Pozsonyban, hamarosan végez. „Milyen az igazi férfi?” – kérdem tőle, Attila mosolyogva tolmácsol. Michaela rám néz bizonytalanul, aztán Attilára, aztán megint vissza: „Hát olyan, mint ő!” Tekintete, mint a tenger.

– Egészen más ő, mint a rafinált városi nők – folytatja Attila. – Nagyon fiatal még, ezért sokat tanult tőlem. Egyszerű és természetes. Mégis öntörvényű, öntudatos, nyugodt, szerény, intelligens, vág az esze, mint a borotva, a kvízműsorok kérdéseire azonnal tudja a választ. Ha jól lesz irányítva, fantasztikus feleség válik belőle.

(Folytatás a Nők Lapja 3. számában!)