 |
| Komlósi Ferenc |
Biztosan tudja, örültek a gyerekei nagyon
Talán igen, de nem mondták. Mint ahogy arra se volt figyelmük, hogy odajöjjenek, tanár úr, szeretnénk, ha táncolna velünk Így önjelölt lettem. Nem haragudtak A csokor virágot viszont az öltözőben adták át. Tudja, hogyan? Vége volt a táncnak, átöltöztünk. Ott álltam egy szál pendelyben. A megbízott hasonlóan. És akkor a homlokára csapott, jaj, a virág! Előhúzta a szekrény mögül, és odaadta. Az osztály nevében Jó fejek vagytok, mondtam. Hát igen. A formák, a stílus néha erről az én leendő felnőttjeimnek mintha nem lenne fogalmuk.
Változik egy szalagavatón a gyerekekben valami?
Azt hiszem, nem. Vagy nem látványosan. Ahogy kibújnak a ruhákból, kibújnak a szerepből is. Bár a próbákon nem sokat erőlködtek, azért a végére összekapták magukat, megcsinálták. És élvezték az átváltozást, a bevonulást, a ceremóniát. A lelkükkel az hiszem, nincs baj. Nemrég, azt a déli háromperces megemlékezést egy pisszenés nélkül állták végig, figyelmesen, részvevőn. Vagy az utolsó osztálykarácsonyon Maguktól kezdtek énekelni, és nem ment át bohóckodásba. A ballagás is megfogja őket. De igazán majd ősszel, ha visszajönnek a szeptemberi évnyitóra sokan el szoktak jönni Akkor, akkor érezni, hogy viselkedésben is már egészen mások. Felnőttebbek
 |
| Burovincz Janka |
Burovincz Janka. Nógrádi lány, Terényből. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola érettségiző diákja.
Teljesen átváltoztam! De mindenki! Késve értem a főpróbára, a lányok már mind készen voltak, fehér keringőruhában vártak. Beléptem. Nem kaptam levegőt. El is sírtam magam. És közben mondogattam, lányok, lányok, de szépek vagytok! Pörögtünk, forogtunk, nem tudtam betelni azzal a ruhával. Teljesült a gyermekkori álmom is. Hogy az első bálon a szerelmemmel táncolhatok. A többiek cseréltek, hogy mi összekerülhessünk Csak olyan hamar vége lett az egésznek! Hat óra álom összekeveredve a valósággal Aztán le kellett venni a ruhát, és visszaadni. Az borzasztó volt
 |
| Varga Judit, Jucus |
Varga Judit, Jucus. Tizenkettedik D osztály.
Tudsz valamit mondani, ami látványosan felnőtté alakít? Amitől beavatva érzed magad olyasmibe, ami már nem gyerekség?
Megszereztem a jogosítványt. A nyáron. Pont ma lesz a napja, hogy egyedül megyek haza a kocsival. Most először. Fölhívtam apukámat, hogy mi legyen. Azt mondta, egyszer el kell kezdeni. És az most lesz, mindjárt. A piacnál hagytuk a kocsit.
Megy veled valaki?
Nem.
Izgulsz?
Egy kicsit. De nagyon élvezem. Reggel, amikor beültem, ellenőriztem mindent, bekapcsoltam az övet, és azt mondtam magamban, akkor most elindulok. Éreztem, hogy minden rajtam múlik. Ez talán igazi beavatás. Hiszen minden percben dönteni kell. Nagyon próbálok figyelni, a saját életemről van szó, meg a másokéról, persze. És ki kell védeni az őrülteket, bőven vannak az utakon. Szóval vezetni, azt hiszem, az már egy felnőttes tett. Amúgy, bevallom, nem vágyom felnőni. Így most elmaradnék egy darabig. A fiúk is mások. Most már nem csak az a témájuk, hogy hú, de jó mellei vannak… Már lehet velük normálisan beszélgetni. Változunk, az biztos
(A teljes cikket elolvashatod a Nők Lapja 4. számában!)
