 |
Ha visszagondolok, hány elképesztő helyzetet magyarázott ki, és én mindig hittem neki! Már házasok voltunk, a kisfiunk négy éves lehetett, amikor egyszer kamerába való kazettát kerestünk, hogy fölvegyünk valamit. Az egyiknek az elején egy pár másodperces felvételen egy ismerős nő látszott meztelenül, a háttérben pedig az ő hangját hallottam. Amikor kérdeztem, hogy mi ez, idegesen kitépte a kezemből a kazettát. Hiába láttam a saját szememmel, és hallottam a fülemmel, nem akartam tudomást venni a valóságról. Rendszeresen eljárt a haverjaival kétes hírű szórakozóhelyekre. Egyszer azzal jött haza: nézd, egy ringyó beleült az ölembe, és flekkes lett a nadrágom, biztos nem volt rajta bugyi. Jól van, mondtam, tedd a szennyesbe.
De a határtalan bizalom nem volt kölcsönös. Barátnőimmel például csak ritkán járhattam el, s ha ők jöttek föl hozzánk, amikor ő hazajött, azonnal el kellett menniük, mert olyan kelletlenül viselkedett.
A legborzasztóbb az volt, hogy az első gyerekünket elvetette velem. Pedig tudta, hogy mindennél jobban szeretném megtartani, de azt mondta, amíg nincs rendes lakásunk, biztos jövedelmünk, nem vághatunk bele. Jellemző rá, hogy amikor hazavitt a kórházból, odaült az ágyam szélére, és a kezemre húzott egy jegygyűrűt. Hideget a meleggel. Ez volt a kedvelt taktikája.
A témáról bővebben a február 23-án megjelenő Nők Lapjában olvashatsz.
Várjuk olvasóink véleményét a cs.mihalicz@sanomabp.hu e-mail címre, a tárgy mezőbe kérjük írják be: Nyitott házasság.
