Aktuális

Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett

Öt éve, a Zeneakadémián ismerkedtek meg, de az esküvõjüket már Svájcban tartották, a nászútjukat pedig csak egy évre rá tudták valahogy bezsúfolni a határidõnaplójukba. Ebben a hónapban megjárták Ázsiát, tegnap érkeztek meg Spanyolországból, de Tamás máris vidékre utazott koncertezni.







Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett
– Miből látszik, hogy két művész él együtt?

Nálunk leginkább abból, hogy mindketten rengeteget utazunk, és alig látjuk egymást – meséli nevetve az éppen Budapesten állomásozó Henriett, aki táncos-koreográfusként leginkább Londonban dolgozik, ahol szerencsére, zongoraművész-karmester férjére is egyre több felkérés vár. – Száguldó tempóban élünk, mégis megpróbáljuk élvezni az életet – együtt. Ha a világ két túlsó végén vagyunk, ha egész nap próbálunk, vagy előadásaink vannak, akkor is „megküzdünk” az időeltolódással, és mindennap minimum egyszer beszélünk telefonon. Nagyon figyelünk arra, hogy azt a szoros szálat, amelyik megismerkedésünk pillanatától összeköt minket, a távolság se téphesse szét. Mert, amikor először találkoztunk, az tényleg sorsdöntő pillanat volt. Ha ez megtörténik: csoda, amely újra és újra átjár. Csak ültünk, és néztük egymást. Húsz perc – szavak nélkül. Azonnal tudtuk, hogy össze kell kötnünk az életünket.

Mióta Tamás mellett vagyok, kinyíltam, sokkal kreatívabb lettem. Ő rendkívül szerethető ember, hatalmas szíve van! Miközben rengeteget dolgozik – tanul, gyakorol, alig alszik pár órát –, mégis van türelme az emberhez. Én megszoktam, hogy ha becsukom a balett-terem ajtaját, számomra befejeződött a munka. Ő viszont partitúrát tanulni bárhol tud, tehát vacsora előtt, után, séta közben előveszi, és tanulmányozza. Furcsa is volt eleinte, hogy állandóan a keze ügyben tart egy csomó „papírt”. Ezt mára már megszoktam. Tud többfele figyelni. Zeneszeretete pedig engem is megihlet, új távlatokat nyit előttem. Az ő életébe viszont „beperdült” a tánc. Ha balettre megyek, jön velem, ha tízszer megyek el megnézni egy darabot, akkor tízszer jön el velem, mert érdekli. Izgalmas számára a spicc-cipő, a táncpróba, egy előadás elemzése – a táncos szemszögéből.


A témáról bővebben a Nők Lapja február 23-án megjelenő számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top