Szeretem, de nem bízom benne

Kedves Soma!

Kérlek, adj tanácsot egy fájó ügyben!
Szeretném rendbe hozni a kapcsolatom a párommal, akivel már lassan 4 éve vagyunk együtt, és együtt is élünk.
Kapcsolatunkat nagyon lerombolta, hogy egy nő belenyúlt ebbe a románcba, mert jókor volt jó helyen. Azóta is vissza-visszatért és csábítgatta a kedvesem, aki, mi tagadás, hajlott volna a kapcsolatra.
Végül sok vita és fájdalom után szakítottak (noha semmi fizikai nem volt köztük, egyszeri találkozás az elején, azóta chat, sms, stb.). A párom azt mondta, nem tud élni nélkülem, nem kockáztat biztosat a bizonytalanért: együtt maradtunk.

Akár boldog is lehetnék, de a legfelhőtlenebb pillanatokban valami marokra ragadja a szívem, és nem ereszti. Elveszítettem a hitem, a bizalmam, a reményem. Amúgy is nagyon kimerült vagyok lelkileg, diploma előtt állok, és az utolsó egy hónap a kapcsolatunkban nagyon-nagyon rázós volt.
Tudom, hogy szeret, de nem tudok reagálni rá. Ijesztő, hogy kívülről nézem őt, mintha ablakon keresztül. TUDOM, hogy én is szeretem, de érezni csak az ürességet érzem: azért mégiscsak elárult engem, nem kicsit. Ő nem a szavak és a kényeztetések embere, és tudom, nem tud mit kezdeni ezzel a megváltozott valakivel, akivé váltam.

Lelki gyógyterápia kellene nekem, sürgősen. Régen minden olyan világos volt, most pedig sötét minden. Félek erről beszélni vele (újra), hiszen ő már megmondta: szeret, velem van.
Adj tanácsot: én kergültem meg, vagy a világ körülöttem?

Katica





Kedves Katica!

Se te nem vagy kergébb, se a világ körülötted, mint eddig volt. Egyszerűen feltépődött egy mélyben levő stresszed: az elveszítéstől, a radikális változástól való félelmed. Nagy bizonytalanság van benned, aminek nyilván megvan az oka – mint mindennek. Ugyanis önmagában az, hogy a barátod egyszer találkozott egy lánnyal, akivel ráadásul már nincs semmilyen kapcsolata, nem egy tragikus dolog. Ez önmagában nem okozhat ekkora traumát.
A bizonytalanság, a törékenység, a mulandóság, a “semmi sem stabil” érzése az, ami most aktiválódott benned.

Amikor először olvastam a leveledet, azonnal beugrott egy történet, amit tavaly a “Születés hete” rendezvénysorozaton hallottam. Születéstréningről volt szó – ez egy olyan terápia, amikor a fizikai síkon lemodellezik a csecsemő útját egészen az anyaméhből a megszületésig, és újraélik (ezáltal segítik magukból kidolgozni) az ott átélt traumákat. Mivel a test emlékezik, a mozgás felidézésének a hatására feltárulhatnak a korai traumák.
Ott volt egy lány, aki elmesélte, hogy a mamájának 3 vetélése volt előtte, és folyamatosan szorongott, hogy ezt a babáját is elveszíti. Szerencsére ez nem így történt, viszont a lányban kialakult egy fóbikus halálfélelem, és folyamatosan az elvesztéstől való rettegésben élt (munkahely, barátok, tárgyak elvesztése). Ezt ő kineziológussal oldatta.

Egy másik lány pedig azt mesélte el, hogy az ő anyukáját gátmetszésnél elaltatták (régen ez egy ostoba szokás volt), így amikor ő világra jött, a mamája aludt, így kvázi őt nem várta “senki”.
A szülés utolsó pillanataiban nem volt ébren az anyukája, vagyis kivonta a jelenlétét. Ez egy olyan “programot” égetett bele a lányába, hogy a lány azóta is nagyon nehezen tud bármit is végigcsinálni, befejezni. Elmesélte, hogy többedjére védte meg a diplomáját, de volt olyan is, hogy a teniszversenyen akkor lépett vissza, amikor már szólították. És ami a legelképesztőbb, amikor az első gyermekét szülte, a kitolás utolsó szakaszában elvesztette az eszméletét, tehát ugyanaz történt vele, mint az anyukájával, kivonta a jelenlétét a szülés végén.

Az önismeret egy életen át tartó folyamat. Mindketten elmondták, hogy azóta, amióta tudatos szintre hozták a probléma okát, szembesültek vele, és tudják, mi az, amit fel kell oldani, nagyon sokat gyógyultak, és sokkal jobban tudják kezelni az eddigi szorongást, és blokkot okozó helyzeteket. Ezeket a példákat csupán azért meséltem el, hogy tudd, nem a barátod egyszeri “flörtölése” a szorongásaid valódi oka. Nem, az valahol sokkal mélyebben van.

Indulj el, keresd meg, oldd föl! Pszichoterapeutát, pszichológust, kineziológust, vagy olyan módszert, amire szükséged van, te magad is találsz! Én magam ajánlom a “Születéshete” portált: www.születeshete.hu, és magát az egész rendezvényt.
Most 25-én, pénteken délután lesz az egyéves szülinap az “Aranytíz” művelődésiházban. Ott a szervezőktől tudsz segítséget kérni, hol, mikor lesz legközelebb születéstréning.
(Az, hogy neked ezen stresszed van, nekem csupán intuícióm, de még nem tapasztaltam, hogy becsapott volna).

Hogy mennyire mások vagyunk, elmesélem neked a saját példámat. Ha bárhol látom a férjem más nővel táncolni, beszélgetni, az engem kifejezetten izgat. Régebben, amikor a Sziámi zenekarban szaxofonozott, rendszeresen odamentek hozzá a csajszik, hogy szeretnének tőle szaxofonozni tanulni. Persze én nem voltam jelen, de imádtam erről faggatni! Abban a pillanatban, ahogy egy nőnek csak az árnyéka rávetül a pasimra, már vonzóbb lesz. Szóval, ebből a szempontból én pont fordítva működök, mint te. Másrészt azt gondolom, hogy az a természetes, hogy a hosszú évek során az ember másra is vágyik, nem csupán a párjára. Ilyen az emberi természet, az emberek 99%-a gondolatban vagy tettekben mással is van együtt. Ez nem jó vagy rossz, ez van, ilyenek vagyunk, így vagyunk összerakva. A lélektől-lélekig tartó, VALÓDI párkapcsolatban ennek igazából nincs is jelentősége. Ha két ember egymás fele, a lelkük együtt egész, egymás által fejlődnek és teljesednek ki, ez minden mást “überel”.

Szóval, indulj el befele, keresd meg bizonytalanságod forrását, hogy újra teljes értékű legyen az együttléted a kedveseddel, s no meg főként azért, hogy ne keserítsd tovább a saját életedet sérüléseid hordozgatásával! Van választásod!

Soma Mamagésa

Somának a következő e-mail címre írhatsz: soma@nlcafe.hu