III. Richard én vagyok!

Kulka János

Az Ericsson Stúdióban, ahol A szakítás megy sikerrel, vagy az Új Színházban – ott harmadik éve játsszák a Csehov szerelmei című darabot. Itt együtt lép fel Györgyi Annával, aki a Tivoliban nemrég bemutatott Anna Kareninában is a partnere. A Nemzetiben négy darabban szerepel, a legújabb a III. Richard. Erre többen kíváncsiak, mint ahányan jegyet kapnak rá. “Divatba jött”, jegyzem is meg csipkelődve, amikor végre találunk az életében egy üres órát, és leülünk a Radnóti Színházzal szemközti vendéglőben.

Azért itt, mert innét rohan át játszani, A kripli című darabot adják ma este. Homlokába húzott barettben csibészesen bohém.

– Azért nem érek rá semmire – magyarázza az elfoglaltságát, miközben kávét rendel, és valami olaszos édességet –, mert amikor elvállalok valamit, amihez kedvem van, nem gondolok rá, hogy évekig marad műsoron. A kripli például már negyedik éve megy. Nem szívesen mondanék le a vígszínházi felolvasóestemről sem, Kertész Imre Sorstalanság című regényéből. Holnap reggel forgatok Horváth Ádám Életképek című tévésorozatában, délután pedig III. Richardot játszom.

– Jó ez magának?

– Tud jobbat? Engem szórakoztat, egyáltalán nem érzem munkának. Nem félek, hogy ettől elfogyna a színészetem, vagy a színészi lényem sérülne meg. Inkább attól tartok, hogy nem marad energiám a színházon kívüli élethez. Most viszont elmentünk nyaralni Kubába. Télen. Mióta színész vagyok, erre nem volt példa. De a szabadság alatt egy idő után nem tudtam mit kezdeni magammal. Hihetetlen volt, hogy csak heverek a tengerparton, nincs semmi dolgom, évad közben. Az sem jó, ha az ember ennyire elveszíti azt a képességét, hogy pihenjen, vagy saját maga legyen.

– Amerre megyek, mindenki magáról beszél: „Láttad a Kulkát?” Hirtelen belekerült a pesti színházi élet sűrűjébe.

– Nem mondanám, hogy hirtelen. Voltak nagyon jó éveim, rögtön azután, hogy Pestre kerültem. Talán csak két-három rossz évem volt, és idejében jöttem el a Radnótiból. Nem haraggal. Valahogy nem esett jól, hogy ott, ahol királynak éreztem magam, egyszer csak kezdtem nem a legfontosabb lenni. Miközben úgy éreztem, hogy nem követtem el semmi rosszat. Persze lehet, hogy tényleg sok bajuk volt velem. Kellemetlenebb lettem.

– Tud kellemetlen lenni?

– Nagyon, amikor munkáról van szó. Kibírhatatlan tudok lenni, mert nagyon rosszul tűrök mindent, ami elvonja a figyelmet a színészi munkáról. Ennek ellenére békében, barátságban váltunk el.

– A III. Richard igazi álomszerep. Vágyott rá?

– Szégyen-gyalázat, még csak el sem olvastam addig, amíg nem játszottam el Szegeden, a szabadtéri színpadon! Két éve. Ami azért érdekes, mert gyermekkoromban is szerepeltem a darabban, ugyancsak Szegeden, ahol anyám, a szó nagyon jó értelmében vett színházi mindenes volt. Dramaturg, díszletező, ami éppen kellett. Semmit sem értettem az előadásból, alig emlékszem rá. Richard sosem volt a szerepálmom, holott mondogatták, hogy nekem való. Kicsit restelltem is, hogy egyetlen Richard-darabot sem láttam, talán ez sem véletlen. Valamilyen sokadik megérzésem lehetett, hogy ezt nekem nem szabad megnézni addig, amíg nem találkozom vele személyesen. Akkor értettem meg, hogy ez mekkora szerep, amikor először olvastam el a szöveget.

– Két sikeres szegedi előadás után, Richardot áthozták a Nemzeti színpadára, amely majdnem akkora, mint a szabadtéri. Fentről egyáltalán nem láttam az arcát. Aztán megjelent a kivetítőn, egyenest bele a képembe. Félelmetes volt.

– Először ódzkodtam a vetítéstől. Végül a rendező, Valló Péter meggyőzött. Néha magam is elcsodálkozom, hogy miket mondanak az alakításomról, holott az égadta világon nem csinálok semmit. Semmi látványosat.

– Milyen a kapcsolata Richarddal?

– Én vagyok.

 

Az interjú folytatását a Nők Lapja 6. számában találod!